Tisztelt Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közérdekűadat-igénylés keretében 2015. március 31-én adott tájékoztatása szerint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon a szóvivők főelőadóként látják el a feladatukat, és a szóvivői beosztás nem szolgálati szakmai beosztásnak számít.

A szóvivőknek tehát a 65/2011. (XII. 30.) BM rendelet által előírt, egyetemi vagy főiskolai végzettség szükséges az adott munkakörnek megfelelő területen, valamint szakmai területen legalább a 10/2008. (X. 30.) ÖM rendeletben meghatározott katasztrófavédelmi alapismereti tanfolyam.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy az igazgatóság jelenlegi szóvivője mely beosztás terhére látja el a szóvivői munkakörét, mely végzettségekkel, képzettségekkel teljesíti a jogszabály által előírt kötelezettségeket, és azokat hol és mikor szerezte meg. A munkaköri leírása milyen végzettségeket, képzettségeket ír elő számára, ezekkel rendelkezik-e?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. március 31.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

Heves Titkárság, Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

1 Melléklet

Tisztelt Csontos Ambrus!

Ismételten felhívom a figyelmét, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közérdekűadat-igénylés keretében 2015. március 31-én adott tájékoztatása szerint a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságokon a szóvivők főelőadóként látják el a feladatukat, és a szóvivői beosztás nem szolgálati szakmai beosztásnak számít. Ebből következőleg egy szóvivőnek főiskolai vagy egyetemi szintű kommunikációs végzettséggel kell rendelkeznie. Az ismereteim szerint ezzel a jelenlegi szóvivő nem rendelkezik, más megyei katasztrófavédelmi honlapokkal ellentétben pedig a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján nincs a szóvivőre vonatkozóan életrajz.

Ha egy hivatásos tűzoltó nem rendelkezik a jogszabály által előírt végzettséggel, az igenis közügy, azon túl, hogy jogszabálysértő. Ennek tisztázására feltétlen szükséges a közérdekűadat-igénylés teljesítése.

Kérem, hogy haladéktalanul teljesítse a közérdekűadat-igénylést, és a továbbiakban mellőzze a nem releváns, magánszemélyek közötti ügyekre vonatkozó - ráadásul hamis színben történő - hivatkozást, amely a személyiségi jog megsértésére is alkalmas.

Amennyiben az adatigénylést nem teljesíti, jogi úton kényszerítem ki a törvény által előírt válaszadási kötelezettségét.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter