Életképek melléklet, dokumentáció.

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az önök gondozásában megjelenő XV kerületi Életképek VII. évfolyam 13. számában megjelent, Csak szolgálat című melléklet (hirdetés) megjelenésére vonatkozó iratokat, úgy mint (szerződés, megállapodás, megbízás) és minden vonatkozó közérdekű vagy közérdekből megismerhetőnek minősülő dokumentációt.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. július 24.

Üdvözlettel:

Sipos Károly Tamás

Tisztelt XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztettem elő önökhöz 2017. július 24.-én

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az önök gondozásában megjelenő XV kerületi Életképek VII. évfolyam 13. számában megjelent, Csak szolgálat című melléklet (hirdetés) megjelenésére vonatkozó iratokat, úgy mint (szerződés, megállapodás, megbízás) és minden vonatkozó közérdekű vagy közérdekből megismerhetőnek minősülő dokumentációt.

Jelen emlékeztetőmben információt kérnék az adatigénylésem státuszáról.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. augusztus 1.

Üdvözlettel:

Sipos Károly Tamás

XV-Média Iroda, XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

1 Melléklet

Tisztelt Cím!
Mellékelten küldöm feltett kérdésére adott választ. Tisztelettel: XV. Média Nonprofit Kft.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt XV-Média Iroda!

Valamilyen technikai hiba történhetett az üzenetküldés közben. Jeleztem ezt a portál felé is. Amennyiben a hiba önöknél történt kérem ismételt válaszukat.

Üdvözlettel:

Sipos Károly Tamás

XV-Média Iroda, XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

1 Melléklet

Tisztelt Cím!
Mellékelten küldöm feltett kérdésére adott választ. Tisztelettel: XV. Média Nonprofit Kft.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt XV-Média Iroda!

Köszönöm a válaszukat.

Azonban szeretném megjegyezni, hogy álláspontom szerint a nonprofit cég bevétele, a piaci alapú is csak a cég vagyonát bővítheti. Mivel a „társaság 100%-ban az alapító önkormányzat tulajdonában áll” így minden bevétele önkormányzati vagyon és mint ilyen az és a kapcsolódó információk közérdekű adatnak minősül (amennyiben arról törvény másképpen nem rendelkezik.)

Üdvözlettel:

Sipos Károly Tamás

Tisztelt XV-Média Iroda!

Alább küldöm a közérdekű-adat igénylésemről a NAIH állásfoglalását.

https://drive.google.com/open?id=0B5vAEn...

Üdvözlettel:

Sipos Károly Tamás

XV-Média Iroda, XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

1 Melléklet

Tisztelt XV-Média Iroda!

A részemre válaszképpen megküldött, "Hirdetés megrendelése cégek számára" című, egyik fél által aláírt, bélyegző nélküli dokumentum (megrendelőlap?) kimeríti az általam előterjesztett igénylésben kért "megjelenésére vonatkozó iratokat, úgy mint (szerződés, megállapodás, megbízás) és minden vonatkozó közérdekű vagy közérdekből megismerhetőnek minősülő dokumentációt" ami az igénylésben szerepló ügylettel kapcsolatban rendelkezésükre áll?
Amennyiben igen, kérem erről írásban tájékoztassanak, amennyiben nem, kérem a hiányosságot pótolni szíveskedjenek.

Üdvözlettel:

Sipos Károly Tamás

XV-Média Iroda, XV Media Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Tisztelt weboldal!

Az XV Média Nonprofit Kft megalakulása (2011) óta a hirdetések esetében ezt a formanyomtatványt alkalmazza.
A hirdetési megrendelőt az ügyfél tölti ki, és írja alá. Bélyegző használata, Magyarországon évek óta nem kötelező.
Az aláírás minden jogügylethez is elegendő. Cégünket könyvvizsgáló is ellenőrzi valamint már ÁSZ ellenőrzés is volt s senki nem kifogásolta, ezt az eljárást.
Ismét, hangsúlyozzuk nem közpénz elköltéséről van szó, hanem piaci bevételről.
Más dokumentum erről nincs de nem is szükséges!
Ezen levél nyilvánosságra hozatalához nem járulunk hozzá, nem közadat.
Tisztelettel: Sass Csaba ügyvezető

idézett részek megjelenítése