Addiktológus szakvizsgával rendelkező Igazságügyi elmeorvos szakértő

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1.) Addiktológiai szakvizsgával rendelkező igazságügyi elmeorvos szakértő minden esetben tud választ adni kábítószerfogyasztás/függőség kérdéskörében vagy kell lennie a kábítószerfogyasztás/függőség kérdésköréhez bizonyos tapasztalatnak?

2.) Addiktológiai szakvizsgával rendelkező igazságügyi elmeorvos szakértőnek konkrét jogszabályok alapján kell elvégeznie a kábítószerfogyasztásra/függőségre vonatkozó vizsgálatot?

3.) Ha bíróság végzésben elrendeli, hogy vizsgálja meg az adott személyt vizeletmintavétellel egybekötve, akkor elfogadhatja-e a vizsgált személy által vitt bárhonnan származó laboreredményt, vagy kötelessége maga elvégezni a vizsgálatot? Ha senki nem látta, hogy az a vizsgált személy vizelete, amit lead vizsgálatra, mert olyan helyről szàrmazik az eredmény, ahol nincs lehetőség azt ellenőrizni, az elfogadható a szakértő számára?

4.) Ha a vizsgált személy 10 éve marihuána fogyasztó, akkor lehetséges, hogy ezt az addiktologiai szakvizsgával rendelkező Igazságügyi elmeorvos nem tudja kiszűrni? Mi a magyarázat erre?

5.) A szakértői díjjegyzéket mi alapján kell megállapítani? Ez minden szakértőnél más?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2020. február 20.

Üdvözlettel:

IFFO (IM), Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

Tisztelt Vig Marianna Asszony!

 

Mellékelve küldöm tájékoztatásunkat az "Addiktológus szakvizsgával
rendelkező igazságügyi elmeorvos szakértő" tárgyban érkezett
megkeresésével kapcsolatban.

 

 

Üdvözlettel:

   

[1]Leírás: cid:[email protected]  

 

 

dr. Szűcs Gábor

csoportvezető

 

Igazságügyi Minisztérium

Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

Igazságügyi Felügyeleti Főosztály

tel.: + 36 -1-795-56-97

fax: + 36 -1-795-05-07

e-mail: [2][email address]

 

 

 

idézett részek megjelenítése