Tisztelt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Az Infotv. szerint a NAIH egy olyan, kizárólag a törvénynek alárendelt autonóm államigazgatási szerv, amely számára feladatot csak törvény állapíthat meg. A közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismerésével összefüggő feladata ezen jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése, amellyel kapcsolatban bírósághoz is fordulhat.

A Hatóságnak, mint állami feladatot ellátó szervnek egyúttal lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot – erre irányuló igény alapján – bárki megismerhesse. A megismerésére irányuló igénynek az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül kell eleget tennie, amely határidő egy alkalommal 15 nappal hosszabbítható meg.

A Hatóság akkor tudja hitelesen elősegíteni a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismerésére vonatkozó jog érvényesülését, amennyiben a közérdekű adat megismerésére irányuló igényeknek a jogszabályban meghatározott módon saját maga is eleget tesz.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre , hogy 2016-ban ezidáig, a NAIH számára

1. hány alkalommal nyújtottak be közérdekű adatigénylést?
2. volt-e olyan eset, amikor az adatigénylésre a törvényben meghatározott határidőn túl adtak választ? Hány alkalommal?
3. a határidő meghosszabbításra hány ízben került sor? Mennyi idővel került meghosszabításra?
4. előfordult-e, hogy az adatigénylésre csak az adatkérő felszólítását követően eleget? Hány esetben?
5. amennyiben az adatkérés olyan adatra vonatkozott, amely hivatkozással megválaszolható volt, illetve amely esetben a válasz már a rendelkezésükre állt, a kérdés megválaszolása minden esetben a törvény által meghatározott „legrövidebb idő alatt” történt-e?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2016. november 9.

Üdvözlettel:

Bokros Réka

[email protected], Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Tisztelt Címzett!

Elektronikus üzenete a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság levelező rendszerébe megérkezett.

Megkeresését köszönjük.

NAIH ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

EZ EGY AUTOMATIKUS ÜZENET, KÉRJÜK ERRE A LEVÉLRE NE VÁLASZOLJON!

NAIH ügyfélszolgálat, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

1 Melléklet

 

 

Tisztelt Címzett!

Mellékelten megküldöm a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
levelét!

Üdvözlettel:

NAIH Ügyfélszolgálat