Tisztelt Semmelweis Egyetem!

Bejelentéssel fordultak hozzánk, melyben azt közölték velünk, hogy a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke a HÖK honlapján megadott e-mail címeken (szám szerint kettőn) nem érhető el, semmilyen levélre nem érkezik válasz, de még csak a levél beérkezését visszajelző üzenet sem.

Kérem, hogy a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnökének nevét, e-mail címét és megválasztásának napját mellékletben (!) haladéktalanul küldje meg számomra. (E levelemből kihagytam a jogi rizsát, de ettől még ugyanolyan közérdekű adatigénylésként kezelje, és a lehető leghamarabb küldje meg a kért adatokat.)

Kelt: 2017. március 9.

Acsádi Tamás

Grósz Károly hozzászólt ()

Itt vannak az elérhetőségek:http://semmelweis.hu/ehok/az-ehok-vezetoi/
Miért nem hívod fel akkor?

Mr. Joker hozzászólt ()

Dagobert McCsip (angolul: Scrooge McDuck) vagy Dagobert bácsi (angolul: Uncle Scrooge) képregény- és rajzfilmfigurát Carl Barks rajzoló találta ki a Walt Disney Company számára. Bár eredetileg csak egy karácsonyi történet szereplője lett volna, Barks idejekorán felismerte a figurában rejlő lehetőségeket, és felhasználta a későbbi történeteihez. Mára „Dagobert bácsi” az évek során a Donald Kacsa univerzum meghatározó szereplőjévé vált. Ő Donald kacsa nagybátyja.

Dagobert McCsip a „Karácsony a Medve-hegyen” című mesében tűnt fel először, 1947 decemberében.

Eredeti nevét (Scrooge) Charles Dickens Karácsonyi ének című elbeszélésének zsugori főhőse után kapta, a „Mc” előtag skót származásra utal, skót származásával az alkotók még utalni kívántak magatartására és életmódjára is. A magyar fordításon kívül még több nyelven, így például németül is Dagobert a neve, más nyelveken előfordulnak a Joachim és Balthazar nevek is.

Dagobert bácsi egy multimilliárdos üzletember (vagy üzletkacsa), akinek gazdagsága és kapzsisága mellett a végtelen zsugorisága is hírhedt: ha nem muszáj nem pazarol olyan dolgokat mint az áram, egyszerű és persze olcsó ételeket eszik (néha akár lejárt szavatosságút is) és a parkban szedi össze az előző napi újságokat, hogy ne kelljen arra is költenie. Ugyanakkor a város fölé magasodó dombon álló széfjében csurig áll a pénze, amiben naponta megfürdik, és úgy általában nagy gondot fordít a készpénze ápolására. Általában csak olyan dolgokra költ, ami az újabb üzleteihez, pénzéhez, vagy más üzleti érdekeihez kapcsolódik, pl. riasztóberendezés, vagy fúró aranykereséshez. Ezeket gyakran Szaki Dani, a feltaláló készíti, aki más jellegű ketyerékkel is felkeresi. Amúgy az aranyat saját maga is képes kiszimatolni. Sokszor próbálják meg kifosztani, legtöbbször a Kasszafúrók, de tőlük függetlenül is kerül mindenféle kalandba, amikor újabb és újabb vagyonharácsolásba kezd, vagy egy már meglévő vállalkozása megvédésére kényszerül. Ilyenkor gyakran riadóztatja Donaldot és a három unokaöccsét, hogy segítsenek neki a problémák leküzdésében, legyen az a világon bárhol. Üzleti riválisai, akik néha felbukkannak Zsugor Igor és Rockerkacsa. (Zsugor Igornak ráadásul egy régi megállapodás értelmében évente egy, azaz 1 tallért kell fizetnie, amit valóságos traumaként él meg.)

A Kacsamesék c. rajzfilmsorozatban kicsit más mint a képregényekben, itt villában él és kevésbé zsugori.

Valószínűleg 1867-ben született Glasgowban, Skóciában, és pontosan 100 évvel később hunyt el Hápburgban (Duckburg).

Édesapja Ferguson McCsip, édesanyja Downy O'Drake. Két leánytestvére van: Matilda és Hortense.

Ő a világ leggazdagabb kacsája. Családja azonban meglehetősen elszegényedett, de ő eldöntötte, hogy mindenképp meggazdagszik. 10 évesen cipőpucolóként kezdett dolgozni, és legelső centjét, amit e munkával keresett, mindvégig nagy becsben tartotta.

13 évesen hagyta el hazáját, majd Amerikába költözött, ahol sok kaland részese lett (és számtalan munkát elvállalt volt például cowboy is). Itt talált egy libatojás nagyságú aranyrögöt, majd az ezt követő évben már 1 000 000$ boldog tulajdonosa lett. Ebből a pénzből vásárolta meg a Killmul dombot, ahol pár évvel később felépült a Páncélterme, ahol eddig összegyűjtött vagyonát tartotta.

1902-ben telepedett le végleg Hápburgbe, majd az ezt követő években körbeutazta a világot. Amíg ő utazgatott, családja vitte tovább pénzügyeit. 1908-ban vette fel Tollnokinét titkárnőnek.

1930-ban tért haza, ekkor már ő volt a világ leggazdagabb kacsája, viszont igencsak megváltozott: zsugori és undok lett mindenkivel, még a családjával szemben is, akik ezt nem bírták, így Dagobert végül egyedül maradt.

1942-ben nyugdíjba vonult, majd egy hatalmas villát vásárolt, itt töltötte nyugdíjas éveit (ezt a házat láthatjuk a sorozatban is).

1947 karácsonyán találkozik unokaöccsével, Donalddal, valamint unoka-unokaöccseivel, Nikivel, Tikivel, és Vikivel. A következő években sok közös kalandot él át velük.

Dagobertnek számos irigye akadt, például Mágika, Glomgold és a Kasszafúró fivérek, akik a rajzfilmsorozatban is feltűntek. Céljuk az volt, hogy megkaparintsák Dagobert pénzét, ez azonban sosem sikerült nekik.

Dagobert 1967-ben halt meg ismeretlen körülmények között, bár valószínűleg azért, mert már nagyon öreg volt. Vagyonát pedig unokaöccseire hagyta.

Közérdekű, Semmelweis Egyetem

Iktatószám: 26803-2 /KSJIF/2017
 
 
Tisztelt Adatigénylő!
 
 
Adatigénylése tekintetében jelzem, hogy a Hallgatói Önkormányzat honlapján
a "Rólunk" fejezet alatt Elnök úr egyetemi mobil elérhetősége, valamint
email címe megtalálható.  Tájékoztatom továbbá arról,hogy az SE HÖK
Küldöttgyűlése  2016.  augusztus 22-ei ülésén Budai Marcellt, az SE HÖK
elnökének választotta.  Az erről szóló jegyzőkönyv az alábbi linken
elérhető:
 
[1]http://semmelweis.hu/jogigfoig/dokumentu...
 
 
Tisztelettel,
 
Dr. Kovács Zsolt
főigazgató
 
 
 

>>> Hökellenőrzés<[FOI #8637 email]> 2017. 03. 09.
12:42 >>>
Tisztelt Semmelweis Egyetem!

Bejelentéssel fordultak hozzánk, melyben azt közölték velünk, hogy a
Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke a HÖK honlapján
megadott e-mail címeken (szám szerint kettőn) nem érhető el, semmilyen
levélre nem érkezik válasz, de még csak a levél beérkezését visszajelző
üzenet sem.

Kérem, hogy a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnökének nevét,
e-mail címét és megválasztásának napját mellékletben (!) haladéktalanul
küldje meg számomra. (E levelemből kihagytam a jogi rizsát, de ettől még
ugyanolyan közérdekű adatigénylésként kezelje, és a lehető leghamarabb
küldje meg a kért adatokat.)

Kelt: 2017. március  9.

Acsádi Tamás

-------------------------------------------------------------------

Ezt a közérdekűadat-igénylést a KiMitTud weboldalon keresztül küldték el.
Az adatigénylésre a választ, illetve bármilyen kapcsolódó visszajelzést,
kérjük, erre az e-mail címre küldje meg:
[FOI #8637 email]

Ha a(z) Semmelweis Egyetem nem a(z) [SE request email] címen
fogadja a részére benyújtott Közérdekűadat-igényléseket, kérjük, írja ezt
meg nekünk:
[2]http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük a
KiMitTud weboldalon. További információkat a KiMitTud szolgáltatás
segítségével kezdeményezett közérdekűadat-igénylésről itt olvashat:
[3]http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt a
szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra (kimittud.atlatszo.hu) mutató hivatkozást az önök közérdekű
adatokat tartalmazó weboldalán!

-------------------------------------------------------------------

References

Visible links
1. http://semmelweis.hu/jogigfoig/dokumentu...
2. http://kimittud.atlatszo.hu/help/contact
3. http://kimittud.atlatszo.hu/help/about

Grósz Károly hozzászólt ()

Acsádi Tamás úr! Ezért kár volt 3 hetet várnia, már március 9-én írtam Önnek, hogy hol vannak az elérhetőségek, google segítségével pillanatok alatt megtaláltam!

Tisztelt Főigazgató Úr!

Tájékoztatását köszönöm. Az adatigénylés azért került benyújtásra, mert azt jelezték felénk, hogy az ön által említett helyen lévő e-mail címen a hallgatói önkormányzat elnökét elérni nem lehet.

Üdvözlettel: Acsádi Tamás

Resső Wladislaw hozzászólt ()

A Google nem biztonságos. Mindehol lobbiznak magukért. Koordinált lobbitámadást indított Brüsszelben a Google - tudta meg a Guardian. A brit lap értesülései szerint a Google gyakorlatilag minden követ megmozgat annak érdekében, hogy befolyásolja a cég ellen indított formális versenyügyi eljárást. A reakció nem meglepő, a keresőóriás nyakába akár 6 milliárd eurós büntetést is akaszthat a brüsszeli hatóság.

A baloldali brit lap közérdekű adatigénylésekből, meg nem nevezett forrásokból és megszólaló európai parlamenti képviselőktől gyűjtött információi szerint a Google példátlan nyomásgyakorlást indított, például mozgósította a cégnek lekötelezett amerikai törvényhozókat (szenátorokat és képviselőket), hogy járjanak közben az európai hatóságoknál, de ez csupán egy eszköz a vállalat arzenáljából, a cég társalapítója, Larry Page az Európai Bizottság elnökével is találkozott személyesen Kaliforniában, a beszélgetésen pedig előhozta a versenyügyi eljárást is.

A Google az amerikai törvényhozásban az elmúlt években igen komoly lobbiapparátust épített ki, amely "puha" eszközökkel igyekszik a cég számára befolyást vásárolni a Kongresszusban. Az elmúlt 18 hónapban a brüsszeli források szerint hasonló apparátust épít a cég Brüsszelben is, több volt EU-s hivatalnokot is felvett a vállalat lobbista pozícióba - állítja a Guardian. Emellett a cég egyes európai think-tanket és egyetemi kutatást is pénzzel támogatott, a szélesebb kampány részeként.

Az Európai Parlament még 2014-ben fogadott el egy állásfoglalást, amely a Google feldarabolását helyezte kilátásba. Ez nem törvényerejű, és nincs kötelező érvénye a Bizottság tevékenységére nézve sem, de a céget egyértelműen a fekete bárányok közé helyezte az európai politikában, és jól mutatta, hogy a Google megítélésével súlyos problémák vannak Európában. A cég valószínűleg ebben az időszakban pörgette fel lobbitevékenységét és kezdte kiépíteni a döntéshozók informális befolyásolását célzó infrastruktúráját.

A brüsszeli lobbitevékenység egyébként egyáltalán nem kivételes vagy különleges, a nagyobb vállalatok, iparági szervezetek mind tartanak fenn kisebb-nagyobb lobbicsapatot, vagy kiszervezik azt tanácsadó cégekhez. A technológia-szektorban a telekom-lobbi számít erősnek, az európai hírközlési vállalatok a tagállamok támogatását is élvezik (nem véletlenül, sok ilyen cégben van állami résztulajdon). A Google ellenfelei, az ügyben "áldozatként" érintett német Axel-Springer kiadó és egyéb cégek szintén hatékony lobbit folytatnak, és a céget sorozatosan támadó Microsoft is rengeteget költ - többet egyébként, mint a Google.

Tisztelt Kovács Zsolt Főigazgató Úr!

2017. márciusi 21-i levelében írta, hogy:
"Adatigénylése tekintetében jelzem, hogy a Hallgatói Önkormányzat honlapján a "Rólunk" fejezet alatt Elnök úr egyetemi mobil elérhetősége, valamint email címe megtalálható. ".

Tájékoztatom, hogy az itt ( http://semmelweis.hu/ehok/az-ehok-vezetoi/ ) található telefonszámon és e-mail címen senkit sem lehet elérni, a telefon kisípol, az e-mail címre írt levelekre nem érkezik válasz.

Kérem küldje meg a Semmelweis Egyetem Hallagatói Önkormányzat elnökének elérhetőségét. Amennyiben az egyetem dolgozói számára is elérhetetlen, úgy ezen tényt közölje válaszában.

Tisztelettel:

Acsádi Tamás
elnök
Hökellenőrzés

Grósz Károly hozzászólt ()

Tisztel Acsádi Tamás Hökellenőrzés Elnök úr!

Ma felhívtam a http://semmelweis.hu/ehok/az-ehok-vezetoi/ oldalon található telefonszámot, érdekes nekem kicsörgött!

Mi az Ön email címe és telefonszáma?

Resső Wladislaw hozzászólt ()

Acsádi te gyökér őskövület!
Ha nem tudsz telefonálni, akkor küldjél tértivevényes levelet.

Közérdekű, Semmelweis Egyetem

 
Iktatószám: 26803-4/KSJIF/2017.
 
Tisztelt Adatigénylő!
 
Tájékoztatom, hogy más elérhetőséggel mi sem rendelkezünk csak is azzal,
ami a honlapon közzé van téve. Amennyiben Elnök úrral a kapcsolatot fel
szeretné venni kérem keresse a Hallgatói Önkormányzat irodáját a
459-1500/56100 számon, valamint az [1][email address] email címen,
amik az Egyetem honlapjáról szintén elérhetőek.
 
Üdvözlettel,
 
Dr. Kovács Zsolt
jogi és igazgatási főigazgató
 
 
 
 
>>> Hökellenőrzés <[FOI #8637 email]> 2017. 05. 09.
19:21 >>>
Tisztelt Kovács Zsolt Főigazgató Úr!

2017. márciusi 21-i levelében írta, hogy:
"Adatigénylése tekintetében jelzem, hogy a Hallgatói Önkormányzat
honlapján a "Rólunk" fejezet alatt Elnök úr egyetemi mobil elérhetősége,
valamint email címe megtalálható. ".

Tájékoztatom, hogy az itt ( [2]http://semmelweis.hu/ehok/az-ehok-vezetoi/
) található telefonszámon és e-mail címen senkit sem lehet elérni, a
telefon kisípol, az e-mail címre írt levelekre nem érkezik válasz.

Kérem küldje meg a Semmelweis Egyetem Hallagatói Önkormányzat elnökének
elérhetőségét. Amennyiben az egyetem dolgozói számára is elérhetetlen, 
úgy ezen tényt közölje válaszában.

Tisztelettel:

Acsádi Tamás
elnök
Hökellenőrzés

idézett részek megjelenítése

Resső Wladislaw hozzászólt ()

Na Acsádi elnökünk!

Mehetsz a postára. Küldjél táviratot.
Inkább felásnád nagyanyád kertjét, vagy játszanál a gyerekkel mintsem hogy itt küldözgeted a hülyeséget.