Tisztelt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjenek elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a 2021. július 2-án, augusztus 3-án, valamint szeptember 6-án a budapest @ jarokelo.hu címről Önöknek megküldött, "Építési törmelék" tárgyú közérdekű bejelentéssel kapcsolatban milyen intézkedéseket tettek? Mikorra várható a probléma megoldása? (Bejelentés leírása és fotója elérhető itt: https://jarokelo.hu/85705 )

Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a 2013. évi CLXV. törvény (a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről) értelmében tárgyi bejelentést Önöknek kötelessége lett volna már az első beküldéstől számított 30 napon belül érdemben megválaszolni.

Tájékoztatom Önöket, hogy jelen adatigénylésem Infotv. szerinti határidőn belüli megválaszolásának elmulasztása esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fogok fordulni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2021. szeptember 10.

Üdvözlettel:

Fónai Kende

kozerdekuadat, Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

  • Attachment

    241970833 547120623015402 1331006402566085759 n.jpg

    771K Download

Tisztelt Adatigénylő!

A Járókelő Egyesület 00085705 számú bejelentésében jelzett Testvérhegyi úton kihelyezett építési hulladékkal kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a helyszínen Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet munkatársai két darab beton elemet, valamint egy darab kézikocsi kereket találtak, melyek elszállításra kerültek.

Tisztelettel:
Budapest Főváros III. Kerület,
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat

idézett részek megjelenítése