Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbiakat:

1. Az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány (AJTK) létesítésétől 2017. április 1-ig terjedő időszakban összes hatályban lévő alapító okiratát, szervezeti és működési, valamint befektetési szabályzatát, a szervezet munkáját segítő tanácsadók, illetve tanácsadó testület tagjainak nevét, javadalmazásuk és költségtérítésük összegét.

2. Az AJTK létesítésétől 2017. április 1-ig az összes dolgozójának (ide értve
megbízási jogviszony, valamint munkaviszony alapján foglalkoztatottak)
munkakörét és havi javadalmazását és költségtérítésének összegét.

3. Érdeklődnék arról is, hogy az AJTK idén április 1-ig a szervezet vagyonát
milyen befektetésekben, megtakarításban, értékpapírban vagy egyéb
pénzeszközben tartotta, hány pályázaton vett részt és mekkora
támogatásokban részesült?

4. 2017. április 1-ig az AJTK által összes kiírt pályázati kiírásra hány
pályázat érkezett (pályázatok szerint bontva), a beérkezett pályázatok
kapcsán hány támogató és hány elutasító döntés született? Kik kaptak
támogató és elutasító döntést?

5. Ez idő alatt kiknek és mekkora összegű támogatást ítéltek meg, illetve
fizettek ki a győztes pályázóknak? Milyen szervezetekkel kötöttek
támogatási szerződést? (Az egyes szerződéseket, kérem, csatolják!)
Továbbá: tételes bontásban legyenek szívesek megküldeni, hogy az egyes
pályázatoknál milyen pontozási rendszer alapján hoztak határozatot!

6. Az AJTK mostanáig mekkora összeget fizetett ki a vezetőség tagjainak
tiszteletdíj, illetve költségtérítés címén, vett-e igénybe külső
szervezetet, illetve bízott-e meg szakértőt vagyonának kezelésével? Ha
igen, mely szervek és szakértők voltak, és a megbízott vagyonkezelő
adatigénylésem időpontjáig milyen díjazásban részesült?

7. Az AJTK biztosít-e/biztosított-e bármilyen tárgyi eszközt (pl. szolgálati
telefon, számítógép stb.) dolgozói számára? Ha igen, hány darabot és
milyen típusúakat? Hány munkavállaló, mikor és mennyiért vett részt
külföldi kiküldetésen, 2017. április 1-ig milyen béren kívül juttatásban
részesítették és milyen jogcímen a munkavállalóikat?

8. A létesítéstől 2017. április 1-ig az AJTK bármely tagja, illetve
munkavállalója részt vett-e olyan szakmai fórumon/rendezvényen/konferencián/workshopon, melyet az AJTK
finanszírozott? Ha igen mikor és ezek milyen összegűek voltak?

9. A mai napon hány főt foglalkoztat az AJTK megbízási szerződés, valamint munkaszerződés alapján, mennyiért vásárolt informatikai eszközöket és mely cégektől, vásárolt-e gépjárművet, s ha igen, milyen típusú gépjárművet és
mennyiért?

10. Kérem továbbá részemre megküldeni a szervezeti vagyon felhasználása
körében megkötött szerződések vonatkozásában a szerződő felek nevét,
szerződés tárgyát, ellenszolgáltatás összegét, szerződéskötés
időpontját, az ezek megkötéséről hozott döntést, a döntésre irányuló
előterjesztést/javaslatot, a szerződéskötés vonatkozásában a döntés
megtárgyalásáról szóló jegyzőkönyvet!

Tájékoztatom, hogy a fenti kérdések megegyeznek azokkal a kérdésekkel, amelyeket számos civil szervezetnek a Magyar Hírlap küldött meg az elmúlt hónap folyamán.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. május 12.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány

Tisztelt Atlatszo Kh. Nonprofit Kft!

Alulírott Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont
Alapítvány (székhely: 1093 Budapest, Czuczor utca 2.; a továbbiakban az
„Alapítvány”) képviseletében, az Ön által az információs önrendelkezési
jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a
továbbiakban az „Info tv.”) 28. § - 30.§ rendelkezési alapján az
Alapítvány részére küldött közérdekű adatigénylésére az alábbiakat adjuk
elő.
Tájékoztatjuk, hogy a közérdekből nyilvános személyes adatok a célhoz
kötött adatkezelés elvének tiszteletben tartásával terjeszthetők.
1. Az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont
Alapítvány (AJTK) létesítésétől 2017. április 1-ig  terjedő időszakban
összes hatályban lévő alapító okiratát, szervezeti és működési, valamint
befektetési szabályzatát, a szervezet munkáját segítő tanácsadók,
illetve tanácsadó testület tagjainak nevét, javadalmazásuk és
költségtérítésük összegét.
A civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV.
törvény (a továbbiakban „Civiltv.”) 86. § az alapítvány és az egyesület
bírósághoz benyújtott iratai - a jogszabályban meghatározott kivétellel
- nyilvánosak, ideértve a még el nem bírált kérelmet és mellékleteit is,
azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet.
Tájékoztatjuk, hogy az Alapítvány alábbi honlapján elérhetőek a
szervezetünkre vonatkozó működési dokumentumok:
http://www.ajtk.hu/sajto/
Tájékoztatjuk, hogy az Info tv. rendelkezései alapján az Alapítvány
szervezeti és működési szabályzat nem tartozik a közérdekből nyilvános
adatok körébe, az az Alapítvány belső működését szabályozza, az Info tv.
hivatkozott szakaszában felsorolt források felhasználását nem érinti.
Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint Civil tv. 45. §
értelmében a befektetési tevékenységet végző közhasznú szervezet
döntéshozó szervének kell a felügyelő szerv véleményének kikérését
követően befektetési szabályzatot készítenie. A Civiltv. rendelkezései
értelmében a civil szervezet eszközeiből történő értékpapír-, társasági
tagsági jogviszonyból eredő vagyoni értékű jog, ingatlan és más egyéb
éven túli befektetést szolgáló vagyontárgy szerzésére irányuló
tevékenység minősül befektetési tevékenységnek. Az ALapítvány közhasznú
jogállású civil szervezetként, nem végez, nem is végezhet elsődlegesen
gazdasági-vállalkozási tevékenységet,
Az Alapítvány nem végez befektetési tevékenységet, azaz értékpapír-,
társasági tagsági jogviszonyból eredő vagyoni értékű jog, ingatlan és
más egyéb éven túli befektetést szolgáló vagyontárgy szerzésére irányuló
tevékenységet, nem rendelkezik és nem is rendelkezett befektetéssel. Az
Alapítvány munkáját nem segítik és nem segítették tanácsadók, ezért
ezzel kapcsolatban az Alapítvány nem keze adatot.

2. Az AJTK létesítésétől 2017. április 1-ig az összes dolgozójának (ide
értve megbízási jogviszony, valamint munkaviszony alapján
foglalkoztatottak) munkakörét és havi javadalmazását és
költségtérítésének összegét.
Az Alapítvány álláspontunk szerint közhasznú civil szervezet és nem az
Info tv. törvény által meghatározott közfeladatot ellátó szerv. Ezért az
Alapítvány érdekében tevékenykedő természetes személyek (munkavállalók,
polgári jogi jogviszony, pld. vállalkozás vagy megbízás keretében
közreműködők, önkéntesek, gyakornokok, stb.) személyes adatai az
információszabadság törvény 26. § (2) bekezdésére figyelemmel nem
közérdekből nyilvánosak.
Az Info tv. rendelkezései értelmében a közfeladatot ellátó szervnél
foglalkoztatottak létszámára és személyi juttatásaira vonatkozó
összesített adatok, illetve összesítve a vezetők és vezető
tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai,
valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások
fajtája és mértéke összesített adatként Az Alapítvány
http://www.ajtk.hu/sajto/, illetve a
http://birosag.hu/allampolgaroknak/civil...
elektronikus címeken.
Álláspontunk szerint az Alapítvány munkavállalója természetes személy,
melynek neve, anyja neve, azonosító jele (azaz a munkaszerződésben
foglalt adatai) olyan információ az érintett személlyel kapcsolatba
hozható, ezáltal személyes adatnak tekintendő, és az Info tv. 5. §
értelmében csak az érintett előzetes hozzájárulásával, illetve
jogszabályi rendelkezés alapján hozhatók nyilvánosságra. Az Info tv. 3.
§-a kifejezetten kiemeli a személyes adatokat a közérdekű adatok
köréből.

3. Érdeklődnék arról is, hogy az AJTK idén április 1-ig a szervezet
vagyonát
milyen befektetésekben, megtakarításban, értékpapírban vagy
egyéb pénzeszközben tartotta, hány pályázaton vett részt és mekkora
támogatásokban részesült?
Az Alapítvány kizárólag a közhasznú céljaink megvalósítását szolgálja.
Az Alapítvány éves közhasznúsági jelentéseiben megtalálható a közhasznú
tevékenység érdekében felhasznált vagyon kimutatása, amelynek részét
képezi a mérleg tartalma, amelyen belül a forgóeszközök összetétele
megjelöli a szervezet elkülönített tartalékát.
A jogszabályi rendelkezések értelmében „Az államháztartás pénzeszközei
felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő
gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó
értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre,
vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog
átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések
megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés
értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama,
valamint az említett adatok változásai, a védelmi és biztonsági célú
beszerzések adatai és a minősített adatok, továbbá a Kbt. 9. § (1)
bekezdés b) pontja szerinti beszerzések, és az azok eredményeként kötött
szerződések adatai kivételével.”
Ezek alapján tájékoztatjuk, hogy az Alapítvány nem rendelkezik
megtakarítással, értékpapírral, nem végez befektetési tevékenységet,
azaz értékpapír-, társasági tagsági jogviszonyból eredő vagyoni értékű
jog, ingatlan és más egyéb éven túli befektetést szolgáló vagyontárgy
szerzésére irányuló tevékenységet, nem rendelkezik és nem is
rendelkezett befektetéssel.
A pályázati úton elnyert bevételeink mértékéről és az ilyen bevételek
forrásáról az Alapítványközhasznúsági mellékletéből tájékozódhat, amely
az Alapítvány fentebb írt honlapján, illetve a bíróság elektronikus
honlapján kerül feltüntetésre.
Az Alapítvány az alábbi jelentősebb pályázatokon vett részt a 2016-os
évben, mely pályázatok során az alábbi összegek kerültek megítélésre:
Nemzetközi Visegrádi Alap: 12.704.862 Ft
PAGEO: 1.450.000 Ft.
Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal: 18.000.000 Ft
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a teljes pályázati lista tekintetében él
adatigénylési jogával, úgy annak mennyisége, a feldolgozandó és
továbbítandó információmennyiségre tekintettel a jogszabályi
rendelkezéseknek megfelelően kizárólag költségtérítés ellenében tudunk
eleget tenni.
Ezen adatigénylés tekintetében 3 munkaóra kerül felszámításra, mely a
jogszabályi (4.400,- Ft) összeggel számolva 13.200,- Ft.
Tájékoztatjuk, hogy az Alapítvány fentebb írt honlapján megtalálható
közhasznúsági beszámolókban / mellékletben a pályázati úton elnyert
bevételek mértékéről és forrásáról tájékozódhat, illetve közzétett
közhasznúsági beszámolói a Bírósági civil szervezetek nyilvántartásában
is megtekinthetők.

4. 2017. április 1-ig az AJTK által összes kiírt pályázati kiírásra hány
pályázat érkezett (pályázatok szerint bontva), a beérkezett pályázatok
kapcsán hány támogató és hány elutasító döntés született? Kik kaptak
támogató és elutasító döntést?
Az Alapítvány, mint pályáztató, pályázati kiírók, így erről nem kezel
adatot.
5. Ez idő alatt kiknek és mekkora összegű támogatást ítéltek meg,
illetve fizettek ki a győztes pályázóknak? Milyen szervezetekkel
kötöttek támogatási szerződést? (Az egyes szerződéseket, kérem,
csatolják! Továbbá: tételes bontásban legyenek szívesek megküldeni, hogy
az egyes pályázatoknál milyen pontozási rendszer alapján hoztak
határozatot!
Az Alapítvány nem kötött támogatási szerződést, így erről – illetve a
pályázati pontozási rendszerről nem kezel adatot.

6. Az AJTK mostanáig mekkora összeget fizetett ki a vezetőség tagjainak
tiszteletdíj, illetve költségtérítés címén, vett-e igénybe külső
szervezetet, illetve bízott-e meg szakértőt vagyonának kezelésével? Ha
igen, mely szervek és szakértők voltak, és a megbízott vagyonkezelő
adatigénylésem időpontjáig milyen díjazásban részesült?
Az Alapítvány sem a kuratórium, sem a felügyelő bizottság tagjainak nem
juttat sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést és e testületekben viselt
tagi minőségükben más jogcímen sem juttat nekik összegeket. Ilyen
juttatásokra korábban sem került sor.
Az Alapítvány nem vett és nem is vesz igénybe külső szervezetet, továbbá
nem bízott és nem is bíz meg szakértőt a vagyonának a kezelésével.
A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszámára és személyi
juttatásaira vonatkozó összesített adatok, illetve összesítve a vezetők
és vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres
juttatásai, valamint költségtérítése, az egyéb alkalmazottaknak nyújtott
juttatások fajtája és mértéke összesítve kerül feltüntetésre az
Alapítvány beszámolójában, mely a fentebb írt elektronikus címeken bárki
számára megtekinthető és letölthető.

7. Az AJTK biztosít-e/biztosított-e bármilyen tárgyi eszközt (pl.
szolgálati telefon, számítógép stb.) dolgozói számára? Ha igen, hány
darabot és milyen típusúakat? Hány munkavállaló, mikor és mennyiért vett
részt külföldi kiküldetésen, 2017. április 1-ig milyen béren kívül
juttatásban részesítették és milyen jogcímen a munkavállalóikat?
Az Alapítvány a dolgozói, munkavállalói részére biztosított biztosított,
a munkavégzéssel összefüggésben rendelkezésre bocsátott eszközök a
jogszabályi rendelkezések alapján összesítve kerülnek annak
beszámolójában feltüntetésre.
A munkavállalói részére biztosított tárgyi eszközt beszerzéskori könyv
szerinti értéken kerülnek rögzítésre.
A külföldi kiküldetésekre vonatkozó adatokat a jogszabályi előírások
alapján nem kell közzétenni a közhasznúsági beszámolóban.
Az Alapítvány képviseletében, az Alapítvány tevékenységével és
működésével összefüggő, a költségvetés terhére megvalósult kiküldetések
egységesen kerülnek elszámolásra, mely magába foglalja az Alapítvány
képviseletében eljáró személyek az Alapítvány tevékenységével
összefüggésben történt belföldi és külföldi utazásait, valamint az
alapítványi rendezvények meghívott előadói, vendégei részére nyújtott
költségtérítést.
Az Alapítvány munkavállalóinak külföldi kiküldetéseivel és a béren
kívüli juttatásokra vonatkozó adatokkal kapcsolatban a feldolgozandó
adatmennyiség mérete miatt az adatigénylési felkérésnek a költségtérítés
megfizetését követően tudunk eleget tenni.
Ezen adatigénylés tekintetében 4 munkaóra kerül felszámításra, mely a
jogszabályi (4.400,- Ft) összeggel számolva 17.600,- Ft.

8. A létesítéstől 2017. április 1-ig az AJTK bármely tagja, illetve
munkavállalója részt vett-e olyan szakmai
fórumon/rendezvényen/konferencián/workshopon, melyet az AJTK
finanszírozott? Ha igen mikor és ezek milyen összegűek voltak?
Kérjük, hogy ezen adatigénylése tekintetében pontosítani szíveskedjen,
hogy ezen szakmai fórum/rendezvény/konferencia/workshop az Alapítvány
által, vagy egyéb szervezet által került megszervezésre.
Azon szakmai rendezvények nyilvántartása, amelyeken az Alapítvány
munkavállalói részt vettek, nem feladata az Alapítványnak, erre
vonatkozó jogszabályi rendelkezés hiányában.
Tájékoztatjuk, hogy a közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai
ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai
szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára,
foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és
sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által
ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió
forintot meghaladó kifizetések körében terheli nyilvánosságra hozatali
kötelezettség a közfeladatot ellátó szervet. Amennyiben ezen adatok
tekintetében igényel tájékoztatást, úgy jelölje meg.

Az Alapítvány által rendezett legjelentősebb, és az ötmillió forintot
meghaladó szakmai konferenciák/fórumok/workshop-ok az alábbiak voltak a
2016-os évben:

think.BDPST startégiai és innovációs konferencia
Antall József Nyári Egyetem
Dunai Regatta

9. A mai napon hány főt foglalkoztat az AJTK megbízási szerződés,
valamint munkaszerződés alapján, mennyiért vásárolt informatikai
eszközöket és mely cégektől, vásárolt-e gépjárművet, s ha igen, milyen
típusú gépjárművet és mennyiért?
A megbízási szerződés alapján foglalkoztatottak létszámát a jogszabályi
előírások alapján nem kell közzétenni a közhasznúsági beszámolóban,
ezért amennyiben ezen adatok tekintetében részletesebb adatokat kíván
igényelni, úgy az Alapítvány által foglalkoztatottak számáról, a
vásárolt informatikai eszközökről, valamint az azokat eladó cégekkel
kapcsolatos adatigénylésnek a feldolgozandó információ mennyisége miatt
a költségtérítés megfizetését követően tudunk eleget tenni.
A jogszabályi rendelkezések alapján közfeladatot ellátó szervnél

fajtája és mértéke összesítve az Alapítvány beszámolójában került
feltüntetésre, mely a nyilvánosság számára elérhető.
Ezen adatigénylés tekintetében 2 munkaóra kerül felszámításra, mely a
jogszabályi (4.400,- Ft) összeggel számolva 8800- Ft.
Az Alapítvány nem rendelkezik gépjárművel és nem kezel adatot vásárolt
gépjárműről arra tekintettel, hogy az Alapítvány nem vásárol és korábban
sem vásárolt gépjárművet, továbbá más jogcímen sem tulajdonol
gépjárművet.

10. Kérem továbbá részemre megküldeni a szervezeti vagyon felhasználása
körében megkötött szerződések vonatkozásában a szerződő felek nevét,
szerződés tárgyát, ellenszolgáltatás összegét, szerződéskötés
időpontját, az ezek megkötéséről hozott döntést, a döntésre irányuló
előterjesztést/javaslatot, a szerződéskötés vonatkozásában a döntés
megtárgyalásáról szóló jegyzőkönyvet!
Az Info tv. értelmében ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű
árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre,

átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések.
Az Info tv. 30. § értelmében az adatigénylést az igénylés tárgyát képező
irat másolata helyett a jogviszony alanyainak, a jogviszony típusának, a
jogviszony tárgyának, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékének és
teljesítése időpontjának megjelölésével is teljesítheti.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a közfeladatot ellátó szerv feladat- és
hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során
készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a
keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Ezen adatok
megismerését - az adat megismeréséhez és a megismerhetőség kizárásához
fűződő közérdek súlyának mérlegelésével - az azt kezelő szerv vezetője
engedélyezheti. A döntés megalapozását szolgáló adat megismerésére
irányuló igény – a fentebb meghatározott időtartamon belül - a döntés
meghozatalát követően akkor utasítható el, ha az adat további jövőbeli
döntés megalapozását is szolgálja, vagy az adat megismerése a
közfeladatot ellátó szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és
hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, így
különösen az adatot keletkeztető álláspontjának a döntések előkészítése
során történő szabad kifejtését veszélyeztetné.
Az Alapítvány Az Info tv. alapján nem minősül közfeladatot ellátó
szervnek, és a vagyona, a magyar állam által kezelt forrásból származó
bevételeitől eltekintve, nem közpénz. Ezért az Alapítvány működésére,
tevékenységére és gazdálkodására vonatkozó adatok, csak a Magyar Állam
által kezelt forrásból származó bevételekkel történő gazdálkodásra
vonatkozó adatoktól eltekintve, nem közérdekű adatok.
A fentiekre tekintettel az Alapítvány vagyonának a felhasználása körében
megkötött szerződésekre vonatkozó, kiadni kért adatokat, a Magyar Állam

vonatkozó adatok tekintetében lehetséges.

Az Alapítvány részére nyújtott támogatásokat az Alapítvány, illetve a
bíróság honlapján rendelkezésre álló kiegészítő melléklet tartalmazza
részletesen.
Ezek közül a legfontosabbak az alábbiak voltak a 2016-os évben:
Miniszterelnökség: 601.262. 968 Ft
Szerencsejáték Zrt 5.800.000 Ft
Fővárosi Vízművek 500.000 Ft
MOL Nyrt 400.000 Ft

Amennyiben a fentebb írt adatszolgáltatással nem ért egyet, vagy jelen
adatszolgáltatást nem tartja kielégítőnek, úgy kérjük, hogy
adatigénylését pontosítani szíveskedjen.

Tisztelettel,

Antall József Politikai és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány
képv.: Antall Péter Pál

2017-05-12 13:28 időpontban Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft. ezt írta:

idézett részek megjelenítése

A gyors válaszukat köszönjük, amennyiben kérdésünk, pontosítási igényünk lenne, jelentkezünk.

Kelt: 2017. június 6.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.