Tisztelt Budapest Műhely!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a 2025-ben kiírt Civilek Budapestért elnevezésű nyilvános pályázaton összesen mekkora összegben nyertek el támogatást a pályázó szervezetek. Legyenek szívesek tételesen megírni hogy hány szervezet pályázott, mi volt ezen szervezetek neve, közülük mely szervezetek és egyenként mekora összegű támogatást nyertek el. Továbbá legyenek szívesek azt is megírni, hogy egyenként ki milyen pályázati programot és kimeneti feltételeket vállalt, és hogy ezek megvalósítása jelenleg milyen fázisan tart. Jelöljék azt is, ahol a pályázati program megvalósítása már lezajlott, és ha ez az anyag vagy produktum nyilvánosan elérhető, annak helyét jelöljék meg.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. április 27.

Üdvözlettel:

Lukács Máté

BP Műhely - Info, Budapest Műhely

1 Melléklet

Tisztelt Lukács Máté!
2026 április 27. napján kelt adatigénylésére válaszolva az alábbi
adatszolgáltatást adjuk:
A BP Városfejlesztési Műhely Nonprofit Kft. (a továbbiakban: BP Műhely)
által üzemeltett weboldalon ([1]https://bpmuhely.hu/palyazatok) keresztül
meghirdetett "Civilek Budapestért" elnevezésű pályázatunk keretösszege
56.000.000 Ft volt. A BP Műhely pályázati kiírására 2025 július 21-én
került sor, a pályázat benyújtásának határidejét a nagy érdeklődésre való
tekintettel 2025 szeptember 7-ig meghosszabbítottuk. A meghosszabbított
határidőig beérkezett, érvényes civil pályázatok száma 90 db volt (57
egyesület, 33 db alapítvány). A beérkezett pályázatok
forrásigénye 311.801.296 Ft volt, azaz 5,56x több igény érkezett be a
rendelkezésre álló 56.000.000 Ft-nál. 
A bírálóbizottság a beérkezett pályázatokból 17 pályázat esetén javasolta
támogatói döntés kibocsátását, ugyanakkor 2 pályázóval nem kötöttük meg a
támogatási szerződést, így összesen 48 000 000 Ft támogatás került
kiosztásra, amiből 46.637.689 Ft került felhasználásra.*
A támogatásban részesített, támogatási szerződést megkötött szervezetek, a
támogatási cél és szakmai program rövid kivonata, valamint a megítélt
támogatás összege az alábbi táblázatban olvasható:

Támogatásban A támogatásban részesített cél és A megítélt
részesített szakmai program rövid kivonata támogatás összege
szervezet
Közösségi-kulturális programok
Pesterzsébeten: A pályázó több
elemből álló közösségi
programsorozatot tervez
Pesterzsébeten, amely
Mérnökök és színházlátogatásokkal, sport- és
Technikusok Szabad egészségmegőrző programokkal, 2 000 000 Ft
Szakszervezete környezettudatosságot erősítő
kezdeményezésekkel, közbiztonsági és
digitális felvilágosítással,
valamint helyi művészek
bemutatásával járul hozzá az idősek,
családok és a lakosság
életminőségének javításához.
Ikarus emléknap rendezvény: A
pályázó az Ikarus-gyár emlékének
megőrzésére szervez programot, amely
fotókiállítással,
Otthonunk a XVI. könyvkiadványokkal, filmvetítéssel, 1 490 000 Ft
kerület Egyesülete beszélgetésekkel, veteránbuszok
bemutatójával és
nosztalgiajáratokkal idézi fel a
gyár múltját, erősítve a helyi
közösség identitását és emlékezetét.
Civil Fórum Budapest jövője: A
pályázó egy városfejlesztési és
közéleti párbeszédet ösztönző
programsorozatot tervez, amely
fórumokkal, kérdőívekkel és
Szeretjük Zuglót közösségi kommunikációval vonja be a 4 000 000 Ft
Egyesület civil közösségeket és a lakókat
Budapestet érintő kérdések (pl.
közbiztonság, környezetvédelem,
közlekedés, okos város)
megvitatásába, a fenntartható
megoldások közös kidolgozására.
Jubileumi közösségi ünnepsorozat: A
pályázó a „30 év – 3 hónap ünnep”
jubileumi programsorozatot szervezi 4 000 000 Ft*
Nagycsaládosok a XV. kerületben, amely közösségi (*1 362 311 Ft fel
Újpalotai eseményekkel, gyermekprogramokkal, nem használt
Egyesülete kézműves alkalmakon és ajándékozási támogatást
akciókon keresztül erősíti a visszautaltak)
nagycsaládosok és rászoruló
közösségek társadalmi kapcsolatait,
önkéntességét és szolidaritását.
Hagyományőrző családi nap: A pályázó
a Rákosmezei országgyűlések emlékét
felelevenítő, hagyományőrző családi
rendezvényt tervez a kőbányai Szent
Magyar Patrióták László téren, amely középkori 4 000 000 Ft
Közössége bemutatókkal, gyerekprogramokkal,
népzenei kísérettel, kiállításokkal
és előadásokkal erősíti a nemzeti
identitást és a helyi közösség
kötődését.
Liget Táncakadémia bemutatása: A
pályázó a Liget Táncakadémia
jubileumi programjának zárásaként
dokumentumfilm-vetítést, valamint
Liget fotókiállítást és kiadványt tervez
Táncművészeti megvalósítani az Erzsébetligeti 3 000 000 Ft
Egyesület Színházban, amelyek célja az
akadémia szellemiségének,
történetének és a helyi kulturális
élethez való hozzájárulásának
bemutatása.
Sport, mentorálás, esély,
közösség: A pályázó egy
tehetséggondozó és mentorprogrammal
kiegészített küzdősport gálát
szervez Budapesten, amely a 14–24 év
Zrínyi Miklós közötti fiatalokat – különösen a 4 000 000 Ft
Kick-box Akadémia hátrányos helyzetűeket – célozza,
hogy a sport révén esélyt kapjanak
tehetségük kibontakoztatására,
közösségi beilleszkedésükre és
egészséges, felelősségteljes
életvezetésük kialakítására.
Közösségi estek, programok: A
pályázó templomi karácsonyi
koncertet és fáklyás felvonulást
Zöld Út Caritas szervez, amely előadóművészek 4 000 000 Ft
fellépésével, közösségi részvétellel
és nyilvános hirdetésekkel erősíti a
helyi lokálpatriotizmust és a
budapesti közösségi összetartozást.
Mozduljon meg Csepel: A pályázó a
„Mozduljon meg Csepel!”
programsorozatot tervezi, amely egy
Összefogás XI. családi sportnapból, online közös
Sportegyesület edzésekből és helytörténeti sétából 4 000 000 Ft
áll, célja az egészséges életmód
népszerűsítése, a közösségi
kapcsolatok erősítése és a helyi
identitás ápolása.
Nagytétényi szüreti
hagyományőrzés: A pályázó a
Nagytétényi szüreti felvonulás és
bál 30. jubileumi megszervezését
Nagytétényi tervezi 2026 szeptemberében, amely
Polgári Kör lovas és néptáncos hagyományőrző 2 255 000 Ft
bemutatókkal, közösségi programokkal
és bállal erősíti a helyi
identitást, a generációk közötti
kapcsolódást és a kulturális örökség
megőrzését.
Vívás népszerűsítése közösségben: A
pályázó egy 2 napos vívó rendezvényt
tervez, amely amatőr versennyel,
iskolai diákoknak szóló
Óbudai Fless sportágbemutatóval, szeniorok 2 800 000 Ft
Sportegyesület számára szervezett versennyel,
valamint kiállítással és
felszerelésbörzével népszerűsíti a
vívást, miközben minden korosztály
számára közösségi élményt kínál.
Mozgássérültek közösségépítése: A
pályázó egy 12 alkalmas
közösségépítő programsorozatot
tervez a Pesthidegkúti
Mozgássérültek Lakótelepén, amely
Egalitás érzékenyítő foglalkozásokkal, 4 000 000 Ft
Alapítvány játékos és kulturális programokkal,
adventi készülődéssel és közös
karácsonyi ünnepséggel erősíti a
mozgássérült és ép lakók, új
beköltözők és önkéntesek közötti
kapcsolatot.
Jubileumi közösségi ünneplés: A
pályázó a Budatétényi Polgári Kör 30
éves jubileumát tervezi megünnepelni
Budatétényi 2025. november 8-án a
Polgári Kör Vojnovich-Huszár villában, köszöntő
Közhasznú beszédekkel, zenei programmal, 2 455 000 Ft
Egyesület alapító tagok visszaemlékezéseivel
és jubileumi kitüntetések
átadásával, amely erősíti a tagság
identitását és a helyi közösség
összetartozását.
Hagyomány és közösségi párbeszéd: A
pályázó a „Kilenc koffer” című
holokauszt-dráma bemutatásával és az
Corvini Domini azt követő
Értékteremtők és kerekasztal-beszélgetéssel kívánja a
Értékmegőrzők történelmi emlékezetet, a nemzeti 4 000 000 Ft
Egyesülete identitást és a generációk közötti
párbeszédet erősíteni, kiemelt
figyelmet fordítva az emberi
méltóság, a család és a közösségi
értékek hangsúlyozására.
Táncművészet ünneplése: A pályázó az
Újpesti Karácsonyi Gálaestet tervezi
megrendezni, amely díjátadó
Danza Táncsport ceremóniával, különböző műfajokat 4 000 000 Ft
Egyesület bemutató táncelőadásokkal és
közösségi élménnyel ünnepli a
táncművészetet és annak kiemelkedő
szereplőit.

A nyertes pályázók a szakmai programokat 2025 december 31-ig
megvalósították, a megítélt támogatással kapcsolatos pénzügyi és szakmai
beszámolót benyújtották, az elfogadásra került.
Tisztelettel,

dr. Szabó Krisztián Szilárd

ügyvezető

BP Városfejlesztési Műhely Nonprofit Kft.

1134 Budapest, Váci út 35. 

River Estates irodaház VIII. emelet

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Feladó: Lukács Máté <[adatigénylés #29613 e-mail]>
Elküldve: 2026. április 27., hétfő 16:28
Címzett: BP Műhely - Info <[Budapest Műhely kérő e-mail]>
Tárgy: Közérdekűadat igénylés - Civilek Budapestért pályázat eredményei
 
Tisztelt Budapest Műhely!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a
2025-ben kiírt Civilek Budapestért elnevezésű nyilvános pályázaton
összesen mekkora összegben nyertek el támogatást a pályázó szervezetek.
Legyenek szívesek tételesen megírni hogy hány szervezet pályázott, mi volt
ezen szervezetek neve, közülük mely szervezetek és egyenként mekora
összegű támogatást nyertek el. Továbbá legyenek szívesek azt is megírni,
hogy egyenként ki milyen pályázati programot és kimeneti feltételeket
vállalt, és hogy ezek megvalósítása jelenleg milyen fázisan tart. Jelöljék
azt is, ahol a pályázati program megvalósítása már lezajlott, és ha ez az
anyag vagy produktum nyilvánosan elérhető, annak helyét jelöljék meg.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet
e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu
weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem
az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. §
(3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az
adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok
adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott
törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának
meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről.
Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje
meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az
adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság
ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. április 27.

Üdvözlettel:

Lukács Máté

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[adatigénylés #29613 e-mail]

Hibás a(z) [Budapest Műhely kérő e-mail] cím a(z) Budapest Műhely részére benyújtott
Közérdekűadat igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba
az űrlap segítségével:
[2]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[3]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. https://bpmuhely.hu/palyazatok
https://bpmuhely.hu/palyazatok
2. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
3. http://kimittud.hu/help/officers

Tisztelt Szabó Krisztián Szilárd!

Köszönöm válaszát!

Kérem, hogy a kért pályázati adatokat xlsx formátumban legyen szíves megosztani.

Üdvözlettel:

Lukács Máté