Bizottsági ülések nyílt napirendjeiről készült hangfelvételek, 2023. március

Bódis Lajos nevű felhasználó elkészítette a Közérdekűadat nevű kérést a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal -hoz Automatikus anti-spam mérések helyben ehhez a régi kéréshez. Kérjüktudassa velünk ha további válaszra vár vagy ha gondja van a válaszolással.

Az igénylést már régen meg kellett volna válaszolni. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal munkatársainak már ki kellett volna adniuk a kért adatokat. (részletek). Panaszt nyújthat be a következő időpontig: belső felülvizsgálat kérése .

Tisztelt Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az önkormányzat valamennyi bizottsága 2023. márciusban tartott ülésein szereplő nyílt napirendek tárgyalásáról készült hangfelvételeket.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. március 30.

Üdvözlettel:
Bódis Lajos

Silye Tamás, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt adatkérő,

 

A bizottsági hanganyagok levétele diktafonnal történik, melynek során az
ülés elején az elindításra, az ülés végén pedig kikapcsolásra kerül, ezért
a teljes Bizottsági ülések hanganyaga egy hangfájlként van tárolva, mely
ennek következtében Bizottságtól függően tartalmazhat zárt ülésről
készített hanganyagokat is, mely utóbbiak nem nyilvánosak.

 

Fentiekre tekintettel a Bizottsági nyílt hanganyagba betekintést nyerhet,
de tekintettel arra, hogy minden Bizottság más osztályhoz tartozik, ahol
Bizottságonként külön adminisztrátorok kezelik az anyagokat, ezért
előzetes időpont egyeztetéssel tudunk lehetőséget Biztosítani a nyílt
hanganyagok meghallgatására.

 

Ilyen irányú szándéka esetén kérem legyen szíves megjelölni, mely
Bizottság hanganyagába és mikor szeretne belehallgatni, hogy az időpontot
tudjam egyeztetni az Osztályvezetővel / Bizottsági adminisztrátorral.

 

Tisztelettel:

 

dr. Silye Tamás
Igazgató
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal

Jegyzői Igazgatóság
1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Telefon: +361-346-5542 Fax:+361-346-5409
[1]Adobe SystemsE-mail: [2][email address]

 

 

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Silye Tamás, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt adatkérő,

 

A bizottsági hanganyagok levétele diktafonnal történik, melynek során az
ülés elején az elindításra, az ülés végén pedig kikapcsolásra kerül, ezért
a teljes Bizottsági ülések hanganyaga egy hangfájlként van tárolva, mely
ennek következtében Bizottságtól függően tartalmazhat zárt ülésről
készített hanganyagokat is, mely utóbbiak nem nyilvánosak.

 

Fentiekre tekintettel a Bizottsági nyílt hanganyagba betekintést nyerhet,
de tekintettel arra, hogy minden Bizottság más osztályhoz tartozik, ahol
Bizottságonként külön adminisztrátorok kezelik az anyagokat, ezért
előzetes időpont egyeztetéssel tudunk lehetőséget Biztosítani a nyílt
hanganyagok meghallgatására.

 

Ilyen irányú szándéka esetén kérem legyen szíves megjelölni, mely
Bizottság hanganyagába és mikor szeretne belehallgatni, hogy az időpontot
tudjam egyeztetni az Osztályvezetővel / Bizottsági adminisztrátorral.

 

Tisztelettel:

 

dr. Silye Tamás
Igazgató
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal

Jegyzői Igazgatóság
1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Telefon: +361-346-5542 Fax:+361-346-5409
[1]Adobe SystemsE-mail: [2][email address]

 

 

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Silye Tamás, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt adatkérő,

 

A bizottsági hanganyagok levétele diktafonnal történik, melynek során az
ülés elején az elindításra, az ülés végén pedig kikapcsolásra kerül, ezért
a teljes Bizottsági ülések hanganyaga egy hangfájlként van tárolva, mely
ennek következtében Bizottságtól függően tartalmazhat zárt ülésről
készített hanganyagokat is, mely utóbbiak nem nyilvánosak.

 

Fentiekre tekintettel a Bizottsági nyílt hanganyagba betekintést nyerhet,
de tekintettel arra, hogy minden Bizottság más osztályhoz tartozik, ahol
Bizottságonként külön adminisztrátorok kezelik az anyagokat, ezért
előzetes időpont egyeztetéssel tudunk lehetőséget Biztosítani a nyílt
hanganyagok meghallgatására.

 

Ilyen irányú szándéka esetén kérem legyen szíves megjelölni, mely
Bizottság hanganyagába és mikor szeretne belehallgatni, hogy az időpontot
tudjam egyeztetni az Osztályvezetővel / Bizottsági adminisztrátorral.

 

Tisztelettel:

 

dr. Silye Tamás
Igazgató
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal

Jegyzői Igazgatóság
1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Telefon: +361-346-5542 Fax:+361-346-5409
[1]Adobe SystemsE-mail: [2][email address]

 

 

References

Visible links
2. mailto:[email address]

Tisztelt II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, kedves dr. Silye Tamás!

Köszönöm a reagálást! Örülök, hogy megváltoztatták korábbi véleményüket, és az Mötv., Infotv., általam hivatakozott AB határozat alapján, hozzáférést engednek a bizottsági ülések hangfelvételeihez.

Kérem, hogy az adatigénylést az általam kért módon, a hangfelvétel megküldésével vagy megegyezés szerinti tárhelyre való feltöltésével teljesítsék. Bár nem kötelező, szívesen indoklom, hogy az adatigénylésre a jegyzőkönyvek általam tapasztalt problémái miatt kerül sor, a hangfelvételeken lévő egyes részeket leírom, és összenézem a jegyzőkönyvekkel, ez alapján beadványokat készítek, és az állításaimat bizonyítanom szükséges ilyen módon, a hangfelvételek egy részét nyilvánosságra is szeretném hozni. Ezt mind nem vagy sokkal körülményesebben lehet akkor, ha csak belehallgatást tesznek lehetővé.

A zárt ülés felvételének kivágása nagyon egyszerű. A jegyzőkönyvben szerepel a zárt rész kezdeti és a befejező időpontja, ez alapján a vágóprogramban könnyen beállítható, összesen pár perc alatt megvágható úgy, hogy a végeredmény a nyilvános, kiadható rész. Magam, minden technikai tudás nélkül, az Audacity ingyenes hangvágó programot használom régóta, szívesen ajánlom ezt, de természetesen számos más program is rendelkezésükre állhat. A vágás funkció használata, a fájlkovertálással együtt is, néhány perc, alig több idő, mint ha a szövegszerkesztőben vágunk ki egy dokumentumrészt. Úgy látom, a hangvágás ezen alapjai jelenleg az általános iskola 7-8. osztályában képezi részét az informatika tantárgynak. Összehasonlíthatatlanul kevesebb idejét veszi igénybe az apparátusnak, mint ha a hivatali helyiségben felügyelni kellene engem, miközben a teljes hangfájlok nyílt részeit hallgatom. Számomra is sokkal megterhelőbb volna, és ahogy írtam, a felhasználási céljaimnak sem felelne meg a hivatalban meghallgatni.

A jogi gyakorlatot konkrétan ebben a tárgyban nem ismerem, de mivel az önkormányzatok működése iránti érdeklődés növekszik, és az informatika terjed, ezért úgy gondolom, a megoldásnak, amit találunk, a konkrét adatigénylésen túlmutató jelentősége is lehet. Ha indokoltnak látják, próbáljuk meg a NAIH előtt, vagy (ha van olyan) a kerületi Ez a Minimum! vállalásokat monitorozó kerületi munkacsoport előtt, hogy a hanganyag fentiek szerinti vágása megfelel-e az Infotv. 30. § (2) bek. kritériumának, miszerint az önkormányzat aránytalan nehézség nélküli teljesítőképessége esetén igényelhetem ilyen módon. Ha pedig kipróbálják, és látják önök is, hogy milyen könnyen és gyorsan megy, legyünk együtt elégedettek.

Kérem még továbbá, hogy a hangfelvételek megsemmisítésének elterjedtségére vonatkozó adatkérésemet is teljesítsék, amelynek a határideje lejárt, és a tágabb problémakör átlátásához szükség van arra az információra is.

Részemről fel tudom ajánlani, hogy amennyiben az engem konkrétan érdeklő bizottság és ülések hananyagának megismerésében együttműködnek (olyan ülésekről van szó, amelyek jegyzőkönyvezésénél hiányos, a jelen formában érthetetlen részeket vélek felfedezni, és ebben tovább akarok menni), akkor a havonta kért összes hanganyagról egyelőre lemondok. Ennek magyarázata, hogy a konkrét problémák tisztázásában való együtt nem működésük vezetett az általánosabb igénylésekhez; ha az együttműködés létrejön, akkor az általánosabb probléma nem áll fenn.

A Közoktatási, Közművelődési, Sport, Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottsága alábbi ülései nyílt részének hangfelvételét szeretném kérni. Az utolsó kivételével a 2022. december 2-én beadott adatigénylésemben szerepelnek ( http://kimittud.hu/request/onkormanyzati... ). Jelenleg éppen az az egy, az idén márciusi a legsürgősebb nekem, utána jöhetne a többi:

2020. február 20.
2021. július 6.
2022. szeptember 27.
2022. november 15.
2023. március 28.

Köszönettel és üdvözlettel:
Bódis Lajos

Silye Tamás, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt adatkérő,

Adatkérésére az alábbiak szerint válaszolunk:

2023. április 20-án küldött e-mailünkben felajánlottuk a Bizottsági hanganyagokba történő belehallgatás lehetőségét, mely lehetőséggel ez idáig mind a mai napig nem élt.

Az abban az e-mailben foglaltakat továbbra is fenntartjuk.

Nem kívánunk élni a hanganyagok megvágásának és így a nálunk lévő adatok szerkesztésének lehetőségével, tekintettel arra, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény is a meglévő adatok kiadására és nem pedig azok szerkesztgetésére, meglévő adatokból újjak előállítására kötelez.

Egyúttal én is szeretnék hivatkozni Önnek egy 22/2022.(V.11.) AB határozatra, melyben az Alkotmánybíróság kifejtette álláspontját az Alaptörvény hatályba lépése előtt meghozott döntéseinek alkalmazhatóságáról.

Tisztel Bódis Úr,

Ön olyan szinten terheli le a Hivatalt a közérdekű adatigényléseivel, ami miatt a többi ügy elintézése hátrányt szenved, és a kollégáim túlórára, éjszakai munkavégzésre kényszerülnek magamat is beleértve.
Emiatt a jövőre nézve élni fogunk a fent hivatkozott tv. 29. § (3) bekezdésének lehetőségével, melynek ez idáig csupán a jóindulatunk miatt nem tettünk eleget.
29. § (3)  ......................... Az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv az adatigénylés teljesítéséért - az azzal kapcsolatban felmerült költség mértékéig terjedően - költségtérítést állapíthat meg akkor, ha a felmerült költség mértéke meghaladja a kormányrendeletben meghatározott, költségtérítésként megállapítható legalacsonyabb összeget, azzal, hogy az így meghatározott költségtérítés összege ekkor sem haladhatja meg a kormányrendeletben meghatározott legmagasabb összeget. ..............................

Még egyszer szeretnénk felajánlani a jövőre nézve a Bizottsági hanganyagokba történő belehallgatás lehetőségét a 2023. április 20-i e-mailben előadott okok miatt. Kérem írja meg, hogy a jövő héten, vagy máskor melyik időpontok lennének Önnek megfelelőek, melyet egyeztetek a Bizottsági adminisztrátorral.

Egyúttal tájékoztatom, hogy a hivatkozott törvény 29. § (1a) pontja alapján:
Az adatigénylésnek az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv nem köteles eleget tenni abban a részben, amelyben az azonos igénylő által egy éven belül benyújtott, azonos adatkörre irányuló adatigényléssel megegyezik, feltéve, hogy az azonos adatkörbe tartozó adatokban változás nem állt be.

Mindenkinek minden adatkérésére megadjuk a választ és kiadjuk azokat a közérdekű adatokat amire minket jogszabály kötelez, hiszen az Önkormányzat is elkötelezett az átláthatóság mellett, ezért kérem, hogy Ön is legyen partner ebben.

Fenti adatkérésre adott válasz nem minősül az adatok kiadása megtagadásának.

Tisztelettel:

dr. Silye Tamás
Igazgató
Budapest II. kerületi Polgármesteri Hivatal
Jegyzői Igazgatóság
1024 Budapest, Mechwart liget 1.
Telefon: +361-346-5542 Fax:+361-346-5409
E-mail: [email address]

idézett részek megjelenítése

Tisztelt II. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, kedves dr. Silye Tamás!

Köszönöm az adatigénylésem kapcsán küldött újabb információkat és véleményeket!

Örömmel veszem a közlésüket, hogy a korábban közlésükkel ellentétben, hogy megsemmisítik a jegyzőkönyvezés céljából készített hangfelvételeket, ami jogszabályba ütközik, kisebb-nagyobb részüket mégsem semmisítik meg, ha egyelőre nem is hajlandók közölni, hogy van-e rendszer abban, hogy mit igen, mit nem.

A belehallgatás lehetőségével egyelőre nem akarok élni, mert az a felhasználási céljaimnak nem felel meg, és mert véleményem szerint a törvény feljogosít arra, hogy másolatot kapjak az adatokról.

Az előző levelükből kiderül, hogy a hangfelvételen együtt szerepel a nyílt és zárt ülés. A zárt ülésről készült rész kivágása nem új adat előállítása, ahogy az utolsó levelében állítják, hanem a meglévő adatok meg nem ismerhető részének felismerhetetlenné tétele, eltávolítása, aminek elvégzését a jogszabály előírja, mielőtt az adatot szintén a jogszabály szerint kiadják.

A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az ülések hangfelvételein jól meghatározható, általában egyetlen összefüggő időintervallumban van a meg nem ismerhető adat. Ennek eltávolítása kevesebb munka, mint pl. az esetleges személyes adatok felismerhetetlenné tétele, eltávolítása egy előterjesztés mellékletéből. Ráadásul, míg a hangvágás pár perces időigénye minden felvételre érvényes, ezzel szemben egy előterjesztés-melléklet anonimizálásának időigénye a jellegétől és terjedelmétől függően nagyon különböző lehet. Ami szintén nem az önöknél lévő adatok szerkesztése új adat előállítása céljából, hanem jogszabályban előírt kötelesség a honlapon való közzététel vagy adatigénylés alapján kiadás előtt.

Továbbá, hatalmas az időigény különbsége, ha a jegyzőkönyv engem érdeklő, de érthetetlennek és hiányosnak tűnő részei helyett a saját leiratot a Polgármesteri Hivatalban készíteném el. A leirat készítése úgy folyik, hogy a hangfelvételt gyakran megállítjuk, és vissza is tekerjük, egészen addig, amíg a leirat pontosan tartalmazza, amit a hangfelvétel rögzített. Képzelje el ezt úgy, hogy az önök lejátszó készülékén a hivatali dolgozó az én instrukciómra végzi, vagy hogy felügyeli, ahogyan én végzem, nehogy nem megismerhető részre mozgassam a hangfelvételt. Olyan abszurd pazarlása volna ez a munkaerőnek a másolat készítésének minimális időigényéhez képest, hogy - ha van tudomásuk a leiratkészítés módjáról - nem is értem, hogyan juthatott eszükbe a hivatalban történő meghallgatás ötlete.

Azonosulok azzal, hogy a hivatalnokok méltányos munkaterheléssel és hatékonyan végezhessék a munkájukat. Még inkább úgy keretezve, hogy hatékonyan és méltányosan működjön a helyi közigazgatás, és hogy kölcsönösen legyünk tekintettel egymásra.

Úgy gondolom, ennek első feltéte, hogy a szabályokat tartsák be az önkormányzatnál, és ne keverjék a szokásaikkal. Az önkormányzat több képviselője, köztük két alpolgármester csatlakozott az Ez a Minimum! programhoz, mely a jogszabályi követelményeken túlmenő vállalásokat is tartalmaz az átlátható működés és számonkérhetőség érdekében, az ezzel foglalkozó civil szervezetek és újságírók tapasztalatai alapján. Az önkormányzat határozatban vállalta a közérdekű adatok megismerésének és közzétételének rendjéről szóló korábbi normatív határozatának, a saját SZMSZ-ének, a cégei átláthatóságának a vizsgálatát. 3,5 év óta ennek csak a halasztásait találtam meg a jegyzőkönyvekben, a határozat végrehajtására és a vizsgálat megállapításaira sehol nem hivatkoznak.

Több területen további évekig továbbra sem biztosították a törvényes minimumot, és van terület, ahol most sem biztosítják. Egy példára hivatkozom: az, hogy csak 1,5 éve hajlandóak közzétenni a honlapon azokat az előterjesztéseket, amelyeket az önkormányzati bizottságok átruházott hatáskörben tárgyalnak, hosszú ideje évente százával ismételt törvénysértő gyakorlatot jelentett, melyet visszamenőleg nem pótoltak, erre vonatkozó programjuk, ütemtervük nincs vagy nem nyilvános. Emiatt, ha valakinek olyan előterjesztésre van szüksége, amelynek automatikusan elérhetőnek kell lennie a honlapon, közérdekű adatként kell igényelnie, ami a hivatalt és az ügyfelet olyan plusz munkára kényszeríti, amire az önkormányzat jogkövetése esetén nem lett volna szükség. Ezért kizárólag a jegyző és a polgármester felel, akit a jegyzőkönyvek szerint két évig tartó informális győzködéssel lehetett rávenni a jogkövetésre. Kifogásolom azt a kommunikációjukat is, hogy az ügyfélnek felróják, ha él a jogával.

Annak, hogy a bizottsági előterjesztéseket más önkormányzatoknál kb. 15 éve, itt valószínűleg csak 1,5 éve, és többszöri képviselői beavatkozásra hozzák nyilvánosságra, következménye van a bizottsági ügyintézők tapasztalatára is, ami szerintem nekik sem jó. A KKSESzL Bizottságnak, melynek témáival a legtöbbször dolgozom, nem csak a jegyzőkönyvei tűnnek sokkal kevésbé használhatónak, mint más bizottságokéi, hanem az előterjesztéseit is kevésbé használhatóan, előfordul, hogy olvashatatlanul töltik fel. Nem különálló fájlként, összezip-elve, hanem egy World dokumentumként mindent. Az eredetileg .xls, .pdf stb. állományok beillesztése hol sikerül, hol nem, utóbbi esetben pl. a táblázat hiányos, nem olvasható. Ezt nem az ügyintéző hibájának tartom, hiszen mindenkinek segítségre és tapasztalatra van szüksége, más bizottsági ügyintézőktől és a feladatot legjobban megoldó más önkormányzatoktól, hogy időtakarékos, ügyfélbarát, hatékony megoldásokat tudjon alkalmazni. Más önkormányzatoknál, ahol nem csak 1,5 éve, hanem tízszer ennyi ideje teljesítik a törvényi előírást, a bizottsági ügyintézőknek éppen ennyivel több lehetőségük volt tapasztalatot szerezni és másoktól tanulni.

Gondolom, azt hivatalos eljárásban mégsem hivatkoznák, hogy a szövegszerkesztő szoftver magabiztos használatának megtanulása túlságosan leterheli a polgármesteri hivatalt, és ezért nem tudják vállalni az előterjesztés olvasható közzétételét vagy a nem megismerhető adatok eltávolítását az eredeti iratból. Ezzel ellentétben, a hanganyagból a zárt ülés felvételének kivágása esetében, ugyanilyen jellegű kifogással élnek.

Megnéztem, mindkettő általános iskolai informatikai tananyag. Amivel szintén nem csúfolódni akarok, gyakori, hogy felnőttként, munkahelyen vagy önképzéssel kell olyat tanulnunk, amely a gyerekeknek jobban is megy. Úgy gondolom, elvárható önöktől hogy törekedjenek a megoldásokra, jelen esetben az adatigénylés jogszerű teljesítésére. Hogy ha szükséges, vállaljanak első alkalommal 10-15 perc tanulást vagy önképzést, utána már pár perc alatt megy. Vagy szervezzék a hivatali munkát úgy, hogy munkát az végezze el, aki rendelkezik ezzel az ismerettel. Nyilván semmi közöm hozzá, de abszurdnak tartom, hogy 2023-ban ilyennel utasítsák el, hogy a jogommal élve, másolatot kérjek a hanganyagról.

Egy ismerősöm, aki a IV. kerületi önkormányzattól igényli a képviselő-testületi videók felvételét, nem hitte el, hogy hivatali iratban megjelenik arra hivatkozás, hogy a hivatalban nem tudják vagy nem akarják megoldani, hogy a zárt ülés anyagát kiszedjék a másolatból. A szemében ez olyan, mintha azt mondanák, hogy a szövegszerkesztőben nem tudják kezelni ezt a funkciót.

Nincs ellenemre, hogy a NAIH állásfoglalását kérjem, és akármi is lesz az, azt gondolom, tanulságos és sokat hivatkozható lehet a jövőben. Még az is hasznunkra lehet, hogy éppen az ország egyik leggazdagabb településének polgármesteri hivatalából származnak olyan közlések, hogy kapacitás hiányában nem tudják megoldani a hangfelvételek kötelező tárolását vagy a hanganyagokról kötelezően kiadandó másolatok nem kiadható részeinek eltávolítását.

Úgy látom, ennél az önkormányzatnál sem képviselőtől, sem állampolgártól nem szoktak hozzá a humán közszolgáltatások kapcsán nyilvános kérdésekhez és véleményekhez. Az ezzel foglalkozó önkormányzati bizottság jegyzőkönyvei az elhangzottakról hiányos és ellentmondásos válogatás, az önkormányzat többi bizottságának és a képviselő-testületnek a jegyzőkönyveihez képest. A kérdezni- és mondanivalóval rendelkező képviselőnek még azt a jogát sem biztosítják, hogy a saját hozzászólásai úgy legyenek jegyzőkönyvezve, ahogy elmondja. Ha a nyilvánosság csak a bizottsági üléseket jelenti, de a kérdésekről és vitáról tájékozódni a jegyzőkönyvekből sem engednek, az szintén sok plusz adatigénylést generálhat. Ez teljesen elkerülhető lenne az átláthatóságot jobban szem előtt tartó, és hatékonyságra törekvő önkormányzati működés esetén.

Pl. a jegyző törvényességi észrevételt ír a bizottságnak, amit az ülésen szó szerint felolvasnak, az egyik képviselőn a jegyzőkönyv szerint többször számonkérnek, ugyanakkor a jegyzőkönyvben semmi nincs a jegyzői észrevétel tartalmából. Vagyis az önkormányzat vezetői használják a jegyzői tekintélyt, hogy a képviselőkön keresztülvigyék az akaratukat, de nem teszik lehetővé, hogy a kormányhivatal és az állampolgárok a jegyzőkönyvből megismerhessék, hogyan. Arra kényszerítenek, hogy külön adatigényléssel kérjem ki, majd a jegyző így sem teszi megismerhetővé a vitában elhangzott érvelését, amely a vita összes elemével, a törvény erejénél fogva nyilvános. A jegyző annyira jogkövető, hogy nem is válaszol, viszont egy másik ügy kapcsán felróják az adatigénylőnek, hogy megterheli a hivatalt. A jegyzőkönyvet hitelesítik, a képviselőknek nincs véleményük az eljárásról. Így viszonyul az átláthatósághoz az az önkormányzat és hivatal, amely azt mondja magáról, hogy elkötelezett az átláthatóság mellett.

Hogy nem állapítottak meg költségtérítést az adatigényléseim után, a jószívűségük mellett felhehetően közrejátszott, és ez a közeljövőre is vonatkozik, hogy a jogszabály nem teszi lehetővé. Érdekes lenne végigvinni olyan eljárást, amiben a hatályos jog szerint nem létező költségtérítést próbálnak fizettetni az adatigénylővel, esetleg olyan információ kapcsán, amely közzétételének jogsértő elmulasztásával az adatigénylőt feleslegesen dolgoztatják.

A hatályos 301/2016. (IX. 30.) Korm. rendelet nem tartalmaz olyan tételt, amely alkalmazható az én közérdekű adat iránti igényléseimre. A 382/2022. (X.10.) Korm. rendelet fél éve hatályon kívül helyezte a rendeletnek azokat a részeit, miszerint az adatigénylőtől költségtérítés igényelhető az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás után, mint az igényelt adat felkutatása, összesítése és rendszerezése, az igényelt adat adathordozójáról másolat készítése és a másolaton a meg nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tétele.

De ismétlem, a beadványaimban figyelembe veszem, amit többször jeleztem is, hogy az apparátus ésszerű és méltányos munkaterhelése mellett támasztom azt az elvárást, hogy a jogszabályoknak és a saját határozataiknak tegyenek eleget, és javítsák az önkormányzat átláthatóságát. Az önkormányzat jegyzőkönyvei szerint (azokban, amelyekben azt írják le, ami elhangzik, és nem annak szubjektív válogatását) a jegyző és a polgármesterhelyettes az, aki nem látja értelmét plusz forrásnak és szervezetfejlesztésnek az átláthatóság javítására, ami képviselői javaslatra merült fel, és általánosabban a képviselő-testület 2019 végi három határozata is tartalmazza. A jegyző úgy gondolja, tényszerűen tévesen, hogy a hivatalának átláthatósága az önkormányzatok között kiemelkedő. A hivatalon kívüli megfigyelőkkel, adathasználókkal, átláthatósági szakértőkkel való megbeszélést homályos okból elutasítják a polgármesterrel együtt, aki az idevágó ígéretét nem teljesíti.

Az Alaptörvény előtti AB határozatok esetleges felülvizsgálata, az önkormányzati működés állampolgári megismerhetőségének, a rendszerváltás utáni húsz év eredményeinek szűkítése perspektívájában: A NAIH állásfoglalásai és az átláthatósági civil szervezetek tájékoztatói alapján, melyeket nagyjából ismerek, nem emlékszem olyan utalásra, hogy ennek igénye bárki részéről felmerült volna. (Felteszem, a 22/2012. (V. 11.) AB határozatra gondoltak, ha nem is erre hivatkozik a levelük; az általam ismert forrás ajánlja még a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat indoklás részében lefektetett elveket is.) Ha az önkormányzatuknál a bizottsági működés nyilvánossága kapcsán esetleg felmerül annak igénye, hogy (ha jól értem) AB felülvizsgálatot kezdeményezzenek, és erre van szakmai kapacitásuk is, az bizonyára nagy jelentőségű döntést eredményezhetne.

Az önkormányzatokra vonatkozóan, a jogalkotás pillanatnyi trendjének - nemzetközi környezet hatására - inkább az ellenkezőjét, az információszabadság bővítését érzékelem. Az egyik Ez a Minimum! szervezet segédanyagából tájékozódtam:
https://k.blog.hu/2023/01/04/adatigenylo...
(Innen szereztem először tudomást arról is, hogy az önök által alkalmazni kívánt költségtérítési lehetőségek tavaly hatályukat vesztették, aztán megnéztem a kormányrendeleteket.)

A válaszukban fontos dolgokat vetnek fel, és teljesen megértem, hogy a hivatali apparátusnak megterhelő, ha felpörög az állampolgári érdeklődés és az információszabadság szabályok alkalmazása. Ezért fokozódik a döntéshozók felelőssége is, és azt gondolom, méltánytalan és célszerűtlen a végrehajtó apparátust ebben magára hagyni. Ezért ezt a válaszomat elküldöm az Ez a Minimum! programhoz csatlakozott II. kerületi önkormnyzati képviselőknek, a jegyzőnek és a jegyzői igazgatónak is.

Az átláthatósági szabályaikkal kapcsolatban néhány napon belül minden eddiginél részletesebb adatigénylést adok be. Éppen azért, mert nem találom nyomát a képviselő-testület vonatkozó határozatai és a jegyzőkönyvekben olvasható polgármesteri ígéretek teljesítésének. Annál több nyomát vélem látni az önkormányzat jegyzőkönyveiben (amelyeket az elhangzottaknak megfelelően vezetnek, ez is a tétje, hogy így tegyék), hogy a témát rendszeresen szóvá tevő képviselő csak ígéreteket kap, melyek nyomán nincs lényeges változás.

Nem öncélú, hogy ilyen hosszú a válaszom, és a következő adatigénylésem terjedelme sem. A témában régebb óta tapasztalatokat szerző és a II. kerületi gyakorlatoktól elámult állampolgár nagyon tökéletlen eszközeivel kérdezek rá hasonlókra, mint amikre az önkormányzat saját döntései szerint kellene. Úgy gondolom, kötik önöket azok a határozatok, hogy az átláthatósági gyakorlataikat felülvizsgálják, a törvényi és azon felül vállalt intézkedésekről a véleményüket a döntéshozók nyilvánosan, hivatkozható módon megfogalmazzák, az elhatározott fejlesztések ne csak csak ígéretekben, hanem kötelező döntésekben jelenjenek meg, amelyhez felelősöket és határidőket rendelnek. Vagy mondják ki, hogy az önként vállaltat nem akarják, de ne keverjék össze azzal, hogy a kötelezőt nem végzik el.

A fenti levelem szövege megtalálható az alábbi tárhelyen is (kommentelhető link):
https://docs.google.com/document/d/1A005...

Köszönettel és üdvözlettel:
Bódis Lajos