Babits Mihály utca Árpád utca és Szilágyi Erzsébet utca közti szakaszának burkolatfelújításával kapcsolatban

Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

(- A meghívásos pályázat keretében árajánlat beadására felkért vállalkozások számára kiküldött levelek másolatait, illetve a felkérések alapjául szolgáló bizottsági és testületi döntés(ek) jegyzőkönyveinek másolatait, valamint azok esetleges mellékleteinek másolatait is, amennyiben léteznek ilyenek.
- A megvalósítandó műszaki tartalom leírását, amennyiben az a kiküldött ajánlatkérő levelekben, illetve a pályázók által beküldött ajánlatokban nem szerepel.
-A nyertes ajánlattevő kiválasztását megalapozó bizottsági és testületi döntések, határozatok jegyzőkönyveinek másolatait.
- A munkával megbízott nyertes ajánlatevővel (kivitelezővel) kötött szerződés és annak esetleges mellékelteinek másolatait.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. március 4.

Üdvözlettel:

Ladjánszky Attila

Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Ügyfelünk!

Köszönjük megkeresését. Ezúton igazoljuk, hogy az Őrbottyáni Polgármesteri Hivatal fogadta üzenetét, melyet továbbítunk az illetékes kollégák felé. A levélben foglaltak megválaszolásáig – amelyet kollégáink leterheltségük függvényében kezdenek meg - szíves türelmét kérjük.

Ez egy automatikusan generált üzenet, kérjük ne válaszoljon rá!

Köszönettel:

Őrbottyáni Polgármesteri Hivatal

Gállné Mezősi Szilvia, Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Ladjánszky Attila !
Őrbottyán Város Önkormányzata a képviselő-testület 6/2022. (I. 26.)
határozata alapján, 2022. február 2. napján pályázatot nyújtott  be az
„Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása” című
pályázat keretében a Babits Mihály utca (Árpád utca – Szilágyi Erzsébet
utca közötti szakasz – 1234 hrsz.) szilárd burkolatának felújítására.
A pályázat elbírálása még folyamatban van, így az Ön által kért
dokumentumok még nem léteznek.
A képviselő-testület elnyert pályázat esetén fog  ajánlatokat kérni és
dönteni a kivitelezőről.
Üdvözlettel
Gállné Mezősi Szilvia

-------- Továbbított üzenet --------

Tárgy: Közérdekűadat igénylés - Babits Mihály utca Árpád utca és
Szilágyi Erzsébet utca közti szakaszának burkolatfelújításával
kapcsolatban
Dátum: Fri, 04 Mar 2022 10:17:00 +0100
Feladó: Ladjánszky Attila [1]<[FOI #19780 email]>
Címzett: KözAdat requests at Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal [2]<[Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]>

Tisztelt Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
(- A meghívásos pályázat keretében árajánlat beadására felkért
vállalkozások számára kiküldött levelek másolatait, illetve a felkérések
alapjául szolgáló bizottsági és testületi döntés(ek) jegyzőkönyveinek
másolatait, valamint azok esetleges mellékleteinek másolatait is,
amennyiben léteznek ilyenek.
- A megvalósítandó műszaki tartalom leírását, amennyiben az a kiküldött
ajánlatkérő levelekben, illetve a pályázók által beküldött ajánlatokban
nem szerepel. -A nyertes ajánlattevő kiválasztását megalapozó bizottsági
és testületi döntések, határozatok jegyzőkönyveinek másolatait.
- A munkával megbízott nyertes ajánlatevővel (kivitelezővel) kötött
szerződés és annak esetleges mellékelteinek másolatait.)

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni,
akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem
teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az
adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének
ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével
jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével
összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként
meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson
arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést
állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban
mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az
oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos
munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. március 4.

Üdvözlettel:
Ladjánszky Attila

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][FOI #19780 email]

Is [4][Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email] the wrong address for Közérdekűadat
requests to Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal? If so,
please contact us using this form:
[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.hu/help/officers

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. mailto:[FOI #19780 email]
2. mailto:[Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
3. mailto:[FOI #19780 email]
4. mailto:[Őrbottyán Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal request email]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers