Tisztelt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

Tisztelettel kérem Önöket, hogy az alábbiakban megfogalmazott kérdéseimmel kapcsolatban nyújtsanak segítséget, ha ennek nincs semmilyen akadálya:

- a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság állományában lévő Homonyik Béla r.alezredes úr jelenleg milyen beosztásban van és ezen beosztásában milyen tevékenységet, feladatot lát el?

- Homonyik Béla r.alezredes úr mióta tartozik az Önök állományába illetve évekre lebontva milyen beosztásban tevékenykedett azóta?

- az Önök állományába tartozó Homonyik Béla r.alezredes úr megegyezik-e azzal a Homonyik Béla pszichológussal, aki különböző internetes felületek szerint az alábbi tevékenységeket végezte vagy végzi magánéletében:
1.) Az Angliában lévő londoni Menthelp Klinika egyik alapítója és klinikai szakpszichológusa, szakpszichoterapeutája, hipnoterapeutája, családterapeutája.
2.) Különböző pszichológiai, szakpszichoterapeuta magánrendelések végzése Miskolcon, Tiszaújvárosban és ezen városok térségében.
3.) Borsod-Abaúj-Zemplén megyében lévő Bíróságok által rendszeresen kirendelt Igazságügyi pszichológus szakértő, aki ily módon pszichológiai vizsgálatokat végez a bírósági perben részt vevőkkel kapcsolatban és az így elkészített pszichológiai szakértői szakvéleményei fontos alapját képezik különböző bírósági ítéleteknek.

- ha egyezik a két személy, akkor a fenti tevékenységek végzéséhez rendekezik-e Homonyik Béla r.alezredes úr parancsnoki engedéllyel és fenti magánéleti tevékenységei nem összeférhetetlenek-e az Önök állományában végzett tevékenységével?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. február 13.

Üdvözlettel:

Ferenczi Sándor

Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK Adatvédelem, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

1 Melléklet

Tisztelt Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK Adatvédelem!

Tisztelt dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány Úr!

Homonyik Béla r. alezredes úrral kapcsolatban 2019. február 13-án nyújtottam be Önök felé közérdekű adatigénylést, melyre 2019. február 20-án megkaptam a választ.

Először is szeretném megköszönni az Önök gyors válaszát, melyet a Homonyik Béla r. alezredes úr beosztásával és munkakörérével kapcsolatosan adtak!

Viszont sajnálatos módon nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy Homonyik Béla r. alezredes úr rendelkezik-e parancsnoki engedéllyel az általam felsorolt tevékenységek végzéséhez és ezen tevékenységei nem összeférhetetlenek-e az Önök állományában végzett tevékenységével.
Tehát lényegében nem kaptam választ arra, hogy Homonyik Béla r. alezredes úr a felsorolt tevékenységeit a 2015. évi XLII. Törvényben foglaltaknak megfelelően végzi-e. Ezek az információk meglehetősen fontosak lennének számomra, mivel szeretném tudni, hogy Homonyik Béla r. alezredes úr a különböző magánéleti tevékenységeit a hatályos jogszabályok betartásával végzi-e.

Mivel pedig a 2015. évi XLII. Törvény 109.§. szerint:

(2) A hivatásos állomány tagja - a (3)-(5) bekezdésben foglalt kivételekkel - csak engedéllyel létesíthet munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt. Vezetői beosztást betöltő személy - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet.

(3) A hivatásos állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni:
b) gazdasági társaságban - munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minősülő - személyes közreműködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelőbizottsági tagsági vagy a gazdasági társaságban vezető tisztségviselői viszony létesítését.

Az Önök tájékoztatása szerint Homonyik Béla r. alezredes úr a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat Egészségügyi és Pszichológiai Alosztályon kiemelt főelőadói beosztásban van. Ezzel kapcsolatosan szeretném megtudni, hogy a kiemelt főelőadói beosztás vezetői beosztásnak minősül-e? Vagyis, hogy Homonyik Béla r. alezredes úr, kiemelt főelőadóként egyáltalán létesíthet-e munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt?

Szeretném megtudni, hogy Homonyik Béla r. alezredes úr azonos-e azzal a Homonyik Bélával, aki internetes felületek szerint az Angliában lévő londoni Menthelp Klinika egyik alapítója és klinikai szakpszichológusa, szakpszichoterapeutája, hipnoterapeutája, családterapeutája? Továbbá szeretném megtudni, hogy ezt a tevékenységét a 2015. évi XLII. Törvényben foglaltak szerint az állományilletékes parancsnoknak bejelentette-e?

Tisztelettel kérem Önt, hogy segítsen nekem! Tisztelettel kérem, hogy adjon választ továbbá a korábbi közérdekű adatigénylésemben leírt többi kérdésemre is, mely arra vonatkozik, hogy Homonyik Béla r. alezredes úr rendelkezik-e a 2015. évi XLII. Törvényben foglaltaknak megfelelően parancsnoki engedéllyel az általam felsorolt tevékenységek végzéséhez és ezen tevékenységei nem összeférhetetlenek-e az Önök állományában végzett tevékenységével?

Szeretném, ha nem értené félre megkeresésemet, mivel nagyon tisztelem Önt személy szerint is, illetve az Ön munkatársai által végzett szolgálatot is!

Viszont a jelenlegi helyzetemben:
Homonyik Béla úr erősen ellentmondásos magánéleti tevékenysége alapjaiban változtatta, forgatta fel közeli hozzátartozóim és lényegében egész családom életét és a saját életemet is. Magánéleti tevékenységének következtében nagyon komoly erkölcsi, magánéleti, életminőségi károk érték családom tagjait és jelenleg is több százezer forintos anyagi terhet viselünk. Valójában néhány sorban el sem tudom mondani azokat a napi problémákat, amiket ezen személy tevékenysége okozott számunkra és amilyen problémákat senkinek sem kívánok.

Tehát azt gondolom, kaphatok felvilágosítást és választ a fenti kérdéseimre, vagyis, hogy az Önök állományában lévő Homonyik Béla úr úgy végezte-e a családom életére ilyen hatással lévő magánéleti tevékenységét, hogy ennek során betartotta a hatályos jogszabályokat vagy pedig nem tartotta be azokat.

Tisztelettel:

Ferenczi Sándor

Borsod-Abaúj-Zemplén MRFK Adatvédelem, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

1 Melléklet