Bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás, hivatalos személy elleni erőszak

Az igénylés részben sikeres volt.

Magyar Helsinki Bizottság

Tisztelt Országos Bírósági Hivatal!

Ezúton is köszönjük 2020. február 19-én kelt, 2020.OBH.XII.B/10/4. számú válaszlevelüket, amelyben teljesítették adatkérésünket az egyes meghatározott bűncselekményekre kiszabott büntetések megoszlása vonatkozásában 2018-re és 2019-re.

Levelük szerint a 2017. évre vonatkozó adatokat (amelyekre adatkérésünk szintén kiterjedt) korábban, 2018. július 13-án kelt (2018.OBH.XII.B.11/7. számú) levelük mellékleteként az adatigénylő részére megküldték. A melléklet azonban az adatigénylőhöz nem érkezett meg, az a KiMitTud felületén nem elérhető. Ezért tisztelettel kérjük, hogy a korábban kért adatokat 2017. vonatkozásában is bocsássák rendelkezésünkre, és adatkérésünket ezúton szeretnénk kiterjeszteni a korábbi évekre is, az alábbiak szerint.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

1. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre 2014-2017 vonatkozásában, évenkénti bontásban
- a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (régi Btk.) 226. §-a, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (új Btk.) 301. §-a szerinti bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettével,
- a régi Btk. 227. §-a, illetve az új Btk. 303. §-a szerinti kényszervallatás bűntettével,
- valamint a régi Btk. 229. §-a, illetve az új Btk. 310. §-a szerinti hivatalos személy elleni erőszak bűntettével
kapcsolatban született jogerős elítélések és felmentések számát, valamint a kiszabott büntetések/intézkedések megoszlását.

2. Emellett kérem, a fenti bűncselekményekre 2014 és 2019 között kiszabott szabadságvesztés-büntetések számát a szerint is adják meg (évenkénti) bontásban, hogy végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztést szabtak-e ki az ügyben.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 20.

Üdvözlettel:

Magyar Helsinki Bizottság

Jogi Osztály S, Országos Bírósági Hivatal

1 Melléklet

Jogi Osztály S, Országos Bírósági Hivatal

2 Melléklet