Tisztelt Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy:

2018-ban, 2019-ben és 2020-ban az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. október 11.

Üdvözlettel:

Szopkó Tímea

onkormanyzat, Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Polgármesteri Hivatal


Tisztelt Hölgyem / Uram!

Köszönettel vettük levelét. Az illetékes tisztségviselő vagy iroda válaszáig szíves türelmét kérjük.

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben „közérdekű adatigénylés” tárgyban érdeklődik, azt a [email address]<mailto:[email address]> email címre kérjük elküldeni.

Megértését köszönjük!

Tisztelettel:

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata

Bánné dr. Bertalan Bernadett, Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Szopkó Tímea!

 

Közérdekű adatmegismerési kérelme vonatkozásában mellékelten megküldöm a
tájékoztatást.

 

Dr. Patócs Andrea irodavezető megbízásából:

 

Bánné dr. Bertalan Bernadett

humánszolgáltatási ügyintéző

 

Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi

Polgármesteri Hivatal

Humánszolgáltatási Iroda

1221 Budapest, Városház tér 11.

 

Tisztelt Bánné dr. Bertalan Bernadett!

Kérem a 2020-as lakásállomány hasznosított és nem hasznosított lakásaira vonatkozó adatok újbóli, csatolt formában történő elküldését, mert a megadott link nem elérhető, és az önkormányzati honlapon sem találtam az adatokat.

Üdvözlettel:
Szopkó Tímea

Bánné dr. Bertalan Bernadett, Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Szopkó Tímea!

Elnézését kérve a korábbiakban csatolt link elérhetőségére, előterjesztett kérelme vonatkozásában ezúton tájékoztatom, hogy a lakásállomány hasznosított és nem hasznosított lakásaira vonatkozó kérdésével kapcsolatban az alábbi elérhetőségen tájékozódhat:

https://kr.budafokteteny.hu/dokumentumok...

Dr. Patócs Andrea irodavezető megbízásából:

idézett részek megjelenítése