Tisztelt Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.!

Az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján közérdekű adatigényléssel fordulok Önökhöz.

Esztergom polgármesterének tájékoztatása szerint a város 2020-ban 2,5 milliárd forint támogatást kapott a Szent István Strandfürdő fejlesztésére, és a 2023-as támogatás-visszavonás ezt a projektet is érintette.

Kérem, hogy elektronikus formában küldjék meg:

1. A támogatás odaítéléséről szóló döntést, a támogatói okiratot vagy szerződést, valamint valamennyi módosításukat.
2. A támogatás visszavonásáról, csökkentéséről, felfüggesztéséről vagy megszüntetéséről szóló döntést és annak indokolását.
3. A döntés meghozatalának dátumát, számát, jogalapját, valamint a döntést meghozó szerv megnevezését.
4. Az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatával folytatott, a támogatás odaítélésére, folyósítására, módosítására vagy visszavonására vonatkozó levelezést.
5. A támogatásból folyósított összegekről, a felhasználásról, az elszámolásról és az esetleges visszafizetésről készült kimutatásokat.
6. A strandfürdő projektjére vonatkozó támogatási jogviszony jelenlegi státuszát igazoló dokumentumokat.
7. Annak megjelölését, hogy 2026. március 1. után mely szervezet gyakorolja a konkrét támogatási jogviszonyban a támogató jogait és kötelezettségeit.

Ha az adatigénylésben szereplő támogatás iratai nem az Ügynökség kezelésében vannak, kérem, nevezzék meg az iratokat kezelő, illetve a támogatói jogokat jelenleg gyakorló szervet.

Kérem az adatokat elektronikus formában megküldeni.

Üdvözlettel:

Fábián Erika
aHang koordinátor

MTÜ Közérdekű, Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

1 Melléklet

  • Attachment

    k z rdek adatig nyl s 20261026.zip

    4.1M Download

Tisztelt Adatigénylő!

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. részére a Szent István Strandfürdő
fejlesztésével kapcsolatosan 2026. 10. 11-én küldött megkeresésével
kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

1. A támogatás odaítéléséről szóló döntést, a támogatói okiratot vagy
szerződést, valamint valamennyi módosításukat.

A csatolt dokumentum 1. sz. mappájának része a döntés, a támogatói okirat
és annak összesen 6 módosítása.

2. A támogatás visszavonásáról, csökkentéséről, felfüggesztéséről vagy
megszüntetéséről szóló döntést és annak indokolását.

A 3. sz. támogatói okirat módosításban került csökkentésre a támogatás,
ennek oka a Turisztikai Fejlesztési Célelőirányzatot érintő központi
költségvetési döntés volt.

3. A döntés meghozatalának dátumát, számát, jogalapját, valamint a döntést
meghozó szerv megnevezését.

              A támogatói okirat, illetve csatolt módosítások a kért
információkat tartalmazzák.

4. Az Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzatával folytatott, a támogatás
odaítélésére, folyósítására, módosítására vagy visszavonására vonatkozó
levelezést.

A támogatói okirat és módosításai postai és elektronikus úton kerültek
megküldésre a Kedvezményezett részére, a folyósításra vonatkozó adatok az
5. sz. mappa dokumentumai között találhatók, a támogatói okirat
módosításai az 1. sz. mappában találhatók.

5. A támogatásból folyósított összegekről, a felhasználásról, az
elszámolásról és az esetleges visszafizetésről készült kimutatásokat.

A 5. sz. mappa tartalmazza a folyósítást és az elszámolások ill. azok
elfogadására vonatkozó dokumentumokat.

6. A strandfürdő projektjére vonatkozó támogatási jogviszony jelenlegi
státuszát igazoló dokumentumokat.

              A záró beszámoló elfogadásával a projekt lezárt
jogviszonynak minősül.

7. Annak megjelölését, hogy 2026. március 1. után mely szervezet
gyakorolja a konkrét támogatási jogviszonyban a támogató jogait és
kötelezettségeit.

A projekt a záró beszámoló elfogadásával 2025.04.23-án lezárásra került a
Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. részéről.

 

Az elutasított válaszok tekintetében vagy a közérdekű adatigénylésnek a
teljesítésére nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén
lehetőségük van bírósághoz fordulni jogorvoslatért. A pert a közérdekű
adat iránti igény elutasításának közlésétől vagy a teljesítési határidő
eredménytelen elteltétől számított 30 napon belül kell megindítani a
Fővárosi Törvényszéknél (cím: 1055 Budapest, Markó u. 27.).

 

A közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog gyakorlásával kapcsolatos
jogsértés esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz
(cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.; elektronikus cím:
[email cím]) is lehet fordulni.

 

Üdvözlettel: Magyar Turisztikai Ügynökség