Budapest Főváros nyilvános illemhelyeinek fenntartási költségei, felújítási ráfordítások, költségek és bevételek alakulása 2010 és 2016 között

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy Budapesten 2010. október 3. óta hol és hány darab nyilvános illemhelyet működtetnek, kérem továbbá, hogy ismertessék, hogy hány db új, nyilvános illemhelyet létesítettek, hol és melyeket újították fel és tételesen mennyibe került az új illemhelyek kialakítása és mekkora ráfordítást igényel az összes illemhely éves fenntartási költsége külön-külön, mekkora bevétel folyik be azok működtetéséből 2010 és 2016 között?
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban tájékoztatni, hogy ezen feladatuk kapcsán milyen forrásokat vesznek igénybe, van-e ilyen tárgykörű szerződésük Budapest Főváros Önkormányzatával. Amennyiben van elfogadott tervük a fővárosi nyilvános illemhelyek hálózatának jövőbeli bővítésére kérem azt is küldjék meg részemre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. december 10.

Üdvözlettel:

Mihalik Zoltán

PR-iroda, Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.

Tisztelt Mihalik Zoltán Úr!

 

A 2016. december 10-én elektronikus levélben érkezett, a nyilvános
illemhelyek működésére vonatkozó levelére, a Fővárosi Csatornázási Művek
Zrt. (FCSM Zrt.) az alábbi tájékoztatást adja:

 

1. A Fővárosi Önkormányzat 2009-es Közgyűlési határozata alapján az IL-NET
Kht. tulajdonában levő nyilvános illemhelyek az IL-NET Kht.
végelszámolását követően 2010 áprilisától az FCSM Zrt. tulajdonába
kerültek. Társaságunk 50 illemhelyet működtet Budapesten. Ezek elsősorban
a főbb tömegközlekedési csomópontoknál és a turisták által látogatott
nevezetességeknél találhatók. Téli időszakban, a kisebb turistaforgalomhoz
igazodóan kevesebb illemhelyet működtetünk.

 

2. Az FCSM Zrt. új illemhelyeket nem létesített, azonban minden
tulajdonunkba került illemhelyen végeztünk kisebb-nagyobb felújítást. Van
ahol csak állagmegóvó festéseket, szaniterek cseréjét, vagy
fűtéskorszerűsítést végeztünk, de 12 toalettet teljes körűen
felújítottunk. Ezek az akadálymentesített, gyermekpelenkázóval, sok helyen
zuhanyzókkal, hajszárítókkal, gyermekre méretezett szaniterekkel
felszerelt illemhelyek a következő helyen találhatók: I., Déli pu.
mellett, I., Palota út, II., Margit-híd budai hídfő, V., Szent István tér,
IV., Városkapu, V., Astoria, V., Petőfi tér, XII., Városmajor, XIII.,
Lehel tér, XIV., Műcsarnok mögött, XIV., Széchenyi fürdő.

 

3. Mivel társaságunk új illemhelyeket nem alakított ki ezért ennek
költségeiről tételes kimutatást nem áll módunkba adni.

 

4. Az összes illemhely éves fenntartási költsége külön-külön lezárt üzleti
évek szerinti bontásban:

2010. év          213.318 eFt,

2011. év          456.753 eFt,

2012. év          482.079 eFt,

2013. év          379.925 eFt,

2014. év          383.482 eFt.

2015. év          369.608 eFt

 

5. Az összes illemhely árbevétele külön-külön lezárt üzleti évek szerinti
bontásban:

2010. év            20.378 eFt,

2011. év            77.842 eFt,

2012. év          117.763 eFt,

2013. év          150.494 eFt,

2014. év          186.039 eFt.

2015. év          188.208 eFt

 

6. Az FCSM Zrt. az illemhelyek működését kizárólag az
illemhely-használati díjból származó bevételből és saját forrásból
finanszírozza, ennek megfelelően nincs a Fővárosi Önkormányzattal ilyen
tárgykörű szerződésünk.

 

7. A fővárosi nyilvános illemhelyek hálózatának jövőbeni bővítésére nincs
elfogadott tervünk.

 

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásulvételét.

Link: [1]File-List
Link: [2]themeData
Link: [3]colorSchemeMapping
Tisztelettel:

Bátori Marianna
pr-vezető
Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
Tel.: 459-1697

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: Közérdekű adat igénylés - Budapest Főváros nyilvános
illemhelyeinek fenntartási költségei, felújítási ráfordítások,
költségek és bevételek alakulása 2010 és 2016 között
Dátum: Sat, 10 Dec 2016 14:03:37 +0000
Feladó: Mihalik Zoltán [4]<[FOI #8162 email]>
Címzett: Közérdekű adat igénylések Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
adatgazdánál [5]<[Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. request email]>

Tisztelt Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy Budapesten 2010. október 3. óta hol és hány darab nyilvános illemhelyet működtetnek, kérem továbbá, hogy ismertessék, hogy hány db új, nyilvános illemhelyet létesítettek, hol és melyeket újították fel és tételesen mennyibe került az új illemhelyek kialakítása és mekkora ráfordítást igényel az összes illemhely éves fenntartási költsége külön-külön, mekkora bevétel folyik be azok működtetéséből 2010 és 2016 között?
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban tájékoztatni, hogy ezen feladatuk kapcsán milyen forrásokat vesznek igénybe, van-e ilyen tárgykörű szerződésük Budapest Főváros Önkormányzatával. Amennyiben van elfogadott tervük a fővárosi nyilvános illemhelyek hálózatának jövőbeli bővítésére kérem azt is küldjék meg részemre.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. december 10.

Üdvözlettel:

Mihalik Zoltán

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[6][FOI #8162 email]

Ha a(z) Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. nem a(z) [7][Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
[8]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[9]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. file:///C:%5CUsers%5Cbatorim%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_filelist.xml
2. file:///C:%5CUsers%5Cbatorim%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_themedata.thmx
3. file:///C:%5CUsers%5Cbatorim%5CAppData%5CLocal%5CTemp%5Cmsohtmlclip1%5C01%5Cclip_colorschememapping.xml
4. mailto:[FOI #8162 email]
5. mailto:[Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. request email]
6. mailto:[FOI #8162 email]
7. mailto:[Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. request email]
8. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
9. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about