Fővárosi Szolidaritási Alap pályázatain elnyert támogatások felhasználása IV.
Tisztelt Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
A 2025. január 19-én beadott adatigénylésemre ( http://kimittud.hu/request/fovarosi_szol... ) a jegyző február 18-án és március 6-án, a felhasználás adminisztratív folyamatáról több, a vállalt programok szakmai előrehaladásáról kevesebb információt adott.
Ebben az adatigénylésben a FSZA 2022-es pályázati fordulójában az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) főpályázó által, a II. és X. Kerületi Önkormányzattal együttműködésben folyó program és fenntartási időszaka kapcsán kérdezek.
A jegyző érvelése szerint, a forrás felhasználásának joga és a beszámoló kötelessége a főpályázóé. Szerintem az együttműködő partner is érintett a közfeladatban, mivel a forrás jelentős részéből a fenntartási időszak után szabadon felhasználható vagyonát újították fel, a bérlő kijelölése pedig eddig a kerületi családsegítő, illetve ezután az önkormányzat által kiválasztott állandó szociális szolgáltató hozzájárulásához van kötve. Ezek reflektálása az önkormányzat anyagaiban tanulságos a kerületi, fővárosi, országos szakpolitika minősége és tervezése szempontjából egyaránt. Így további adatigényléssel szeretném elősegíteni, hogy itt nyilvánosak és mindenkinek használhatók legyenek a program kapcsán az önkormányzatnál keletkezett közérdekű információk.
A korábbi adatigénylésem folytatásaként és kiegészítéseként az alábbi információkat kérem:
1. Az önkormányzat határozata szerint a bérleti szerződés a Család- és Gyermekjóléti Központ (CsGyK) támogatásával köthető meg. Mik a támogatás (hozzájárulás) feltételei? Van-e különbség (több vagy más feltétel) ezek és a határozott időre bérlőkijelölési joggal rendelkező ULE kritériumai között? Van-e a CsGyK által a megállapodás keretében alkalmazandó eljárásról írásos iránymutatás, ha igen, megismerhető-e?
2. A CsGyK szerepére és a partnerség tapasztalataira nem találtam utalást az intézmény 2023-as és 2024-es szakmai beszámolójában, van-e ilyen utalás? Ha nincs, van-e egyéb írásos beszámoló, összefoglaló a CsGyK szerepéről és a partnerség tapasztalatairól az együttműködési megállapodás keretében, megismerhető-e ez?
3. Az önkormányzat határozata szerint az ULE bérlőkijelölési jogával megkötött bérleti szerződés 5 év határozott időre szól. Az alpolgármester sajtónyilatkozata szerint a lakást egy nyugdíjas embernek adták bérbe. Mi várható az ő lakhatásával az 5 év letelte után? Az önkormányzat vagyon/lakásgazdálkodási elképzelései vagy más, megismerhető információ alapján, mi a tervük a lakás további hasznosítására?
4. A fenti pályázattal összefüggésben, 2025. szeptember 25-én a Képviselő-testület újabb, az ULE részére szóló bérlőkijelölési jog biztosításáról szóló döntést hozott. A témával kapcsolatos újabb testületi és bizottsági ülések zártak voltak, szemben az egy évvel korábbi, azonos témájú döntéssel (amelynek testületi nyílt tárgyalásán jelentős vita folyt, az akkori bizottsági nyílt ülés jegyzőkönyvét pedig a jegyző mindeddig nem tette közzé). Ezek alapján szubjektív döntésnek tűnik, hogy azonos témáról nyílt vagy zárt ülésen döntenek; ki és miért döntött tavaly nyílt ülésről, idén zárt ülésről?
5. A 2025-ös határozat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSz) Utcai Gondozó Szolgálatának támogatását szabja egyik feltételként, módosítva a 2024-es határozat szerinti CsGyK ilyen szerepét. Mik a támogatás (hozzájárulás) feltételei? Van-e különbség (több vagy más feltétel) ezek és a határozott időre bérlőkijelölési joggal rendelkező ULE kritériumai között? Van-e a MMSz által a megállapodás keretében alkalmazandó eljárásról írásos iránymutatás, ha igen, megismerhető-e?
6. Ha a 2023. február 28-i, 2024. február 22-i, 2025. szeptember 25-i testületi üléseken (és a megelőző bizottsági üléseken) hozott döntéseken kívül, hoztak máskor is önkormányzati szerv nyílt vagy zárt ülésén döntést az érintett lakásra és/vagy bérlőre vonatkozóan, kérem, közölje, és küldje meg ennek dokumentumait a nyilvánosságra hozható formában.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. november 4.
Üdvözlettel:
Bódis Lajos
