Tisztelt Országos Rendőr-főkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre (szerkeszthető .xls vagy .ods formátumban) a 2018 november 30. és 2020 november 30. közötti időtartamban Magyarország területén az összes gyülekezési törvény hatálya eső eseményről az alábbi információkat:

1. bejelentő személye (ha megnevezett szervezetet a bejelentő, akkor azzal együtt)
2. demonstráció célja (kérem, hogy pontosan, hiánytalanul küldjék az adatokat)
3. demonstráció helyszíne
4. demonstráció helyszínének módosítása, ha történt ilyen
5. demonstráció időtartama (kezdete és vége)
6. demonstráció időtartamának módosítása, ha történt ilyen
7. résztvevők száma (a szervező által előre bejelentett résztvevők száma, illetve a rendőrség utólagos becslése)
8. meg nem valósult rendezvények okai (nem GYTV hatálya alá tartozó esemény / KET-re hivatkozás / tiltó határozat / bejelentő visszavonta a rendezvény megtartását, stb.)
9. történt-e a demonstráció során rendőrségi intézkedés (történt-e oszlatás, vagy használtak-e kényszerítő eszközöket, stb.)
10. a demonstráció biztonsági foka
11. spontán (bejelentővel nem rendelkező) demonstrációkról az elérhető adatok a fenti listából.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. november 30.

Üdvözlettel:

Susánszky Pál

Országos Rendőr-főkapitányság

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!
A(z) Országos Rendőr-főkapitányság a mellékelt küldeményt adta fel az Ön részére.