Tisztelt Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

az első egyetemi kancellár kinevezése óta szervezett gólyatábor, balektábor, gólyahét, balekhétről
a rendezvény szervezőjének nevét,
azok nevét, akikkel az Egyetem a rendezvény szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban megállapodást vagy szerződést kötött,
a rendezvény szervezésével, lebonyolításával kapcsolatban kötött megállapodás vagy szerződés másolatát,
a résztvevő gólya hallgatóknak a részvételért mekkora összeget kellett fizetniük,
a résztvevő gólya hallgatók az egyetemnek vagy más személynek fizették az összeget, ez esetben azt is hogy kinek,
azok nevét, akik a rendezvényen vendéglátói szolgáltatást nyújtottak,
a velük kötött megállapodások másolatát és azt hogy melyik a lebonyolításban, szervezésben részt vevő külső fél vagy az egyetem melyik szervezeti egysége kötötte a megállapodást,
a rendezvényen árusított italok és ételek árlistáját.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. október 11.

Üdvözlettel:

Károlyi Salomon

Kovács F. Árpád hozzászólt ()

*grabs popcorn*

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Tisztelt Adatigénylő!

Tisztelt Károlyi Salomon!

Hivatkozással a 2016. október 11. napján – gólyatáborok és egyéb egyetemi
hallgatói rendezvényekre vonatkozó – közérdekű adatigénylés tárgyban
történt megkeresésére az alábbi tájékoztatást adom.  

Az adatigénylésében nevesített rendezvények tekintetében a BME 2015. és
2016. évben gólyatábor rendezvény szervezés és ahhoz kapcsolódó feladatok
tárgyban kötött szerződést.

A BME mindkét alkalommal a kizárólagos tulajdonában álló BME Üzemeltető és
Műszaki Szolgáltató Kft.-t bízta meg a rendezvényszervezési és
lebonyolítási feladatokkal.

Az Ön által igényelt részletes adatok a BME Üzemeltető és Műszaki
Szolgáltató Kft. tevékenységével összefüggésben keletkeztek, a Társaság
kezelésében lévő adatok.

A fentiekre figyelemmel, kérem szíveskedjenek közvetlenül az adatkezelőt
megkeresni.

Köszönettel:

dr. Kozma András