Tisztelt Országos Kémiai Biztonsági Intézet!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakat.

1.)
Intézményük minden, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentummal kapcsolatban folytatott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

2.)
Intézményük minden, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének elektronikus másolatát.

3.)
Intézményük minden egyéb, 2015. január elsejét követően íródott kimenő és bejövő, elektronikus és papír alapú levelezésének azon példányainak elektronikus másolatát, amelyekben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

4.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő ülések, megbeszélések és egyeztetések alkalmával készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

5.)
Az intézményük birtokában lévő, Balog Zoltán miniszter által benyújtott T/7404. számú, az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat e-cigaretta tárgykörét érintő pontjainak előkészítése és kidolgozása során készített vagy felhasznált munka- vagy háttéranyagok elektronikus másolatát.

6.)
Az intézményük birtokában lévő, az "Az elektronikus cigaretták és a dohányzást imitáló elektronikus eszközök használatával járó kockázatok" című összefoglaló dokumentumot készítő munkacsoport ülésein, megbeszélésein és egyeztetésein készült jegyzőkönyvek, emlékeztetők, vagy bármely más, az adott esemény során történtek bemutatására alkalmas dokumentumok elektronikus másolatát.

7.)
Az intézményük birtokában lévő minden egyéb, 2015. január elseje után keletkezett dokumentum elektronikus másolatát, amelyben szerepel az "elektromos cigaretta", vagy az "elektronikus cigaretta", vagy az "e-cigaretta", vagy a "dohányzást imitáló", vagy a "szopóka", vagy a "nikotin", vagy a "leszokás", vagy a "leszoktat" kifejezés, vagy ezek bármely, tetszőleges nyelvtani toldalékkal ellátott alakjai, kis és nagybetű különbségekre való tekintet nélkül.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. december 16.

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián

 

Ikt.sz.: 1367/2015.

Tisztelt Pifkó Krisztián Úr!

 

Ön 2015. december 16., illetve 17. napon „Elektromos cigarettával
kapcsolatos intézményi dokumentumok” tárgyban közérdekűként nyújtott be
adatigénylést az Országos Közegészségügyi Központ igazgatóságaihoz (az
Országos Környezetegészségügyi Igazgatósághoz és az Országos Kémiai
Biztonsági Igazgatósághoz), mellyel kapcsolatban az alábbiakról
tájékoztatom.

Az Országgyűlés 2015. december 15. napon megtartott ülésén „Az egyes
egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról” szóló
egységes javaslat elfogadásával módosította „A nemdohányzók védelméről és
a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól” szóló
1999. évi XLII. törvényt.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 27. § (5) bekezdése szerint  „A közfeladatot
ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló
eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló
adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános”.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény 27. § (6) bekezdése szerint  a döntés
megalapozására szolgáló adat megismerésére irányuló igény – az (5)
bekezdésben meghatározott időtartamon belül – elutasítható, ha „az adat
megismerése a közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy
feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását,
így különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések
előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné.”

Fent ismertetettekre hivatkozva közérdekűként benyújtott adatigénylését az
Országos Közegészségügyi Központ elutasítja.

 

Tisztelettel,

Dr.Pándics Tamás mb. főigazgató megbízásából

Dr.Deim Szilvia

Országos Közegészségügyi Központ

 

        

 

 

Tisztelt OKK!

Sajnálattal vettem kézhez válaszukat, amelyben arról tájékoztatnak, hogy véleményük szerint egy közel két hónapja publikált, nyilvános dokumentum keletkezési körülményei, és az abban észlelhető, súlyos szakmai hibák elkövetésére következtetni engedő hiányosságok és ellentmondások okai, azok napvilágra kerülésük esetén veszélyeztetnék intézményük törvényes működési rendjét, vagy feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, vagy az adatot keletkeztető álláspontjának szabad kifejtését. Hogy mindez mégis hogyan és mi módon állhatna fenn ebben az esetben, az fölöttébb rejtélyes.

Álláspontjuk véleményem szerint szöges ellentétben áll az idézett törvény és a közügyek átláthatóságára való általános törekvés szellemiségével, valamint a jogszabály azon passzusával, amely szerint a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a közérdekű adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fűződő közérdeknél.

Engem mindenesetre sikeresen meggyőztek róla, hogy bőven akad takargatnivaló intézményük falai között, és hogy mindez minden kétséget kizáróan a nyilvánosságra tartozik, így szíves engedelmükkel az adatok megismerésére irányuló igényemtől nem tágítok, jogorvoslatért pedig hatósági, bírósági eljárást kezdeményezek.

Üdvözlettel:

Pifkó Krisztián