Dohánykoncesszió

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Miniszterelnökség munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- minden olyan tanulmányt, elemzést, amely alapján Lázár János pénteken egy sajtótájékoztatón kijelentette, "az előzetes becslés alapján mintegy kétszázra tehető az olyan kisvállalkozások száma, amelyek bevételének kétharmadát dohányáru és a hozzá kapcsolódó termékek eladása adja, az emellett alkoholt is forgalmazó vállalkozások száma pedig további néhány száz lehet.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. május 3.

Üdvözlettel:

Kovács Zsuzsanna, Miniszterelnökség

1 Melléklet

Oroszi Babett részére

 

 

Tisztelt Oroszi Babett Asszony!

 

Dr. Mikecz Péter igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár úr
megbízásából ezúton mellékelten megküldöm Önnek a 2013. május 03. napján a
Miniszterelnökséghez intézett megkeresésére adott I-1/ME/2097/2/2013.
iktatási számú válaszunkat.

 

Tisztelettel:

 

Dr. Kovács Zsuzsanna

jogi tanácsadó

 

Jogi, Személyügyi és Szervezetbiztonsági Főosztály

Miniszterelnökség

 

idézett részek megjelenítése