Bóné Kálmán és Posta utca kereszteződés átalakításának állása

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Gárdony Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A 2018. szeptember 4.-én, illetve 2018. október 5.-én a gardony @ jarokelo.hu címről küldött "Hiányzó gyalogátkelőhely és járda az Óvoda irányába" tárgyú megválaszolatlan közérdekű bejelentések ügyében 2018. november 28-án közérdekű adatigénylésben kértem válaszukat a megtett intézkedésekre vonatkozóan.

Kovácsné dr. Bozsoki Kornélia jegyző asszony 2018. december 14-én kelt A2018/8191-2/2018. iktatószámú válaszlevelében foglaltak szerint ""Az Önkormányzat 2019. évi költségvetése összeállítása - közlekedéstervező szakember bevonásával -, és a felmerülő költségek összegyűjtésével mérlegeli a gyalogátkelőhely kialakításának lehetőségét."

Örömmel olvastuk a Gárdonyiak Lapjának 2019. februári számában Tóth István polgármester úr tájékoztatását, mely szerint "A Bóné Kálmán és Posta utca kereszteződését átalakíttatjuk. Elsősorban körforgalom tervezésére kértük fel a szakembereket. A projekt részeként kijelölt gyalogos átkelőhelyek is kialakításra kerülnek. 20 millió forintot különítettünk el erre a célra."

Mivel idő közben a jelenlegi óvoda mellett az érintett helyszínen lévő Gárdonyi Géza utca 4. szám alatti ingatlanban (jelenleg vérvételi labor) is egy újabb óvodai csoportszoba kerül kialakításra, ezért még fontosabbá válik a biztonságos gyalogos közlekedés biztosítása a jelzett kereszteződésben.

Fentiekre hivatkozva kérem, hogy szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre:

1. Milyen intézkedéseket tettek a kereszteződés átalakítása érdekében?

2. A kereszteződés átalakítása milyen stádiumban tart?

3. Tekintettel az új helyszínen is induló szeptemberi óvodakezdésre, mikor várható a bejelentésben szereplő kereszteződés átalakításának befejezése?

Az eredeti bejelentés leírása és fotója érhető itt:
https://jarokelo.hu/bejelentesek/gardony...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2019. június 7.

Üdvözlettel:
Pongrácz Gábor

Vargáné dr. Kállai Marianna, Gárdony Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Pongrácz Gábor Úr!

 

„Hiányzó gyalogátkelőhely és járda az Óvoda irányába” tárgyú megkeresésére
csatoltan küldöm Gárdony Város Jegyzője válaszlevelét.

 

 

Tisztelettel:

 

 

Vargáné dr. Kállai Marianna
szervező

Polgármesteri Hivatal Gárdony
Szervezési, Jogi és Humánpolitikai Iroda
2483 Gárdony, Szabadság út 20-22.
Tel.: 06-22-570-100 /236 mellék
E-mail: [1][email address]

[2]logo gardony

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]