Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Kovács Károly, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Igazságügyi pszichológus szakértő képzés, szakismeret, kompetencia

We're waiting for Kovács Károly to read a recent response and update the status.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Ha és amennyiben én a 22/2012. EMMI Rend. 8. mellékletének 1. pontja szerinti felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakismerettel rendelkezem és e képzést teljesítettem sikeresen, azonban gyermekeket is szeretnék vizsgálni (ugyan a szakképzést nem teljesítettem). Elkerülhetem-e a szakképzés teljesítését azzal, hogy a fenti rendeletben szereplő 2. számú, azaz gyermek szakirányú képzést teljesítése helyett, inkább szakértővé kívánok válni és kérem a 9/2006. IM Rend. 2. számú mellékletében szereplő 21. számú klinikai és mentálhigiéniai felnőtt és gyermek szakpszichológia szakterületre felvételem, hisz ez esetben elegendő vagylagosan csak az egyik feltétel teljesítése, de végeredményként felnőtt és gyermek szakossá is válok (a 22/2012. EMMI Rendeletben szereplő képzési követelmény teljesítése helyett és nélkül) szerintem?

További kérdésem, hogy ha a fenti módon válnék felnőtt és gyermek szakossá, akkor az Állami Egészségügy Ellátó Központ köteles kiadnia az egészségügyi tevékenység végzéséhez szükséges engedélyemet gyermek vizsgálatának a jogosultságához is, annak ellenére is, hogy a gyermek téren a végzettségemet és szakismeretemet igazoló sikeres záróvizsgával nem rendelkezem, diplomát bemutatni nem tudok e téren?

További kérdésem, hogy amennyiben a fenti módon a 22/2012. EMMI Rend. 8. számú mellékletében szereplő 2. számú képzés teljesítésének elkerülésével válok gyermek szakossá, úgy miként tudnék megfelelni, ill. hogyan tudnám teljesíteni a 2016. XXIX törvény 3.§.(1) bekezdésében megfogalmazott azon elvárást egy olyan szakértői kirendelés esetén, melyben gyermeket is vizsgálnom kellene, hogy a tudomány fejlődésének eredményeit felhasználva készíthessek szakvéleményeket, ha a 22/2012. EMMI Rend. 8. számú mellékletében szereplő 2. számú képzést nem teljesítettem és valós szakismerettel nem rendelkezem erőől igazolásom sincsen, csupán a 9/2006 IM Rend. 2. számú melléklet 21. számú szakterületére vagyok bejegyezve?
Ugyanígy merül fel a kérdés bennem egy esetleges kirendelés kapcsán, melyben gyermeket is vizsgálnom kellene, ha a 22/2012. EMMI Rend. 8. számú mellékletében szereplő 2. számú képzést nem teljesítettem, akkor a 2016. XXIX törvény 45.§.(4) b.) pont szerint - mivel így, szakismerettel valójában nem rendelkezem - nem kellene inkább ilyenkor bejelentem azt, hogy a gyermekre irányuló kérdések megválaszolása nem tartozik a (valós) szakismereteim körébe, vagy inkább nyugodt lehetek és készíthetek felnőttről és gyermekről is egyaránt szakvéleményt a kirendelés esetén, mert a 9/2006 IM Rend. 2. számú mellékletének 21. számú szakterületre való felvételem, helyettesíti a 22/2012. EMMI Rend. 8. mellékletének 2. pontja szerinti gyermek szakképzést, ugyanígy a szakismeretet és a tudomány fejlődésének az eredményeit is?
E kérdéskörhöz kapcsolódó további aggályom az, hogy ha ez így volna, akkor egy gyermek esetében ez a fajta szakértésem, miként szolgálhatja egy gyermek Gyvt.2.§. szerinti, mindenek felett álló érdekét és miként válik biztosítottá a vizsgált gyermek esetében az iatrogen következmény elkerülése, figyelemmel arra, hogy nem csak a veszélyeztetését kell megszüntetni egy gyermeknek, hanem azt meg is kell előzni a Gyvt.14.§., Gyvt.17.§ előírásaira is figyelemmel?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. március 2.

Üdvözlettel:

Kovács Károly

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

2020. március 2. napján a kimittud.atlatszo.hu oldalon közérdekű adatigényléssel fordultam a T. Igazságügyi Minisztérium felé Igazságügyi pszichológus szakértői képzés, szakismeret, kompetencia tárgykörben, melyre a válaszadás határideje 2020. március 17. napján lejárt és válasz Önöktől még nem érkezett.

Kérem, szíveskedjenek választ adni közérdekű adatigénylésemre.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. március 25.

Üdvözlettel:

Kovács Károly

IFFO (IM), Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

Tisztelt Kovács Károly Úr!

 

Mellékelve küldöm az "Igazságügyi pszichológus szakértő képzés,
szakismeret, kompetencia" tárgyban érkezett megkeresésével kapcsolatban
tájékoztatásunkat.  

 

 

 

Üdvözlettel:
   

 

   

[1]Leírás: cid:[email protected]  

dr. Sembery-Sugár Hajnalka

főosztályvezető
Igazságügyi Minisztérium

Igazságügyi Szolgáltatásokért Felelős Helyettes Államtitkárság

Igazságügyi Felügyeleti Főosztály

Tel: +36 1 896 3908

H-1055 Budapest  Kossuth Lajos tér. 2- 4.

Web:  [2]www.kormany.hu

E-mail: [3][email address]

Kérem, óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki ezt az
e-mailt!

 

 

idézett részek megjelenítése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Kovács Károly, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.