Hatásvizsgálat

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- a Magyarország és a Vietnami Szocialista Köztársaság között létrejött, a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 2017. évi XXXVII. törvény

- az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvény

- a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XLIX. törvény

- a bírósági peres és nemperes eljárásokra adott általános meghatalmazások közhiteles nyilvántartásáról szóló 2017. évi XLIII. törvény

- a választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvény

- egyes törvényeknek az üzleti környezet jogi versenyképességének növelése érdekében szükséges módosításáról szóló 2017. évi LXI. törvény

- az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény

- az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló 2017. évi LXXXVII. törvény

- a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2017. évi CXXVI. törvény

- a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szól 2017. évi CXIX. törvény

előzetes hatásvizsgálati lapját és előzetes hatásvizsgálati dokumentációját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. április 16.

Üdvözlettel:

Kührner László

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

2 Attachments

  [1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

Tárgy: tájékoztatás

 

Tisztelt Címzett!

 

Megkeresésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást nyújtjuk.

 

 

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------

idézett részek megjelenítése

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

2 Attachments

  [1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás:
Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

Tárgy: tájékoztatás

 

Tisztelt Címzett!

 

Megkeresésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást nyújtjuk.

 

 

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

 

 

--------------------------------------------------------------------------

 

idézett részek megjelenítése

IM, Igazságügyi Minisztérium

Tisztelt Igénylő!

Elektronikus levelében az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban
Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű adatigénylést küldött.

Közérdekű adatigénylése kapcsán az alábbiakról tájékoztatjuk.

Az Ön által kért adatokat az alábbi linken tekintheti meg:

https://kikap.kormany.hu?hash=342c273a2f...

 

Adatvédelmi, adatkezelési tájékoztató

Az igénylésében elektronikusan kért adat a [1]kikap.kormany.hu honlapon
került közzétételre.

Tájékoztatjuk, hogy a közérdekű adatigénylésre küldött válasz kiküldése és
az igénylésében kért adat [2]kikap.kormany.hu honlapon történő nyilvános
közzététele céljából a Igazságügyi Minisztérium adatfeldolgozói megbízási
szerződés alapján a [3]kikap.kormany.hu honlap üzemeltetőjét a NISZ
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1081 Budapest, Csokonai u. 3.)
adatfeldolgozóként igénybe vette. A személyes adatokat az adatkezelő az
adatfeldolgozókon kívül harmadik személynek nem adja át és nem továbbítja.

 

Tájékoztatjuk, hogy személyes adatokat az Infotv. 28. § (2) bekezdése
alapján a Igazságügyi Minisztérium maximum 1 évig kezelheti. Amennyiben az
adatkezelés célja megszűnt a Igazságügyi Minisztérium a személyes adatait
haladéktalanul törli.

 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint – ha a költségtérítést nem fizette
meg – a másolat készítéséért megállapított költségtérítés összegének
felülvizsgálata érdekében a Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16
- 1055 Budapest, Markó utca 27.) keresettel élhet.

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.) is fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy a másolat készítéséért megállapított
költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság
Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés érdemi vizsgálatának
elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről vagy lezárásáról, továbbá az
adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak közvetlen veszélye
megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló értesítés
kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

 

Budapest, 2021-07-16 

Üdvözlettel:

Igazságügyi Minisztérium

References

Visible links
1. http://kikap.kormany.hu/
2. http://kikap.kormany.hu/
3. http://kikap.kormany.hu/