Bérlakások - XVII. kerület
Tisztelt Budapest XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Polgermesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre azt, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben az év első hat hónapjában mennyi volt az önkormányzati bérlakások száma!
A fenti időszakra vonatkozóan évekre lebontva adják meg, hogy ezekből mennyi áll üresen, illetve, hogy az üresen álló bérlakások közül mennyi van lakható állapotban!
A fenti időszakra adják meg, hogy mennyi lakáskiürítési eljárást indítottak, továbbá, hogy mennyi önkormányzati bérlakást adtak el és mennyit vásároltak, illetve építettek!
Kérem, tájékoztassanak arról is, hogy 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben január 1. és június 30 között mennyi önkormányzati bérlakást adtak ki!
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2019. augusztus 30.
Üdvözlettel:
Csikász Brigitta
Tisztelt Csikász Brigitta!
Köszönettel vettük hozzánk érkezett levelét. Kérdéseire az alábbiakban
küldjük Rákosmente Önkormányzatának válaszát szíves tájékoztatásul.
Önkormányzati bérlakások száma:
+------------------------------------------------------------------------+
|száma/db|bérlakások|üres |lakható,|eladás, |kiadott|lakáskiürítési|
| | |lakások|üres |vásárlás, |lakások|eljárás |
| | | |lakások |építés |száma | |
|--------+----------+-------+--------+------------+-------+--------------|
|2017. |743 |75 |59 |3db (eladás)|38 |2 |
|--------+----------+-------+--------+------------+-------+--------------|
|2018. |735 |62 |54 |0 |43 |15 |
|--------+----------+-------+--------+------------+-------+--------------|
|2019. |735 |65 |54 |0 |28 |3 |
+------------------------------------------------------------------------+
Üdvözlettel:
Sajtó és kommunikáció
Rákosmente Önkormányzata
Rákosmente Önkormányzatának sajtó munkatársai az általuk küldött
válaszokban a Hivatal álláspontját közvetítik. Kérjük, hogy
hivatkozásaikban az adott szervezeti egységre és ne a választ küldő
munkatársra hivatkozzanak!
P Kérjük, gondoljon a környezetre, mielőtt úgy döntene, hogy kinyomtatja
ezt az e-mailt.