EU pénzből adatalapú döntéshozatal és jogalkotás támogatása, átláthatóság növelése projekt

Igazságügyi Minisztérium nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információszabadságról szóló törvény alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az „Adatalapú döntéshozatali és jogalkotási folyamat támogatása a hatékonyság és átláthatóság növelése, valamint a szabálytalanságok kockázatának csökkentése érdekében” című projekt dokumentációját minden megismerhető közadattal, személyes adatok nélkül.

Kérem, hogy abban az esetben, ha a konzorcium tagja vagy az Európai Unió az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1)˙ bekezdése alapján a felismerhetetlenné tett meg nem ismerhető adatot tartalmazó másolatot az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2024. január 21.

Üdvözlettel:
Kiss László

˙ Infotv. 28. § (2a) Ha az igénylés olyan adatra vonatkozik, amelyet az Európai Unió valamely intézménye vagy tagállama állított elő, az adatkezelő haladéktalanul megkeresi az Európai Unió érintett intézményét vagy tagállamát és erről az igénylőt tájékoztatja. A tájékoztatás megtételétől az Európai Unió érintett intézménye vagy tagállama válaszának az adatkezelőhöz való beérkezéséig terjedő időtartam az adatigénylés teljesítésére rendelkezésre álló határidőbe nem számít bele.

˙Infotv. 30. § (1) Ha a közérdekű adatot tartalmazó dokumentum az igénylő által meg nem ismerhető adatot is tartalmaz, a másolaton a meg nem ismerhető adatot felismerhetetlenné kell tenni.

˙RRF-9-6.1-21-00001

„Adatalapú döntéshozatali és jogalkotási folyamat támogatása a hatékonyság és átláthatóság növelése, valamint a szabálytalanságok kockázatának csökkentése érdekében” című projekt

A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. az „Adatalapú döntéshozatali és jogalkotási folyamat támogatása a hatékonyság és átláthatóság növelése, valamint a szabálytalanságok kockázatának csökkentése érdekében” elnevezésű RRF-9.6.1-21. számú kiemelt pályázat konzorciumvezetője, melynek jogalapját a 2415/2021. Korm. határozat 2022. május havi módosítása teremtette meg.
A projekt célja az adattudatosság növelése, amely által javul a döntéshozatali és jogalkotási folyamatok minősége és átláthatósága. A döntés-előkészítéshez felhasznált adatok elemzésének és vizualizálásának fejlett technológiáit felhasználva a projekt során létrehozandó adatplatform rendszer megoldást kíván nyújtani arra a problémára is, hogy az állampolgárok számára átláthatóbb legyen a jogalkotás, illetve a kormányzati döntéshozatal folyamata, növelve ezzel is az állampolgárok és a vállalkozások jogalkotásba vetett bizalmát.

A projekt tartalma

Adatplatform rendszer fejlesztése
A projekt elérni kívánt szakmai eredményterméke egy zárt, kormányzati felhasználók részére biztosított döntéstámogató adatplatform rendszer, melynek rendeltetése a felhasználható adatforrásokból egyedi elemzések és adatvizualizációk előállítása, kiemelten a jogszabály-előkészítéshez kapcsolódó támogatás.

Képzések
A projekt egyetlen technikai indikátora, hogy 2024. év végéig 200 fő részesüljön a kormányzati döntés-előkészítéshez és jogszabályalkotáshoz kapcsolódó adatelemzési és adatvizualizációs témájú képzésben – részben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által regisztrált Probono továbbképzés keretében, részben pedig egy kétnapos, 2x8 órás gyakorlati képzés során, amely szintén az NKE szervezésében történik. A képzések elsősorban a szakminisztériumok, a kormányzati intézmények és közigazgatási szervek munkatársai, valamint a társadalmi partnerek számára valósulnak meg, akik részt vesznek kormányzati szakpolitikák kialakításában, stratégiai tervezésben és jogszabályok előkészítésében.
A képzés megszervezése mellett az NKE biztosít szakértőket a tananyag kidolgozásához, fejlesztéséhez és az oktatásához is. A tananyag tervezésben a NAVÜ elemző kollégái is aktívan részt vesznek.

Jogszabályok adatvizualizációja és annak társadalmi kommunikációja
A felhívás értelmében a projekt társadalmi kommunikálása során legalább 50.000 állampolgárt, társadalmi szervezetet szükséges elérni. Ehhez kapcsolódóan ugyancsak fontos eredménye a projektnek 30 db a képzés ideje alatt folyamatban lévő, illetőleg 40 db már elfogadott kormányzati döntés (határozat, rendelet, tv.) adathátterének feldolgozása és vizualizálása, mely az adatplatform használatával a képzésben részt vevők feladata (akár vizsgafeladata) lesz. Az elemzések nyilvános publikálásával az állampolgárok és a vállalkozások számára is áttekinthetőbbé és érthetőbbé válik a jogszabály-előkészítési folyamat, amelyre a NAVÜ Kft. által működtetett Nemzeti Közadatportálon is lehetőség lesz. Elkészült adatvizualizációs anyagok és a fentiekben meghatározott elérési szám alátámasztására a közösségi média platformok látogatószám-adatait veszik figyelembe.

A projekt adatai, státusza
Azonosító: RRF-9.6.1-21-00001
Konzorcium tagjai:
Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Korlátolt Felelősségű Társaság, konzorcium vezető
Igazságügyi Minisztérium
Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
Támogatás összege: 1 932 253 840 Ft
Támogatási intenzitás: 100 %
Előleg összege: 13 %
Időtartam: 2023. 05.01- 2025. 02.28.

Forrás: https://navu.hu/europai-unios-palyazatok

Közadat (IM), Igazságügyi Minisztérium

1 Melléklet

Iktatószám: II-K/39–2/2024.

 

Kiss László Úr

részére

 

e-mail: [1][FOI #24003 email]

 

Tárgy: Válasz a közérdekű adatigénylésre vonatkozóan

 

Tisztelt Kiss László Úr!

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján előterjesztett,
közérdekű adat megismerésére irányuló igénye kapcsán tájékoztatom, hogy az
Igazságügyi Minisztérium a kért projektdokumentummal nem rendelkezik.

 

Jogorvoslati tájékoztató

A közérdekű adat megismerésére vonatkozó igény elutasítása vagy a
teljesítésre nyitva álló (illetve a meghosszabbított) határidő
eredménytelen eltelte esetén, valamint az adatigénylés teljesítéséért
megállapított költségtérítés összegének felülvizsgálata érdekében a
Fővárosi Törvényszéken (1363 Budapest, Pf. 16. – 1055 Budapest, Markó utca
27.) keresettel élhet. A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogok
gyakorlásával kapcsolatos jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatósághoz (1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.) is
fordulhat.

A pert az igény elutasításának közlésétől, a határidő eredménytelen
elteltétől, illetve a költségtérítés megfizetésére vonatkozó határidő
lejártától számított harminc napon belül kell megindítani. Ha az igény
elutasítása, nem teljesítése vagy az adatigénylés teljesítésért
megállapított költségtérítés összege miatt a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tesz, a pert a bejelentés
érdemi vizsgálatának elutasításáról, a vizsgálat megszüntetéséről, vagy
lezárásáról, továbbá az adatkezelő jogsérelem orvoslására, illetve annak
közvetlen veszélye megszüntetésére történő felszólítása eredményéről szóló
értesítés kézhezvételét követő harminc napon belül lehet megindítani.

Budapest, 2024. február 5.

                        Tisztelettel:

                                                             Igazságügyi
Minisztérium

 

idézett részek megjelenítése