Tisztelt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi adatokat.

Az OKF, valamint területi és a területi jogállású szerveik által (GEK, KOK, igazgatóságok) elfogadott adományok tételes kimutatása 2012. január 1-jétől 2015. október 31-ig terjedő időszakra.

Az adatokat kérném a fogadó szervezet nevének megadásával, az adományozó nevével és az adomány tárgyával megadni. Ha nem pénzbeli adomány volt, akkor kérném jelezni az adomány pénzbeli értékét is.

Kérném okkal együtt jelezni, ha olyan adomány volt, amit vissza kellett fizetni, vagy megítélték, de nem adták oda.

Kérném megküldeni az adományokra a megadott adott időszakra vonatkozó OKF-es revizori jelentést.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. január 14.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

OKF Hivatal Titkárság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

1 Melléklet

Tisztelt Kis-Guczi Péter úr!

A lenti tárgyban megküldött közérdekű adat igénylés tárgyában mellékelten megküldöm a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság válaszlevelét.
Tisztelettel:
BM OKF Hivatal

________________________________________
Feladó: Kis-Guczi Péter [[FOI #5966 email]]
Küldve: 2016. január 14. 19:26
Címzett: OKF Hivatal Titkárság
Tárgy: Közérdekű adat igénylés - Adományok elfogadása a katasztrófavédelemnél 2012-2015-ig

Tisztelt Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi adatokat.

Az OKF, valamint területi és a területi jogállású szerveik által (GEK, KOK, igazgatóságok) elfogadott adományok tételes kimutatása 2012. január 1-jétől 2015. október 31-ig terjedő időszakra.

Az adatokat kérném a fogadó szervezet nevének megadásával, az adományozó nevével és az adomány tárgyával megadni. Ha nem pénzbeli adomány volt, akkor kérném jelezni az adomány pénzbeli értékét is.

Kérném okkal együtt jelezni, ha olyan adomány volt, amit vissza kellett fizetni, vagy megítélték, de nem adták oda.

Kérném megküldeni az adományokra a megadott adott időszakra vonatkozó OKF-es revizori jelentést.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.

Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. január 14.

Üdvözlettel:

Kis-Guczi Péter

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el. Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést, kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #5966 email]

Ha a(z) Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nem a(z) [Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság request email] címen fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt meg nekünk:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

Dr. Csekő Katalin, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

5 Melléklet

Tisztelt Kis-Guczi Úr!
 
Mellékelten továbbítom a hivatásos katasztrófavédelmi szervek által
2012-2015.10.31. között elfogadott adományokkal kapcsolatos adatigényére
adott válaszunkat.
 
Tisztelettel:
 
dr. Csekő Katalin tű. százados
belső adatvédelmi felelős, jogtanácsos
 
BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
               Hivatal
 
Vezetékes telefon: 20-8200-559
BM mellék: 20-559