Fonyódi közpénz áramlása, költése, felhasználása

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Fonyód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A Város által fenntartott Turisztikai Egyesület 2021 éves tételes elszámolását.

Kérem a 2022 év "Kolbász fesztivál elszámolását és előleges kalkulációit",

1. mennyiben járult hozzá a város a rendezvényhez
2. mennyi bevételünk folyt be ebből
3. kik vettek részt a szervezésében és milyen juttatásban részesültek.
4. valamint milyen szerződéseket köttött a város a rendezvénnyel kapcsolatban
5. kérném a pontos "hely" pénz m3 árakat
6. kérném a pénzügyi tervezetet, amit a rendezvény előtt kikalkuláltak, és kérném a megvalósult közpénz költések pontos kimutatását.

Adatigénylésem, oka, hogy a közvagyon nem közfeladatok, közügyek ellátására való költése, nem városi érdek!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. február 4.

Üdvözlettel:

Németh Helga

Toth Szabolcs, Fonyód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Adatigénylő!

Tájékoztatom, hogy közfeladatot ellátó szerv veszélyhelyzettel összefüggő
feladatai ellátásának veszélyeztetése okán az 521/2020. (XI. 25.) Korm.
rendelet értelmében az adatigénylés teljesítését az igénylés beérkezését
követő 45 napon belül teljesítjük.

--
Tisztelettel:

Tóth Szabolcs
Fonyódi Polgármesteri Hivatal

Toth Szabolcs, Fonyód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Adatigénylő!

A Fonyódi Turisztikai Egyesület és a 2022. évi Kolbászfesztivál
vonatkozásában benyújtott közérdekű adatigénylésére válaszolva, a
következőkről tájékoztatom.

„A  Város által fenntartott Turisztikai Egyesület 2021 éves tételes
elszámolását.”

    • Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2022. február 10-én
megtartott rendes ülésén megtárgyalta és a
    31/2022. (II. 10.) számú határozatával elfogadta a Fonyódi Turisztikai
Egyesület 2021. évi beszámolóját,
    amelyet a következő internetes címen érhet el:
  
 [1]https://hatarozatok.hu/publikacio/1c2dc6...

„Kérem a 2022 év "Kolbász fesztivál elszámolását és előleges kalkulációit"

    • Kérem, szíveskedjen pontosítani, mit ért „előleges kalkuláció”
alatt, pontosan mire irányul a kérdésének ezen része.
      
    • Fonyód Város Önkormányzatának a területbérletből 912.000 Ft bevétele
származott, amely összeget a terület használója,
    a Magyar Tenger.com Kft. megfizetett az önkormányzat részére.
    A Fonyódi Turisztikai Egyesület a 2022. évi Kolbászfesztiválról szóló
beszámolóját Fonyód Város
    Önkormányzat Képviselő-testületének 2022. március 24. napján tartandó
ülésére terjeszti elő.

„1. mennyiben járult hozzá a város a rendezvényhez”

    • Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 9/2022. (I. 13.)
számú határozatával elfogadta
    a Fonyódi Turisztikai Egyesület azon kérelmét, amely a rendezvénnyel
érintett utcákra vonatkozó,
    a rendezvény idejére szóló lezárásokat tartalmazza.
    A határozatot a következő internetes címen érheti el:
  
 [2]https://hatarozatok.hu/publikacio/1c2dc6...

    • Fonyód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési és
Pénzügyi Bizottsága 2022. február 8-án megtartott ülésén,
    a 29/2022. (II. 8.) számú határozatával elfogadta a Fonyódi
Turisztikai Egyesületnek
    a 2022. évi önkormányzati támogatás keret terhére biztosítandó
előleget.
    A határozatot a következő internetes címen érheti el:
  
 [3]https://hatarozatok.hu/publikacio/1c2dc6...

„2. mennyi bevételünk folyt be ebből”

    • Fonyód Város Önkormányzatának a területbérletből származott
bevétele.

„3. kik vettek részt a szervezésében és milyen juttatásban részesültek.”

    • A rendezvény megszervezésével kapcsolatos információkkal a Fonyódi
Turisztikai Egyesület - mint szervező - rendelkezik.

„4. valamint milyen szerződéseket köttött a város a rendezvénnyel
kapcsolatban”

    • Fonyód Város Önkormányzata területbérleti szerződéseket kötött a
rendezvénnyel kapcsolatban.

„5. kérném a pontos "hely" pénz  m3 árakat”

    • Fonyód Város Önkormányzatának a közterület-használat szabályairól
szóló rendelete szerinti bérleti díjak kerültek rögzítésre a bérleti
szerződésben.
    Kereskedelmi tevékenységet folytatók esetében 1.000 Ft/m2/nap,
szolgáltatói tevékenységet folytatók     esetében 10 Ft/m2/nap.

„6. kérném a pénzügyi tervezetet, amit a rendezvény előtt kikalkuláltak,
és kérném a megvalósult közpénz költések pontos kimutatását.”

    • A rendezvény előzetes költségkalkulációjával és a költségek
kimutatásával a rendezvény szervezője rendelkezik.

Tisztelettel:

Tóth Szabolcs
Fonyódi Polgármesteri Hivatal

References

Visible links
1. https://hatarozatok.hu/publikacio/1c2dc6...
2. https://hatarozatok.hu/publikacio/1c2dc6...
3. https://hatarozatok.hu/publikacio/1c2dc6...