Gyermekotthoni vizsgálatok / Nógrád Kh
Tisztelt Nógrád Megyei Kormányhivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a gyermekotthonokban történt bántalmazási esetek belső kivizsgálására fókuszálva Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára 2024. március 12-i bejelentésében (https://kormany.hu/hirek/hatosagi-vizsga... ) foglaltak szerint 2024 márciusában és áprilisában megkezdett, a Hivatal által végzett soron kívüli hatósági vizsgálatok eredményeképp létrejött határozatot vagy határozatokat, eljárást lezáró végzést vagy végzéseket, valamint a vizsgálat során keletkezett egyéb iratot/iratokat (adatok, jelentések, összefoglalók, táblázatok, stb.).
Továbbá kérem, szíveskedjen megadni, hogy hány alkalommal és hány ügyben tettek feljelentést ezen vizsgálati eljárás során tudomásukra jutott bűncselekmény(ek) gyanúja miatt.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. október 15.
Üdvözlettel:
Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.
[1]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[2]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[3]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[4]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[5]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[6]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[7]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[8]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[9]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[10]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
[11]https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
References
Visible links
1. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
2. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
3. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
4. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
5. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
6. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
7. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
8. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
9. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
10. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
11. https://nograd-filr.kh.gov.hu/filr/publi...
