Irányított és irányító szervek

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Klebelsberg Központ!

Adatigénylésem kizárólagos tárgya az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 2. § (2) illetve (4) b) szerint alkalmazandó 3. § 6. szerinti közérdekből nyilvános adat, mely a 33. § (1) és a 37. § (1) szerint az 1. melléklet szerinti általános közzétételi listában meghatározott, az 1. mellékletben foglaltak szerint közzétett adat, amely megismerése a 33. § (1) szerint személyes adatom közléséhez nem köthető.

Kérem, adatigénylésemnek szíveskedjen a 29.§ (1) szerint az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, a 30. § (2) szerint az általam kívánt formában, illetve módon eleget tenni, és és adatigénylésemet a korábban már elektronikus formában a 33. § (2) szerint saját honlapján, a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. § (6) szerint az Infotv. vagy más jogszabály alapján a szerv honlapján, a szerv honlapjának nyitólapjáról közvetlenül, a Közérdekű adatok hivatkozás alatt elérhető oldalon közzétett közérdekből nyilvános adatot tartalmazó nyilvános forrás megjelölésével teljesíteni.

Az igényelt adat egyértelműen és pontosan a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel a 2. § (2) és az 1. melléklet szerinti

- 1.1. II. - az Info tv. 1. melléklet I. 2. közzétételi egység - közzétételi egység egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szervezeti struktúra ábráját (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz,

- 1.2. I. közzétételi egység - az Info tv. 1. melléklet I. 6. közzétételi egység - egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos nevét (teljes neve), székhelyét, elérhetőségét (telefonszámát, telefaxszámát, postacímét, elektronikus levélcímét), az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-jét a honlap közvetlen elérésének biztosításával, a szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendjét, központi elektronikus levélcímét a közvetlen elérés biztosításával, a honlap URL-jét, ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető nevét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélfogadás rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva,

- 1.6. I. közzétételi egység - az Info tv. 1. melléklet I. 11. közzétételi egység - egyértelmű elérhetőségét biztosító URL, mely tartalmazza a közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos nevét (teljes neve), székhelyét, elérhetőségét (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címét, a saját honlap és az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával, a közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetőségét (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető nevét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva, az ügyfélfogadás rendjét, ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva,

továbbá, amelyek tartalmazzák a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet IV. szerint a közzétételi egységekre vonatkozóan az Infotv. 3. § 20. pontja szerint definiált adatközlő szerv nevét, az Infotv. 3. § 19. pontja szerint definiált adatfelelős szerv nevét.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 5.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Ügyfélszolgálat (KK),

1 Melléklet

Tisztelt Kiss László!

 

Mellékelten küldjük meg a 2023. október 5. és 6. napján benyújtott
közérdekű adatigényléseire a KK/01/00069-2/2023 iktatószámú választ.

 

Tisztelettel:

Klebelsberg Központ

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Tisztelt Klebelsberg Központ Elnöki Kabinet Elnöke (E-mail: elnok kukac kk.gov.hu)!

Az információszabadságról szóló törvény és kötelező jogszabály alapján közérdekű adatigénylésben
KIZÁRÓLAG ezt kértem
EGYÉRTELMŰEN, KÖZÉRTHETŐEN és PONTOSAN:

a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 1. §-re figyelemmel a 2. § (2), az 1. és 2. melléklet szerinti,

1.)
az 1.1. II. sorszámú,
1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők
II. Közzétételi egység: A szervezeti struktúra
című,
1. A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével)
megnevezésű,
azaz az Info tv. 1. melléklet I. 2.
(ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA
I. Szervezeti, személyzeti adatok 2. sorszámú, A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai) ADAT, és
a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet A közzétételi egységekre vonatkozó leíró adatok/IV. Egyéb közzéteendő közzétételi egységre vonatkozó leíró adatok:/Cím-A közzétételi egység címe-Kötelező ADAT
alapján
(II. Közzétételi egység:)
A SZERVEZETI STRUKTÚRA
CÍMŰ ADAT,
'A SZERVEZETI STRUKTÚRA ÁBRÁJA (A SZERVEZETI EGYSÉGEK ÉS VEZETŐIK MEGNEVEZÉSÉVEL)'
megnevezésű,
TELJES
KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG
MEGISMERHETŐSÉGÉT,

és

2.)
az 1.2. I. sorszámú:
1.2. A felügyelt költségvetési szervek
I. Közzétételi egység: A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv
című,
'1. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, postacím, elektronikus levélcím) A szerv által alapított költségvetési szerv adatait külön közzétételi egységben kell közzétenni. (Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.)
2. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-je (A honlap közvetlen elérésének biztosításával.)
3. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje)
megnevezésű,
azaz az Info tv. 1. melléklet I. 6. (ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA
I. Szervezeti, személyzeti adatok/ 6. sorszámú, A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek megnevezése, és 1. pontban meghatározott adatai ) ADAT, és
a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet A közzétételi egységekre vonatkozó leíró adatok/IV. Egyéb közzéteendő közzétételi egységre vonatkozó leíró adatok:/Cím-A közzétételi egység címe-Kötelező ADAT
alapján
(1.2. A felügyelt költségvetési szervek I. Közzétételi egység:)
A SZERV IRÁNYÍTÁSA, FELÜGYELETE VAGY ELLENŐRZÉSE ALATT ÁLLÓ, VAGY ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ MÁS KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZERV
CÍMŰ,
TELJES
KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG
MEGISMERHETŐSÉGÉT,

és

3.)
az 1.6. I. sorszámú,
1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
I. Közzétételi egység: Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
című,
1. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe (A honlap és az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.)
2. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje
megnevezésű, azaz
az Info tv. 1. melléklet I. 11. (ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA
I. Szervezeti, személyzeti adatok/ 11. sorszámú, A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntései tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervnek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést gyakorló szervnek az 1. pontban meghatározott adatai) ADAT, és
a 305/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 1. melléklet A közzétételi egységekre vonatkozó leíró adatok/IV. Egyéb közzéteendő közzétételi egységre vonatkozó leíró adatok:/Cím-A közzétételi egység címe-Kötelező ADAT
alapján
(1.6. I. Közzétételi egység:)
FELETTES, FELÜGYELETI, TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉST VAGY FELÜGYELETET GYAKORLÓ SZERV
CÍMŰ,
TELJES
KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG
MEGISMERHETŐSÉGÉT.

Ezt az 1.)-3.) ADATOT NEM IGÉNYELEM / NEM KÉREM.
Ezt az 1.)-3.) ADATOT NEM IGÉNYELEM / NEM KÉREM többet / ismételten / újra.
KIFEJEZETTEN ÉS EGYÉRTELMŰEN NEM KÉREM az 1.)-3.)
TELJES KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG ADAT HOZZÁFÉRHETŐSÉGE / MEGISMERHETŐSÉGE BIZTOSÍTÁSÁT. SEMMILYEN FORMÁBAN, SEMMILYEN MÓDON.

ADATIGÉNYLÉS

Figyelemmel arra, hogy "((3)) az elnök a (Klebelsberg) Központ vezetőjeként
(r)) felelős a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó
kötelezettség teljesítéséért, annak TELJESSÉGÉÉRT",

kérem, szíveskedjen RÉSZLETEIBEN KIMÁSOLHATÓAN, ELEKTRONIKUSAN BIZTOSÍTANI AZ alábbi című, illetve megnevezésű
KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS ADAT MEGISMERHETŐSÉGÉT:

4.)
a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 2. melléklete

1.I. Szervezeti, személyzeti adatok. 1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

I. Közzétételi egység: Elérhetőségi adatok:

1. Hivatalos név (teljes név)
2. Székhely
3. Postacím (postafiók szerinti címe, ha van)
4. Telefonszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
5. Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
6. Központi elektronikus levélcím (A közvetlen elérés biztosításával.)
7. A honlap URL-je
8. Ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme) Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
9. Az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető neve Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
10. Az ügyfélfogadás rendje Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva

megnevezésű

TELJES
KÖZZÉTÉTELI EGYSÉG.

KÖZÉRTHETŐEN, HATÁROZOTTAN, EGYÉRTELMŰEN, KIFEJEZETTEN és
SEMMILYEN FORMÁBAN és MÓDON
NEM
KÉREM,
NEM
IGÉNYELEM
a következő adatot:
https://Klebelsberg Központ központi kormányzati államigazgatási szerv Weblapja/download/d/a7/23000/AO231013.pdf,
https://Klebelsberg Központ központi költségvetési államigazgatási szerv honlapja/download/b/0d/a1000/KK_SZMSZ_20170101.pdf,
https:// a nemzet kormányának központi államigazgatási szerve weboldala/download/e/a7/23000/TK_k_231017.pdf,
https://központi.államigazgatási kormányszerv hivatal weblapja /download/c/a7/23000/A%20k%C3%B6zfeladatot%20ell%C3%A1t%C3%B3%20szerv%20ir%C3%A1ny%C3%ADt%C3%B3%20szerv%C3%A9nek%20adatai.pdf,
https://állam,védelmi hivatal központi költségvetési szerv nyitólapja weboldala /elnok,
https://kormány,védelmi központi költségvetési, államigazgatási szerv nyitólapja /szakmai-elnokhelyettes,
https://központi hivatal, költségvetési, közfeladatot ellátó államigazgatási szerv weblapja /gazdasagi-elnokhelyettes,
https://központi, költségvetési hivatal, közfeladatot ellátó államigazgatási szerv nyitó weboldala /szervezetunk,
https://Klebelsberg Központ nyitólapja /dokumentumok,
https://Klebelsberg Központ nyitó weblapja /dokumentumok/....

Tekintettel arra, hogy az igényelt közzétételi egység felkutatása és hozzáférhetőségének biztosítása, vagy annak elutasítása indokolása nehéz és időigényes közfeladat, kérem, válaszát semmiképpen ne küldje 1-13 napon belül, hanem a 15 napos határidő lejárta napján, vagy az azt megelőző napon szíveskedjen azt megküldeni.

Tájékoztatom, hogy törvényi célmeghatározásra, a jóhiszeműség és tisztesség elvére, valamint a joggal való visszaélés tilalmára figyelemmel a személyes, egyéni érdek által vezérelt, retorzióként alkalmazott, hátrányt okozó, zaklató célú joggyakorlás joggal való visszaélést valósít meg.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. október 25.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Klebelsberg Központ!

Nyilatkozom, hogy közérdekű tevékenységem, azon belül adatigényléseim célja a törvényi, jogszabályi célmeghatározással megegyezik.
A célmeghatározásban foglaltak érvényesüléséhez elengedhetetlen cél a tényfeltárás.

Tények:

2023. október 25-én "Közérdekű adatok" megnevezésű weboldalán a
"Szervezeti, személyzeti adatok" cím alatt
4 (négy)
ADAT,
EGYSÉG
hozzáférhető
így:

- "Közérdekű adatok
Szervezeti, személyzeti adatok

Alapító Okirat és mellékletei

61/2016.(XII.29.) EMMI utasítása a Klebelsberg Központ Szervezeti és Működési szabályzatáról (SZMSZ)

A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete, vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségben működő más közfeladatot ellátó szervek

A közfeladatot ellátó szerv irányító szervének adatai"

- "A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete, vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségben működő más közfeladatot ellátó szervek"
ADAT, EGYSÉG ezt tartalmazza:

"Megnevezés Székhely Központi telefonszám Központi e-mail cím Honlap Ügyfélszolgálat
Bajai Tankerületi Központ 6500 Baja, Kenderes utca 5-7. 79/795-214 [email address] kk.gov.hu/baja 79/795 214
Balassagyarmati Tankerületi
Központ
2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem
útja 17. 35/795-203 [email address] kk.gov.hu/balassagyarmat 35/795-203
Balatonfüredi Tankerületi Központ 8230 Balatonfüred, Ady Endre utca 12. 87/795-203 [email address] kk.gov.hu/balatonfured 87/795-203
Békéscsabai Tankerületi Központ 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. 66/795-215 [email address] kk.gov.hu/bekescsaba 66/795-215
Belső-Pesti Tankerületi Központ 1071 Budapest, Damjanich utca 6. 1/795-8113 [email address] kk.gov.hu/belsopest 1/795-8113
Berettyóújfalui Tankerületi Központ 4100 Berettyóújfalu, Dózsa György út 17-
19 54/795-261 [email address] kk.gov.hu/berettyoujfalu 54/795-262
Ceglédi Tankerületi Központ 2700 Cegléd, Malom tér 3. 53/500-338 [email address] kk.gov.hu/cegled 53/500-338
Debreceni Tankerületi Központ 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. 52/550-205 [email address] kk.gov.hu/debrecen 52/550-205
Dél-Budai Tankerületi Központ 1116 Budapest, Fehérvári út 126-128. 1/795-8245 [email address] kk.gov.hu/delbuda 1/795-8245
Dél-Pesti Tankerületi Központ 1201 Budapest, Béke tér 1. 1/795-8211 [email address] kk.gov.hu/delpest 1/795-8211
Dunakeszi Tankerületi Központ 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4. 27/795-206 [email address] kk.gov.hu/dunakeszi 27/795-202
Dunaújvárosi Tankerületi Központ 2400 Dunaújváros, Táncsics Mihály
utca 1/A. 25/795-213 [email address] kk.gov.hu/dunaujvaros 25/795-213
Egri Tankerületi Központ 3300 Eger, Bem tábornok u. 3. 36/795-230 [email address] kk.gov.hu/eger 36/795-230
Érdi Tankerületi Központ 2030 Érd, Alispán utca 8/a 23/520-616 [email address] kk.gov.hu/erd 23/520-616
Észak-Budapesti Tankerületi
Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. 1/437-8868 [email address] kk.gov.hu/eszakbudapest 1/437-8868
Észak-Pesti Tankerületi Központ 1165 Budapest, Jókai Mór utca 6. 1/795-8181 [email address] kk.gov.hu/eszakpest 1/795-8181
Esztergomi Tankerületi Központ 2500 Esztergom, Széchenyi tér 6. 33/795-225 [email address] kk.gov.hu/esztergom 33/795-225
Győri Tankerületi Központ 9022 Győr, Liszt Ferenc utca 17. 96/795-299 [email address] kk.gov.hu/gyor 96/795-299
Gyulai Tankerületi Központ 5700 Gyula, Ady Endre utca 19. 66/795-242 [email address] kk.gov.hu/gyula 66/795-242
Hajdúböszörményi Tankerületi
Központ 4220 Hajdúböszörmény, Mester utca 9. 52/550-248 [email address] kk.gov.hu/hajduboszormeny 52/550-248
Hatvani Tankerületi Központ 3000 Hatvan, Radnóti tér 2. 37/795-214 [email address] kk.gov.hu/hatvan 37/795-214
Hódmezővásárhelyi Tankerületi
Központ 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 28. 62/795-201 [email address] kk.gov.hu/hodmezovasarhely 62/795-201
Jászberényi Tankerületi Központ 5100 Jászberény, Szabadság tér 16 57/795-201 [email address] kk.gov.hu/jaszbereny 57/795-201
Kaposvári Tankerületi Központ 7400 Kaposvár, Szántó utca 5. 82/795-225 [email address] kk.gov.hu/kaposvar 82/795-225
Karcagi Tankerületi Központ 5300 Karcag, Táncsics Mihály körút 15. 59/885-285 [email address] kk.gov.hu/karcag 59/885-285
Kazincbarcikai Tankerületi Központ 3700 Kazincbarcika, Mátyás király utca
2/A. 48/795-230 [email address] kk.gov.hu/kazincbarcika 48/795-230
Kecskeméti Tankerületi Központ 6000 Kecskemét, Homokszem u. 3-5. 76/795-232 [email address] kk.gov.hu/kecskemet 76/795-232
Kelet-Pesti Tankerületi Központ 1106 Budapest, Keresztúri út 7-9. 1/795-8141 [email address] kk.gov.hu/keletpest 1/795-8141
Kiskőrösi Tankerületi Központ 6200 Kiskőrös, Petőfi tér 2. 78/795-211 [email address] kk.gov.hu/kiskoros 78/795-211
Kisvárdai Tankerületi Központ 4600 Kisvárda, Kodály Zoltán utca 15/A. 45/795-204 [email address] kk.gov.hu/kisvarda 45/795-204
Közép-Budai Tankerületi Központ 1027 Budapest, Fő utca 80. 1/795-8090 [email address] kk.gov.hu/kozepbuda 1/795-8090
Közép-Pesti Tankerületi Központ 1149 Budapest, Mogyoródi út 21. 1/896-0778 [email address] kk.gov.hu/kozeppest 1/896-0778
Külső-Pesti Tankerületi Központ 1181 Budapest, Mártírok útja 47. 1/795-8191 [email address] kk.gov.hu/kulsopest 1/795-8191
Mátészalkai Tankerületi Központ 4700 Mátészalka, Kölcsey utca 10. 44/795-218 [email address] kk.gov.hu/mateszalka 44/795-218
Mezőkövesdi Tankerületi Központ 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 223. 49/795-205 [email address] kk.gov.hu/mezokovesd 49/795-205
Miskolci
Tankerületi Központ
3527 Miskolc,
Selyemrét út 1. 46/795-242 [email address] kk.gov.hu/miskolc 46/795-242
Mohácsi Tankerületi Központ 7700 Mohács, Szabadság utca 4-6. 69/795-255 [email address] kk.gov.hu/mohacs 69/795-255
Monori Tankerületi Központ 2200 Monor, Petőfi Sándor utca 28. 29/795-212 [email address] kk.gov.hu/monor 29/795-212
Nagykanizsai Tankerületi Központ 8800 Nagykanizsa, Vécsey utca 6. 93/795-203 [email address] kk.gov.hu/nagykanizsa 93/795-203
Nyíregyházi Tankerületi Központ 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. 42/795-315 [email address] kk.gov.hu/nyiregyhaza 42/795-315
Pápai Tankerületi Központ 8500 Pápa, Mézeskalács utca 2. 89/310-642 [email address] kk.gov.hu/papa 89/310-642
Pécsi Tankerületi Központ 7621 Pécs, Színház tér 2. 72/795-209 [email address] kk.gov.hu/pecs 72/795-207
Salgótarjáni Tankerületi Központ 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. 32/795-221 [email address] kk.gov.hu/salgotarjan 32/795-221
Sárospataki Tankerületi Központ 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. 47/795-214 [email address] kk.gov.hu/sarospatak 47/795-214
Sárvári Tankerületi Központ 9600 Sárvár, Batthyány utca 40. 95/795-220 [email address] kk.gov.hu/sarvar 95/795-220
Siófoki Tankerületi Központ 8600 Siófok, Szépvölgyi utca 2. 84/795-236 [email address] kk.gov.hu/siofok 84/795-236
Soproni Tankerületi Központ 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky utca 9. 99/795-239 [email address] kk.gov.hu/sopron 99/795-239
Szegedi Tankerületi Központ 6726 Szeged Bal fasor 17-21. 62/795-242 [email address] kk.gov.hu/szeged 62/795-242
Székesfehérvári Tankerületi Központ 8000 Székesfehérvár, Petőfi Sándor utca 5. 22/795-240 [email address] kk.gov.hu/szekesfehervar 22/795-240
Szekszárdi Tankerületi Központ 7100 Szekszárd, Arany János utca 23-25. 74/795-222 [email address] kk.gov.hu/szekszard 74/795-222
Szerencsi Tankerületi Központ 3900 Szerencs, Ondi út 1. 47/795-227 [email address] kk.gov.hu/szerencs 47/795-227
Szigetszentmiklósi Tankerületi
Központ
2310 Szigetszentmiklós, ÁTI-Sziget Ipari
Park I/A. 24/795-255 [email address] kk.gov.hu/szigetszentmiklos 24/795-255
Szigetvári Tankerületi Központ 7900 Szigetvár, Deák Ferenc tér 16. 73/795-214 [email address] kk.gov.hu/szigetvar 73/795-214
Szolnoki Tankerületi Központ 5000 Szolnok, Béla király út 4. 56/795-234 [email address] kk.gov.hu/szolnok 56/795-234
Szombathelyi Tankerületi Központ 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 8. 94/795-225 [email address] kk.gov.hu/szombathely 94/795-225
Tamási Tankerületi Központ 7090 Tamási, Szabadság utca 29. 74/795-236 [email address] kk.gov.hu/tamasi 74/795-236
Tatabányai Tankerületi Központ 2800 Tatabánya, Győri út 29. 34/795-227 [email address] kk.gov.hu/tatabanya 34/795-227
Váci Tankerületi Központ 2600 Vác, Dr. Csányi László körút 45. 27/795-219 [email address] kk.gov.hu/vac 27/795-219
Veszprémi Tankerületi Központ 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. 88/550-513 [email address] kk.gov.hu/veszprem 88/550-513
Zalaegerszegi Tankerületi Központ 8900 Zalaegerszeg, Bíró Márton utca 38. 92/795-216 [email address] kk.gov.hu/zalaegerszeg 92/795-21"

- "A közfeladatot ellátó szerv irányító szervének adatai"
ADAT, EGYSÉG ezt tartalmazza:

"A közfeladatot ellátó szerv irányító szervének adatai
Belügyminisztérium
Székhely: 1051 Budapest, József Attila utca 2-4.
Postai cím: 1903 Budapest, Pf.: 314.
Telefonszám: +36-1-441-1000
E-mail: [email address]
Honlap: Magyarország Kormánya - Belügyminisztérium (kormany.hu)
Ügyfélszolgálati telefon (nonstop): 1818; Külföldről: +36 (1) 550-1858"

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Közzétételre Kötelezett!

A jogszabályi célmeghatározásnak megfelelően tájékoztatom, hogy

a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet 2. melléklete alapján ezek a
KÖTELEZŐEN NYILVÁNOS,
ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA
közzétételi egységei az 1. melléklet szerinti szervezetben:

1.I. Szervezeti, személyzeti adatok.

1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők

I. Közzétételi egység: Elérhetőségi adatok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Hivatalos név (teljes név)
2. Székhely
3. Postacím (postafiók szerinti címe, ha van)
4. Telefonszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
5. Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
6. Központi elektronikus levélcím A közvetlen elérés biztosításával.
7. A honlap URL-je
8. Ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme) Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
9. Az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető neve Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.
10. Az ügyfélfogadás rendje Ha több önálló ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat is van (pl. szervezeti egységenként eltérő), akkor az elérhetőségi adatokat ügyfélszolgálatonként vagy közönségkapcsolatonként csoportosítva.

II. Közzétételi egység: A szervezeti struktúra
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével) Elérést biztosítva a szervezeti egységek feladatainak leírását tartalmazó dokumentumokhoz.

III. Közzétételi egység: A szerv vezetői
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szerv vezetőjének, vezetőinek, valamint testületi szerv esetén a testületi tagok neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím) Szervezeti egységenként felsorolásszerűen.
Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.

1.2. A felügyelt költségvetési szervek

I. Közzétételi egység: A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, postacím, elektronikus levélcím) A szerv által alapított költségvetési szerv adatait külön közzétételi egységben kell közzétenni.
Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
2. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-je A honlap közvetlen elérésének biztosításával.
3. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje

1.3. Gazdálkodó szervezetek

I. Közzétételi egység: A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), amelyek a közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában állnak, illetve amelyek felett közvetlen irányítással rendelkezik
2. A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek tevékenységi körének leírása
3. A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek képviselőjének neve
4. A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetekben a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke

1.4. Közalapítványok
I. Közzétételi egység: A szerv által alapított közalapítványok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. Azon közalapítványok neve, amelyeket a közfeladatot ellátó szerv alapított, amelyek alapítói jogát ő gyakorolja Az alapító okiratok közvetlen elérhetőségének biztosításával.
2. A fentiek szerinti közalapítványok székhelye
3. A fentiek szerinti közalapítványok kezelő szerve tagjainak felsorolása

1.5. Lapok

I. Közzétételi egység: Lapok
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve
2. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok szerkesztőségének és kiadójának neve és elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím) Az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
3. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok főszerkesztőjének a neve

1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv

I. Közzétételi egység: Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe A honlap és az elektronikus levélcím közvetlen elérésének biztosításával.
2. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje

1.7. Költségvetési szervek
A) Adat megnevezése B) Megjegyzés
1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, működési engedélye A jogszabály, az alapító határozat, az alapító okirat, működési engedély közvetlen elérésének biztosításával.
2. A költségvetési szerv vezetője, honlapjának elérhetősége A honlap közvetlen elérésének biztosításával.

Tájékoztatom, hogy bárki számára közérthetően hozzáférhető, hogy

- az ÁLTALÁNOS KÖZZÉTÉTELI LISTA szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységek kialakítása során legalább a 2. melléklet szerinti közzétételi egységeket
KELL
létrehozni, és
NEM LEHET
a 2. melléklet szerint eltérő közzétételi egységhez sorolt adatokat azonos közzétételi egységben elhelyezni,

- ha az adatközlő a közzétételi listák szerinti adatokat az e rendeletben meghatározottaktól eltérő módon is közzéteszi, biztosítania
KELL
az e rendelet szerinti és az eltérő módon közzétett adatok TELJES egyezőségét,

- a különös és egyedi közzétételi listák szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket - azok tartalmától függően - az 1. melléklet szerinti tagolásban
KELL
közzétenni,

- az adatközlő a jegyzéket úgy
ALAKÍTJA
ki, hogy a jegyzék az 1. melléklet szerinti tagolásban
TARTALMAZZA
az általános közzétételi lista szerinti adatokat tartalmazó közzétételi egységeket,
vagy hivatkozik azokra,

- amennyiben az adatközlő más adatfelelőstől származó adatot tesz közzé, a jegyzéket adatfelelősönkénti tagolásban, az 1. mellékletben foglaltak szerint
KELL
kialakítani,

- az adott szerv vonatkozásában értelmezhetetlen közzétételi egységeket is fel
KELL
tüntetni, de a pontos tájékoztatás érdekében jelezni
KELL,
hogy az adott közérdekű adat a szervnél nem áll rendelkezésre,

- a közzétételre szolgáló honlap megnyitásakor megjelenő oldalon az adatközlő
KÖTELES
elhelyezni a közzétételi listák által ELŐÍRT ADATOKAT TARTALMAZÓ jegyzékre vagy felületre (a továbbiakban: JEGYZÉKre) mutató hivatkozást,
a hivatkozást jól látható módon
KELL
elhelyezni,
„Közérdekű adatok” elnevezéssel,

- fel
KELL
tüntetni az egységes közadatkereső rendszerre,
a központi elektronikus jegyzékre mutató hivatkozást is,

- a közzétételi egységekben fel
KELL
tüntetni a legutóbbi módosítás idejét,

- ha a közzétételi egység korábbi állapota archív állományba került, a közzétételi egységekben fel
KELL
tüntetni az annak elérését biztosító hivatkozást,

- archív állományba helyezett közzétételi egység esetén a közzétételi egységekben fel
KELL
tüntetni a külön jogszabályban foglaltakat.

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Klebelsberg Központ!

Nyilatkozom, hogy közérdekű tevékenységem, azon belül adatigényléseim célja a törvényi, jogszabályi célmeghatározással megegyezik.
A célmeghatározásban foglaltak érvényesüléséhez elengedhetetlen cél a tényfeltárás.

Tények:

A Klebelsberg Központ 3, azaz három egységben a 2023. októberi közadatigénylésre 2023 októberében, pontosan 2023. október 17-én tett közzé ADATOT így és itt:

https://kozadat.hu/

https://kozadat.hu/kereso/talalatok/7532...

"Intézmény: Klebelsberg Központ

Összesen 8 találat, megjelenítve 1 - 8 CSV

Részletek

Szervezeti és Működési Szabályzat
Általános Közzététel ideje: 2023. 04. 17
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https:///KK.GOV.HU/download/b/0d/a1000/K...

Részletek

Klebelsberg Központ által fenntartott adatbázisok, nyilvántartások
Általános Közzététel ideje: 2023. 04. 17
Egység megjelölése: A szerv nyilvántartásai
Forrás: https:///KK.GOV.HU/download/3/78/03000/K...

Részletek

Pályázatok
Általános Közzététel ideje: 2023. 04. 17
Egység megjelölése: Pályázatok
Forrás: https:///KK.GOV.HU/?_preview=7c6a531f-da...

Részletek

A Klebelsberg Központ a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének rendjéről
Általános Közzététel ideje: 2023. 05. 11
Egység megjelölése: Közérdekű adatok igénylése
Forrás: https:///KK.GOV.HU/download/f/9a/13000/4...

Részletek

Alapító Okirat és mellékletei
Általános Közzététel ideje: 2023. 10. 17
Egység megjelölése: A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
Forrás: https:///KK.GOV.HU/download/d/a7/23000/A...

Részletek

A közfeladatot ellátó szerv irányítása, felügyelete, vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségben működő más közfeladatot ellátó szervek
Általános Közzététel ideje: 2023. 10. 17
Egység megjelölése: A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv
Forrás: https:///KK.GOV.HU/download/e/a7/23000/T...

Részletek

A közfeladatot ellátó szerv irányító szervének adatai
Általános Közzététel ideje: 2023. 10. 17
Egység megjelölése: Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szerv
Forrás: https:///KK.GOV.HU/download/c/a7/23000/A...

Részletek

ARCHÍV Alapító Okirat
Archív Közzététel ideje: 2023. 04. 21
Forrás: https:///webtara.kozadat.hu/webfarma/dow...

Üdvözlettel:

Kiss László

Tisztelt Ügyfélszolgálat (KK)!

Bárki számára hozzáférhető, közérthető mintát talál általános közzétételi listára az interneten, pl. itt:

https://www.naih.hu/kozerdeku-adatok?vie...

Üdvözlettel:

Kiss László