Tisztelt Innovációs és Technológiai Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

a https://index.hu/gazdasag/2021/04/26/pal... interjúban elhangzott:

"Orbán Viktor korábban azt mondta, a budapesti polgármesterek akarata ellenében nem kezdődnek nagyberuházások. A Budapesti Közfejlesztések Tanácsa előtt járt-e a Fudan felépítésének az ügye, hogy a kormányzat és Budapest közös nevezőre juthasson a kérdésben?

Igen, járt, emellett a kormány a főpolgármester urat is meghívta arra az ülésre, ahol szó volt a Fudanról. Évek óta tudott, hogy a Fudan szeretne Magyarországra jönni, sőt a corvinusos együttműködés révén már itt is van egy ideje. Az is tudott volt, hogy a kormány hol szeretne egyetemi beruházást, így nekem furcsa, hogy most lett ekkora a zaj a dolog körül."

kapcsolódó dokumentumait, hanganyagait, vagy videót, ami igazolja, hogy a Fudan ügye járt a Budapesti Közfejlesztések Tanácsa előtt, mert:

A Blikk/Főpolgármester szerint: „Palkovics miniszter állításával szemben a Fudan egyetem ügye soha nem szerepelt a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén”

https://www.blikk.hu/aktualis/politika/k...

és a

https://budapest.hu/Lapok/2020/fovarosi-...

dokumentumokban a Fudan ügye nem található. Ezért kérem, küldjék meg azokat, amik alátámasztják Palkovics miniszter úr állítását.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. május 28.

Üdvözlettel:

Szerb Tamás

Sajtó (ITM), Innovációs és Technológiai Minisztérium

1 Melléklet

Tisztelt Szerb Tamás!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatban kérjük, fogadja mellékelten
csatolt válaszlevelünket.

 

Üdvözlettel:

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Kommunikációs Főosztály

 

idézett részek megjelenítése