Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Kovács Zsolt, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Kisvárda Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A Kisvárdai Önkormányzatnál dolgozók 2025 07 .01-től való béremeléséról szóló kormány határozat szerint , segítek : "Július 1-től 15 százalékos, majd január 1-től újabb 15 százalékos béremelésben részesül nagyjából 100 ezer köztisztviselő, akik a közelmúltban sztrájkkal is nyomatékosították, milyen rosszul fizetik őket. Egy májusi kormányhatározat a 10 ezernél kevesebb lakosú településeken dolgozók béremeléséről szólt, ezt terjesztik most ki a 10-30 ezer lélekszámú kisvárosokra.

A kormányhatározat bevezetője méltányos emelésről szól, és méltatja „a helyi önkormányzatoknál folyó rendkívüli szakértelemmel végzett, magas szintű szakmai munkát”. Ennek elismerésére a központi költségvetés hivatali működéshez biztosított fajlagos támogatását 532 500 forint/fő összegben emelik most július 1-től – ez semmi másra nem fordítható összeg –, jövőre pedig a fajlagos támogatás 9 280 000 forint/fő összegre nő."
Mennyi összegben nőtt az Önkormányzat által foglalkoztatott munkavállalók bére tételesen?
Minden adat hozzáférhető kell hogy legyen mivel Önök közpénzből dolgoznak ......

A honlapon nincs ilyen adat , tételesen kérem a Jegyző fiának alkalmazásának jelenlegi jogállásának hivatkozásával együtt.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2025. szeptember 2.

Üdvözlettel:

Kovács Zsolt

Kisvárda Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Hölgyem/Uram!

Üzenetét megkaptuk, amelyre hamarosan válaszolunk.

Tisztelettel
Kisvárda Város Önkormányzata
Kisvárdai Polgármesteri Hivatal
4600, Kisvárda Szent László utca 7-11.
Tel.: 45/500-700

----
Ez az elektronikus levél (e-mail) és a hozzá kapcsolt fájlok, kizárólag a Címzettnek szól, a benne foglalt információk bizalmasak lehetnek, melynek titokban maradásához a Kisvárdai Polgármesteri Hivatal valamint Kisvárda Város Önkormányzatának jogilag méltányolható érdeke fűződik. Amennyiben nem Ön a cimzettje ennek a levélnek, kérjük, törölje, és értesítse a levél küldőjét. Az elektronikus levél engedély nélkül módosítása és nyilvánosságra hozatala szigorúan tilos, másolása, terjesztése is csak munkavégzés céljából megengedett. Az elektronikus levél elsősorban információs célokat szolgál. Kétség esetén az elektronikus levél tartalma akkor minősül hivatalos álláspontnak, ha azt a Kisvárdai Polgármesteri Hivatal/Kisvárda Város Önkormányzata erre felhatalmazott dolgozója (kérésre) cégszerűen aláírva megerősíti.

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Kovács Zsolt, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.