AI használata az Alaptörvény 17. módosításáról szóló társadalmi párbeszéd észrevételeinek feldolgozásában

Az igénylés megválaszolása késik. A vonatkozó jogszabály értelmében a(z) Miniszterelnökség adatgazdának normális esetben által (részletek)

Szentmihályi Zétény

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Hivatkozással a https://egyeztetes.kormany.hu/egyeztetes... oldalon „Társadalmi párbeszéd az Alaptörvény 17. módosításáról” címmel közzétett társadalmi párbeszédre, valamint a 2026. július 2-án „Miniszterelnöki tájékoztató a kormány döntéseiről” címmel közvetített tájékoztatón elhangzottakra, amelyek szerint az Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatos társadalmi párbeszéd során 23 ezernél több észrevétel érkezett, továbbá ezen észrevételek feldolgozását a Kormányiroda, illetve a Miniszterelnökség munkatársai végezték, mesterséges intelligencia alkalmazásával is, kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi közérdekű adatokat és közérdekből nyilvános adatokat.

Amennyiben a Miniszterelnökség álláspontja szerint a kért adatok egészét vagy egy részét nem a Miniszterelnökség kezeli, kérem, hogy az adatigénylést az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv részére továbbítani, erről engem tájékoztatni, ennek hiányában pedig az adatot kezelő közfeladatot ellátó szervet megjelölni szíveskedjen.

Kérem megküldeni:

1. Az Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatos társadalmi párbeszéd során véleményt, észrevételt vagy javaslatot benyújtó személyek részére közzétett vagy megküldött adatkezelési tájékoztató valamennyi változatát, ideértve különösen az elektronikus levélben, webes felületen vagy más elektronikus úton elérhetővé tett adatkezelési tájékoztatókat is.

2. Az 1. pont szerinti adatkezelési tájékoztatók közzétételi vagy megküldési helyére, módjára és időpontjára vonatkozó adatokat, ideértve azt is, hogy a társadalmi párbeszéd lezárását követően az adatkezelési tájékoztató továbbra is elérhető-e, és ha igen, milyen elérési útvonalon.

3. Annak közlését, hogy a társadalmi párbeszéd során beérkezett észrevételek feldolgozása, összesítése, rendszerezése, kategorizálása vagy értékelése során alkalmaztak-e mesterséges intelligencián alapuló eszközt, nagy nyelvi modellt, gépi tanuláson alapuló rendszert vagy más automatizált szövegfeldolgozó eszközt.

4. Amennyiben a 3. pont szerinti eszközt alkalmaztak, kérem megküldeni, illetve közölni:

a) az alkalmazott eszköz vagy szolgáltatás megnevezését;

b) az alkalmazott modell pontos megnevezését, modellverzióját, illetve ha ismert, a modellazonosítót;

c) az eszköz vagy modell szolgáltatójának, üzemeltetőjének, illetve szerződéses partnerének megnevezését;

d) azt, hogy az eszköz helyi, saját üzemeltetésű informatikai környezetben, állami informatikai környezetben, magánfelhőben, nyilvános felhőszolgáltatásban vagy egyéb külső informatikai környezetben működött-e;

e) azt, hogy a beérkezett észrevételek, azok részletei, összefoglalói, metaadatai vagy az azokhoz kapcsolódó személyes adatok a Miniszterelnökség vagy az állami informatikai környezet saját szervereit elhagyták-e;

f) azt, hogy a beérkezett észrevételeket, azok részleteit, összefoglalóit, metaadatait vagy az azokhoz kapcsolódó személyes adatokat továbbították-e mesterségesintelligencia-szolgáltató, felhőszolgáltató, adatfeldolgozó vagy más külső szolgáltató részére;

g) azt, hogy az eszköz használata során milyen adatköröket vittek be az eszközbe, különösen szerepeltek-e ezek között nevek, e-mail-címek, IP-címek, technikai azonosítók, metaadatok vagy az észrevételek szövegében szereplő egyéb személyes adatok.

5. Amennyiben a 3. pont szerinti eszközt alkalmaztak, kérem megküldeni az eszköz használatára vonatkozó szerződéseket, megrendeléseket, licencdokumentumokat, adatfeldolgozói szerződéseket, adatkezelési mellékleteket, szolgáltatási feltételeket, adatbiztonsági feltételeket és minden olyan dokumentumot, amely az eszköz igénybevételének adatkezelési, adatfeldolgozási vagy adattovábbítási feltételeit rögzíti.

6. Annak közlését, hogy a beérkezett észrevételek, illetve az azokban vagy azokhoz kapcsolódóan szereplő személyes adatok, e-mail-címek, nevek, IP-címek, technikai azonosítók, metaadatok vagy egyéb adatok hozzáférhetővé váltak-e külső szolgáltató, adatfeldolgozó, felhőszolgáltató, mesterségesintelligencia-szolgáltató, tanácsadó, más közigazgatási szerv vagy bármely harmadik személy részére.

7. Amennyiben a 6. pont szerinti hozzáférhetővé tétel, továbbítás vagy adatfeldolgozói közreműködés történt, kérem megküldeni a címzettek, adatfeldolgozók vagy közreműködők megnevezését, az adattovábbítás vagy hozzáférhetővé tétel jogcímét, időpontját, célját, az érintett adatköröket, továbbá az erre vonatkozó szerződéseket, adatfeldolgozói megállapodásokat, adatkezelési mellékleteket és adattovábbítási dokumentumokat.

8. Annak közlését, hogy a beérkezett észrevételek, illetve az azokban vagy azokhoz kapcsolódóan szereplő személyes adatok, e-mail-címek, nevek, IP-címek, technikai azonosítók, metaadatok vagy egyéb adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére továbbításra kerültek-e, illetve ilyen harmadik országbeli vagy nemzetközi szervezeti hozzáférés lehetősége fennállt-e.

9. Amennyiben a 8. pont szerinti adattovábbítás vagy hozzáférési lehetőség fennállt, kérem megküldeni az erre vonatkozó megfelelőségi határozatra, általános adatvédelmi kikötésekre, kiegészítő garanciákra, adattovábbítási hatásvizsgálatra, kockázatelemzésre, szerződéses rendelkezésekre vagy egyéb garanciákra vonatkozó dokumentumokat.

10. A társadalmi párbeszéd során beérkezett észrevételek adatkezelésére vonatkozó adatvédelmi hatásvizsgálatot, érdekmérlegelési tesztet, adatvédelmi kockázatelemzést és adatbiztonsági értékelést, különös tekintettel a mesterséges intelligencián alapuló vagy automatizált szövegfeldolgozó eszköz alkalmazására.

11. Annak közlését, hogy az adatkezelési tájékoztatóban szerepelt-e a beérkezett észrevételek mesterséges intelligencián alapuló vagy automatizált szövegfeldolgozó eszközzel történő feldolgozása, valamint az ilyen feldolgozásban részt vevő adatfeldolgozó vagy szolgáltató megnevezése.

12. Annak közlését, hogy az érintettek részére adott adatkezelési tájékoztatás tartalmazta-e az általános adatvédelmi rendelet szerinti, az adatfeldolgozókra, adattovábbításokra, harmadik országbeli adattovábbításokra, adatbiztonsági intézkedésekre és automatizált adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást.

13. Amennyiben a fenti adatok valamelyike nem önálló dokumentumban, hanem elektronikus rendszerben, adatbázisban, naplóállományban, táblázatban, projektmenedzsment-rendszerben, e-mailben vagy más elektronikus nyilvántartásban áll rendelkezésre, kérem, hogy azt exportált, kereshető, géppel olvasható formátumban szíveskedjenek megküldeni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő a NAIH állásfoglalása szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. július 4.

Üdvözlettel:
Szentmihályi Zétény

Sajtó (ME), Miniszterelnökség

Köszönjük megkeresését!
 
Levelét feldolgozzuk, válaszadásig szíves türelmét kérjük.
 
A szakminisztériumoknak címzett sajtó megkereséseket kérjük a megfelelő
sajtó osztálynak címezzék.

Az elérhetőségeket az alábbi linken találja:
 
https://kormany.hu/kormanyzati-elerhetos...
 
Üdvözlettel:
 
Kormányzati Kommunikáció

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

1 Melléklet

                                                                   

 

Ikt.: ID_JHÁT-PDF/192/2026.

Tárgy: közérdekű adatigénylés

 

Szentmihályi Zétény
                                                               

részére                                                                                      
                   

                                                         

Tisztelt Adatigénylő!

 

Ön az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. §-ának (1) bekezdése
alapján az alábbi közérdekű adatigénylést nyújtotta be:

 

„(…) Hivatkozással a
[1]https://egyeztetes.kormany.hu/egyeztetes...
oldalon „Társadalmi párbeszéd az Alaptörvény 17. módosításáról” címmel
közzétett társadalmi párbeszédre, valamint a 2026. július 2-án
„Miniszterelnöki tájékoztató a kormány döntéseiről” címmel közvetített
tájékoztatón elhangzottakra, amelyek szerint az Alaptörvény 17.
módosításával kapcsolatos társadalmi párbeszéd során 23 ezernél több
észrevétel érkezett, továbbá ezen észrevételek feldolgozását a
Kormányiroda, illetve a Miniszterelnökség munkatársai végezték,
mesterséges intelligencia alkalmazásával is, kérem, szíveskedjen
elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi közérdekű adatokat
és közérdekből nyilvános adatokat.

Amennyiben a Miniszterelnökség álláspontja szerint a kért adatok egészét
vagy egy részét nem a Miniszterelnökség kezeli, kérem, hogy az
adatigénylést az adatot kezelő közfeladatot ellátó szerv részére
továbbítani, erről engem tájékoztatni, ennek hiányában pedig az adatot
kezelő közfeladatot ellátó szervet megjelölni szíveskedjen.

Kérem megküldeni:

1. Az Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatos társadalmi párbeszéd során
véleményt, észrevételt vagy javaslatot benyújtó személyek részére
közzétett vagy megküldött adatkezelési tájékoztató valamennyi változatát,
ideértve különösen az elektronikus levélben, webes felületen vagy más
elektronikus úton elérhetővé tett adatkezelési tájékoztatókat is.

2. Az 1. pont szerinti adatkezelési tájékoztatók közzétételi vagy
megküldési helyére, módjára és időpontjára vonatkozó adatokat, ideértve
azt is, hogy a társadalmi párbeszéd lezárását követően az adatkezelési
tájékoztató továbbra is elérhető-e, és ha igen, milyen elérési útvonalon.

3. Annak közlését, hogy a társadalmi párbeszéd során beérkezett
észrevételek feldolgozása, összesítése, rendszerezése, kategorizálása vagy
értékelése során alkalmaztak-e mesterséges intelligencián alapuló eszközt,
nagy nyelvi modellt, gépi tanuláson alapuló rendszert vagy más
automatizált szövegfeldolgozó eszközt.

4. Amennyiben a 3. pont szerinti eszközt alkalmaztak, kérem megküldeni,
illetve közölni:

a) az alkalmazott eszköz vagy szolgáltatás megnevezését;

b) az alkalmazott modell pontos megnevezését, modellverzióját, illetve ha
ismert, a modellazonosítót;

c) az eszköz vagy modell szolgáltatójának, üzemeltetőjének, illetve
szerződéses partnerének megnevezését;

d) azt, hogy az eszköz helyi, saját üzemeltetésű informatikai
környezetben, állami informatikai környezetben, magánfelhőben, nyilvános
felhőszolgáltatásban vagy egyéb külső informatikai környezetben
működött-e;

e) azt, hogy a beérkezett észrevételek, azok részletei, összefoglalói,
metaadatai vagy az azokhoz kapcsolódó személyes adatok a Miniszterelnökség
vagy az állami informatikai környezet saját szervereit elhagyták-e;

f) azt, hogy a beérkezett észrevételeket, azok részleteit, összefoglalóit,
metaadatait vagy az azokhoz kapcsolódó személyes adatokat továbbították-e
mesterségesintelligencia-szolgáltató, felhőszolgáltató, adatfeldolgozó
vagy más külső szolgáltató részére;

g) azt, hogy az eszköz használata során milyen adatköröket vittek be az
eszközbe, különösen szerepeltek-e ezek között nevek, e-mail-címek,
IP-címek, technikai azonosítók, metaadatok vagy az észrevételek szövegében
szereplő egyéb személyes adatok.

5. Amennyiben a 3. pont szerinti eszközt alkalmaztak, kérem megküldeni az
eszköz használatára vonatkozó szerződéseket, megrendeléseket,
licencdokumentumokat, adatfeldolgozói szerződéseket, adatkezelési
mellékleteket, szolgáltatási feltételeket, adatbiztonsági feltételeket és
minden olyan dokumentumot, amely az eszköz igénybevételének adatkezelési,
adatfeldolgozási vagy adattovábbítási feltételeit rögzíti.

6. Annak közlését, hogy a beérkezett észrevételek, illetve az azokban vagy
azokhoz kapcsolódóan szereplő személyes adatok, e-mail-címek, nevek,
IP-címek, technikai azonosítók, metaadatok vagy egyéb adatok
hozzáférhetővé váltak-e külső szolgáltató, adatfeldolgozó,
felhőszolgáltató, mesterségesintelligencia-szolgáltató, tanácsadó, más
közigazgatási szerv vagy bármely harmadik személy részére.

7. Amennyiben a 6. pont szerinti hozzáférhetővé tétel, továbbítás vagy
adatfeldolgozói közreműködés történt, kérem megküldeni a címzettek,
adatfeldolgozók vagy közreműködők megnevezését, az adattovábbítás vagy
hozzáférhetővé tétel jogcímét, időpontját, célját, az érintett
adatköröket, továbbá az erre vonatkozó szerződéseket, adatfeldolgozói
megállapodásokat, adatkezelési mellékleteket és adattovábbítási
dokumentumokat.

8. Annak közlését, hogy a beérkezett észrevételek, illetve az azokban vagy
azokhoz kapcsolódóan szereplő személyes adatok, e-mail-címek, nevek,
IP-címek, technikai azonosítók, metaadatok vagy egyéb adatok harmadik
országba vagy nemzetközi szervezet részére továbbításra kerültek-e,
illetve ilyen harmadik országbeli vagy nemzetközi szervezeti hozzáférés
lehetősége fennállt-e.

9. Amennyiben a 8. pont szerinti adattovábbítás vagy hozzáférési lehetőség
fennállt, kérem megküldeni az erre vonatkozó megfelelőségi határozatra,
általános adatvédelmi kikötésekre, kiegészítő garanciákra, adattovábbítási
hatásvizsgálatra, kockázatelemzésre, szerződéses rendelkezésekre vagy
egyéb garanciákra vonatkozó dokumentumokat.

10. A társadalmi párbeszéd során beérkezett észrevételek adatkezelésére
vonatkozó adatvédelmi hatásvizsgálatot, érdekmérlegelési tesztet,
adatvédelmi kockázatelemzést és adatbiztonsági értékelést, különös
tekintettel a mesterséges intelligencián alapuló vagy automatizált
szövegfeldolgozó eszköz alkalmazására.

11. Annak közlését, hogy az adatkezelési tájékoztatóban szerepelt-e a
beérkezett észrevételek mesterséges intelligencián alapuló vagy
automatizált szövegfeldolgozó eszközzel történő feldolgozása, valamint az
ilyen feldolgozásban részt vevő adatfeldolgozó vagy szolgáltató
megnevezése.

12. Annak közlését, hogy az érintettek részére adott adatkezelési
tájékoztatás tartalmazta-e az általános adatvédelmi rendelet szerinti, az
adatfeldolgozókra, adattovábbításokra, harmadik országbeli
adattovábbításokra, adatbiztonsági intézkedésekre és automatizált
adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást.

13. Amennyiben a fenti adatok valamelyike nem önálló dokumentumban, hanem
elektronikus rendszerben, adatbázisban, naplóállományban, táblázatban,
projektmenedzsment-rendszerben, e-mailben vagy más elektronikus
nyilvántartásban áll rendelkezésre, kérem, hogy azt exportált, kereshető,
géppel olvasható formátumban szíveskedjenek megküldeni. (…)”

Az Infotv. 29. §-ának (2) bekezdése alapján tájékoztatjuk, hogy a
közérdekű adatigénylése teljesítésére nyitva álló határidőt tizenöt nappal
meghosszabbítjuk.

Jelen választ kizárólag elektronikus úton, a megkeresésben megjelölt
e-mail címre küldjük meg.

 

Tisztelettel:

           Miniszterelnökség

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Az üzenet és annak bármely csatolt melléklete kizárólag a címzettnek szól.
Amennyiben az üzenet címzettje nem Ön, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy
e-mailben haladéktalanul értesítse erről az üzenet küldőjét majd törölje
az üzenetet és annak összes mellékletét a postafiókjából, ideértve a
törölt üzenetek mappát is.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az üzenet címzettje nem Ön,
abban az esetben tilos az üzenet és/vagy mellékleteinek
- le)másolása, nyomtatása, sokszorosítása
- továbbküldése, mentése, hivatali vagy magánjellegű eszközön való
tárolása,
- tartalmának harmadik féllel való közlése, megosztása, nyilvánosságra
hozatala, mások előtt való szándékos vagy véletlen felfedése, vagy az
azzal bármely egyéb módon való visszaélés.
Az üzenet és annak csatolmánya(i) vírusellenőrzésen estek át, ugyanakkor
ez nem jelent kizárólagos garanciát a tekintetben, hogy az üzenet nem
tartalmaz kártékony programkódokat. Az ilyen jellegű fertőzésből fakadó
meghibásodásokért, hibás/nem üzemszerű működésért nem vállal felelősséget
az üzenet küldője, a levelezőrendszer üzemeltetője, annak tulajdonosa.
Védje a környezetet! Kérjük, hogy csak abban az esetben nyomtassa ki a
levelet, vagy bármely csatolmányát, amennyiben az feltétlenül szükséges!

References

Visible links
1. https://egyeztetes.kormany.hu/egyeztetes...