BKV Zrt. reklámszerződések közterületi kábelszekrényekre

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapesti Közlekedési Zrt. munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapesti Közlekedési Zrt.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, hogy a BKV Zrt.-nek hány érvényes közterületi kábelszekrényre kötött reklámszerződése van? Értem ez alatt az erős és gyengeáramú kábelszekrényeket (pl. trolibusz, villamos vontatási kábelek, illetve az egyéb pl. jelzőberendezések közterületi kábelszekrényei) is.

Ha nincs ilyen közvetlen szerződés, akkor kérném megnevezni, hogy ki hirdethet ezeken a kábelszekrényeken, milyen szerződéssel?

Mind a két esetben kérném részletezni, hogy ezekből a szerződésekből a 2021. és 2022. években idáig mekkora bevétel származott.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. szeptember 18.

Üdvözlettel:

Farkas Tamás

Kissné Nagy Piroska, Budapesti Közlekedési Zrt.

Tisztelt Farkas Tamás!

 

 

Társaságunkhoz 2022. szeptember 18-án megküldött közérdekű adatigénylésére
vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

Mindenekelőtt jelezzük, hogy Társaságunknak nincs kifejezetten közterületi
kábelszekrényekre kötött reklámszerződése, következésképpen ilyen jogcímen
bevételünk sem keletkezik, ilyen dokumentumokat és információkat küldeni
nem tudunk. A BKV Zrt. közvetett módon, külső partnerekkel kötött bérleti
szerződések keretében értékesíti hirdetési lehetőségeit. Reklámpartnereink
tájékoztatása szerint a kábelszekrények felületeit nem használják
reklámanyagok kihelyezésére. Egyidejűleg felhívjuk szíves figyelmét, hogy
a tömegközlekedési útvonalak mentén, megállók/állomások közelében
található kábelszekrények nem feltétlenül a BKV tulajdonában lévő
berendezések.

 

Üdvözlettel:

BKV Zrt.

 

 

 

 

idézett részek megjelenítése

BKV, Budapesti Közlekedési Zrt.

6 Melléklet

Tisztelt Farkas Tamás!

 

 

Társaságunkhoz 2022. szeptember 18-án megküldött közérdekű adatigénylésére
vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

Mindenekelőtt jelezzük, hogy Társaságunknak nincs kifejezetten közterületi
kábelszekrényekre kötött reklámszerződése, következésképpen ilyen jogcímen
bevételünk sem keletkezik, ilyen dokumentumokat és információkat küldeni
nem tudunk. A BKV Zrt. közvetett módon, külső partnerekkel kötött bérleti
szerződések keretében értékesíti hirdetési lehetőségeit. Reklámpartnereink
tájékoztatása szerint a kábelszekrények felületeit nem használják
reklámanyagok kihelyezésére. Egyidejűleg felhívjuk szíves figyelmét, hogy
a tömegközlekedési útvonalak mentén, megállók/állomások közelében
található kábelszekrények nem feltétlenül a BKV Zrt. tulajdonában lévő
berendezések.

 

Üdvözlettel:

 

 

BKV Zrt.

E-mail: [Budapesti Közlekedési Zrt. request email]

 

[1][IMG] [2][IMG] [3][IMG] [4][IMG] [5][IMG]

 

idézett részek megjelenítése

Tisztelt BKV!

A városban számos helyen járva tényként megállapítottam, hogy a kábelszekrényeiken - BKV logóval, BKV felirattal bizonyítottan - reklámok vannak elhelyezve. Jobbára zenei programok, harsány sárga reklámjai, alukeretes tábla mögött.

Kérdésem, hogy ezek a reklámok kinek termelnek bevételt, illetve a kihelyezésükre 2023-ban adtak-e bármilyen hozzájárulást?

Ha nem, van-e szándékuk ezek felmérésére, hogy harmadik fél milyen jogalapon helyez ki (bevételt generáló) reklámokat az önök illetőségbe tartozó készülékszekrényekre, infrastrukturális elemekre.

Üdvözlettel:

Farkas Tamás

BKV, Budapesti Közlekedési Zrt.

5 Melléklet

Tisztelt Farkas Tamás!

 

Közérdekű adatigénylésére vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

Társaságunk 2023. februárban 3 hónapra ideiglenes használati engedélyt
adott egy reklámügynökség részére villamos kapcsolószekrények reklámcélú
hasznosítására. Belső szabályzatunk szerint ezek az ideiglenes engedélyek
két alkalommal további 3-3 hónapra meghosszabbíthatók, a jelenleg hatályos
engedély – melynek alapján az említett társaság használati díjat fizet a
BKV Zrt.-nek - nemsokára lejár.  Jelenleg kidolgozás/döntéselőkészítés
alatt áll a további együttműködéshez szükséges bérleti szerződés
megkötése, melyet a partner cég kezdeményezett.

 

Üdvözlettel:

 

[1]cid:[email protected]

 

BKV Zrt.

E-mail: [2][Budapesti Közlekedési Zrt. request email]

 

[3]cid:[email protected][4]cid:[email protected] [5]cid:[email protected] [6]cid:[email protected]

 

idézett részek megjelenítése

Tisztelt BKV!

Az eredeti kérdésemre így kérném az összefoglaló válaszukat.

"Társaságunk 2023. februárban 3 hónapra ideiglenes használati engedélyt
adott egy reklámügynökség részére villamos kapcsolószekrények reklámcélú
hasznosítására."
Ennek a szerződését szeretném elolvasni.

"Belső szabályzatunk szerint ezek az ideiglenes engedélyek
két alkalommal további 3-3 hónapra meghosszabbíthatók, a jelenleg hatályos
engedély – melynek alapján az említett társaság használati díjat fizet a
BKV Zrt.-nek. "
Mekkora összegről van szó?

Hány kábelszekrényük van ilyen célra kijelölve? Kérnék egy táblázatos listát, ami kerületekre és utcaszintre (pontos címre) lebontva tartalmazza ezeket az infrastruktúra elemeket.

A 2023. előtt - ezek szerint engedély nélkül - kihelyezett reklámokkal kapcsolatban utólag van-e terv arra vonatkozóan, hogy a reklámbevételekből részesüljenek?

Üdvözlettel:

Farkas Tamás

ingatlantitkarsag, Budapesti Közlekedési Zrt.

1 Melléklet

Tisztelt Farkas Tamás!

 

Közérdekű adatigénylésével kapcsolatban az alábbi válaszokat adjuk:

 

 1. Csatoltan küldjük a B. LIZ-ART Reklámügynökség Kft. részére 2023.
február hónapban kiadott ideiglenes használati engedélyt a BKV
tulajdonú villamos kapcsolószekrények reklámcélú hasznosítására.
 2. A dokumentumban szerepel az Ön által kért összegadat, mely 1.000 Ft +
ÁFA/db/hó.
 3. A csatolt engedély 2. sz. melléklete az a táblázat, amely tartalmazza
311 db villamos kapcsolószekrény kerületekre lebontott cím szerinti
felsorolását.
 4. Utolsó kérdésére vonatkozóan tájékoztatjuk, hogy miután a reklámok
kihelyezésének ideje, illetve mennyisége nem volt megállapítható, 
csak a kihelyező személye, ezért Társaságunk felvette a reklámozóval a
kapcsolatot és megállapodott a hirdetések kihelyezésének műszaki és
pénzügyi feltételeiről is, így rendeződött a helyzet.

 

 

Üdvözlettel:

 

BKV Zrt. Ingatlanhasznosítási Osztály

 

 

 

idézett részek megjelenítése