Tisztelt Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. Hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a miskolc-tapolcai versenypályával (a miskolc-tapolcai városi buszvégállomás és a kőbánya közötti út mentén, korábban a szikszói önkormányzat üdülőjeként működött kemping területe) kapcsolatos beruházásban részt vesz-e valamilyen jogi formában (társtulajdonos, együttműködő partner stb.) Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (a továbbiakban MMJVÖPH), vagy bármekkora önkormányzati tulajdoni hányadú cég, vállalat, intézmény?

2. Az MMJVÖPH, vagy bármekkora önkormányzati tulajdoni hányadú cég, vállalat, intézmény nyújtott-e jogi, pénzügyi, vagy más típusú támogatást a fentebb említett beruházáshoz, illetve az azt végző cégnek/cégeknek, illetve magánszemélynek/magánszemélyeknek?

3. Ha igen, ez milyen típusú támogatás volt?

4. Ha igen, akkor a támogatás milyen jogcímen (önkormányzati testületi döntés, törvényi rendelkezés stb.) történt?

5. Ha igen, akkor ezt a támogatást ki engedélyezte, milyen felhatalmazással? (Kérem, az adatigénylésemben rögzített feltételek mellett bocsássák rendelkezésemre az ezeket bizonyító dokumentumokat, illetve jelezzék azokat a törvényi rendelkezéseket, melyek ezt a támogatást lehetővé tették.)

6. Hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a beruházás helyszíne jelenleg Natura 2000, vagy valamilyen más környezetvédelmi védettséget biztosító besorolású-e.

7. Hivatalos nyilatkozatot arról, hogy ha a beruházás helyszíne valamilyen típusú környezetvédelmi védettséget élvez, akkor ki engedélyezte és milyen jogi felhatalmazással az említett beruházást?

8. Ha jelenleg nem áll valamilyen típusú környezetvédelmi védettség alatt, akkor hivatalos nyilatkozatot kérek arról, hogy a beruházás helyszíne korábban Natura 2000, vagy valamilyen más típusú környezetvédelmi védettség alatt állt-e?

9. Ha a beruházás helyszíne korábban valamilyen típusú környezetvédelmi védettség alatt állt, akkor hivatalos nyilatkozatot kérek attól, hogy ki kérvényezte a környezetvédelmi besorolás(ok) megváltoztatását, mikor, milyen indokolással, illetve ki engedélyezte a környezetvédelmi besorolás(ok) megváltoztatását, mikor, milyen indokolással, milyen törvényi felhatalmazással?
(Kérem, az adatigénylésemben rögzített feltételek mellett bocsássák rendelkezésemre az ezeket bizonyító dokumentumokat, illetve jelezzék azokat a törvényi rendelkezéseket, melyek ezt lehetővé tették.)

10. Hivatalos nyilatkozatot arról, hogy a tervezett beruházás terén mekkora volt a beépített terület aránya a beruházás előtt és mennyi lesz a beruházás befejezése után? Ha negatív irányú (csökkenő) változás van, akkor ezt milyen törvényi rendelkezés teszi lehetővé?

11. Készült-e hatástanulmány a fentebb említett beruházás környezetre, az idegenforgalmi terület (Miskolc-Tapolca) nyugalmára gyakorolt hatásról (hang-, levegő-, fényszennyezés és más káros környezeti hatások, a terület állat- és növényvilágának, a lakóövezet nyugalmának megzavarása stb.)? (Kérem, az adatigénylésemben rögzített feltételek mellett bocsássák rendelkezésemre ezeket a hatástanulmányokat.)

12. Ha nem készült hatástanulmány, akkor miért nem? (Kérem, jelezzék azokat a törvényi rendelkezéseket, melyek mentességet adnak ez alól.)

13. Sor került-e közvitára a beruházás által közvetlenül érintett Miskolc-Tapolcán, esetleg Miskolcon a beruházásról?

14. Ha igen, akkor ez mikor történt, milyen részvétellel, milyen népszerűsítés mellett? (Kérem, az adatigénylésemben rögzített feltételek mellett bocsássák rendelkezésemre az ezt igazoló dokumentumokat, hivatalos meghívókat, hivatalos tájékoztatókat, média-megjelenéseket stb.)

15. Ha nem, akkor miért nem? (Kérem, jelezzék azokat a törvényi rendelkezéseket, melyek mentességet adnak ez alól.)

16. A beruházás végrehajtása során történt-e jelentős károsodás a helyszínre vezető közútban? Ha igen, kinek a törvényes felelőssége megállapítani a károsodás tényét és mértékét? Erre 2015. március 12-ig sor került-e és ha nem, miért nem?

17. Hivatalos tájékoztatást kérek arról, hogy az 1989. január 1–2015. március 12. időszakban milyen változások történtek a fentebb említett beruházás helyszínének tulajdonosi szerkezetében és arról, hogy ezek a változások kinek/kiknek a kezdeményezésére, mikor, milyen indokolással, milyen felhatalmazással és milyen törvényi rendelkezések alapján történtek.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. március 28.

Üdvözlettel:

Pászkán Zsolt

Miskolc MJVPH jegyzői kabinet,

1 Melléklet

Miskolc MJVPH jegyzői kabinet,

1 Melléklet