Gyermek családból történő kiemelését elrendelő bíróság megnevezése

Kézbesítési hiba vagy valami hasonló történt, amelyet a KiMitTud csapatának ki kell javítania.

Tisztelt Budapest III. kerület Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ-Családsegítő Szolgálat!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre annak a bíróságnak a megnevezését, amely igazgató asszony szavai, majd 2017.február 14. 16:15 elektronikus üzenetében leírtak alapján a konfliktust párbeszéddel megoldani nem képes szülők gyermekének/gyermekeinek a családból történő kiemelését rendelte el. Idézem igazgató asszony szavait: "Ismételten kiemelném – mint ahogy ezt korábbi válaszlevelemben már megtettem - hogy kötelezettségünk a szülőt tájékoztatni arról, hogy a gyermekek védelmének rendszere hogyan épül fel. Felhívtam a figyelmét arra is, hogy tudomásunk van már olyan bírói intézkedésről, melyben a gyermek azért került szakellátásba, mert a szülők kapcsolata megromlott és a gyermekeik mindenek felett álló érdekét, szülői kötelezettségüket nem teljesítették oly módon, hogy az egymás közt fennálló konfliktusaikat megfelelően rendezték volna." Semmi mást csak a bíróság megnevezését kérem. Ezt az igazgató asszony eddig megtagadta. Ebben őt támogatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Szociális Szolgáltató Főosztályának főosztályvezetője is.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. május 17.

Üdvözlettel:
Dr. Jakab Attila
újságíró

Budapest III. kerület Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ-Családsegítő Szolgálat

2 Melléklet

  • Attachment

    attachment.delivery status

    0K Download

  • Attachment

    K z rdek adat K z rdek adat ig nyl s Gyermek csal db l t rt n kiemel s t elrendel b r s g megnevez se.txt

    5K Download View as HTML

Az üzenet kézbesítése nem sikerült a következő címzettek vagy csoportok
számára:

[1]"KözAdat Közérdekű adat igénylések Budapest III. kerület Óbudai Családi
Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ-Családsegítő Szolgálat adatgazdánál"
([Budapest III. kerület Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ-Családsegítő Szolgálat request email])
A megadott e-mail cím nem található. Ellenőrizze a címzett e-mail címét,
és próbálja meg újból elküldeni az üzenetet. Ha a probléma továbbra is
fennáll, forduljon az ügyfélszolgálathoz.

References

Visible links
1. mailto:[Budapest III. kerület Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ-Családsegítő Szolgálat request email]