A „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" kapcsán a DINPI által készített dokumentumok

A(z) Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által végrehajtandó, az igénylés kezelésével kapcsolatos belső felülvizsgálatra várakozik.

Tisztelt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre
a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ
FEJLESZTÉSE" projekt keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: Igazgatóság) által végzett vizsgálatok, a beruházóval történt egyeztetések és az Igazgatóság által végzett munkálatok dokumentációját, köztük

- a védett növényfaj egyedeinek áttelepítésére vonatkozó dokumentumokat
- a beruházónak az Igazgatósággal történt egyeztetés(i) során felvett jegyzőkönyve(ke)t

A Fővárosi Katasztrófavédelmi igazgatóság 35100/18657/2021.ált. számú határozata, valamint a Pest megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály PE-06/KTF/01587-5/2021. számú szakhatósági állásfoglalás alapján

- A „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ
FEJLESZTÉSE" munkálatai során a védett természeti területet és Natura 2000 területet érintő munkálatokat vegetációs és fészkelési időszakon kívül lehet elvégezni, eltérni kizárólag különösen indokolt esetben, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság) szakembereivel történt előzetes egyeztetés eredményétől függően lehetséges.
- A védett természeti területet és Natura 2000 területet érintő kivitelezés terepi
körülményeit, beleértve az esetleges időbeli korlátozásokat, a depónia helyeket,
valamint a felvonulási útvonalakat a Igazgatósággal helyszíni terepbejáráson
egyeztetni szükséges.
- Védett növényfajok egyedeinek veszélyeztetése esetén a terület igénybevétel
megkezdése előtt az egyedek előfordulásának lehatárolható foltjait az Igazgatóság
szakembereivel egyeztetve jól láthatóan ki kell jelölni és a munkaterülettől el kell zárni.
- Amennyiben valamely védett növényfaj egyedeinek védelme a beruházás során csak áttelepítéssel biztosítható, abban az esetben az Igazgatóság által egyeztetett módon kell az egyedeket áttelepíteni. Védett növényfaj egyedeinek áttelepítése kizárólag a természetvédelmi hatáskörben eljáró Környezetvédelmi Hatóság erre vonatkozó véglegessé vált természetvédelmi engedélye birtokában végezhető.
- Az Igazgatósággal előírt egyeztetés(ek) alkalmával jegyzőkönyvet kell felvenni, amit 5 munkanapon belül meg kell küldeni a Környezetvédelmi Hatóságnak.

Lsd: https://fovaros.katasztrofavedelem.hu/ap...

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. április 22.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság!

Adatigénylésem válaszadási határideje a mai napon lejár, kérem, szíveskedjen választ küldeni.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. május 8.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Kálmán Gergely, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Tisztelt Bodnár Zsuzsa!

Tekintettel arra, hogy adatigénylése jelentős terjedelmű, nagyszámú
adatra vonatkozik, amelynek teljesítése igazgatóságunk
alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan
mértékű igénybevételével jár, az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (1)
bekezdésében rögzített válaszadási határidő a 29. § (2) bekezdése
alapján 15 nappal meghosszabbításra kerül.

Üdvözlettel,

Kálmán Gergely
kommunikációs referens

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály
1121 Budapest, Költő u. 21.
Tel.: +36 1 391 4632
Mobil: +36 30 693 3577
Fax: +36 1 200 1168
www.dunaipoly.hu

A környezet védelme érdekében kérem mérlegelje, szükséges-e
levelem kinyomtatása!

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Kálmán Gergely!

Április 22-én küldött adatigénylésem 15+15 napos határideje lejár; szíveskedjék az adatigénylésre választ küldeni.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Kálmán Gergely!

Április 22-én küldött adatigénylésem meghosszabbított válaszadási határideje lejárt. Kérem, szíveskedjék az adatigénylésemre választ küldeni.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Kálmán Gergely, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Tisztelt Bodnár Zsuzsa!

A hivatalos válasz már titkárságunkon van, kértem a kolléganőt, hogy a mai napon küldje el Önnek. Várhatóan meg fog érkezni hamarosan.

Üdvözlettel,
Kálmán Gergely
DINPI

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Kálmán Gergely!

Köszönöm a tájékoztatást.
Az ön által ígért válasz május 23-án sem érkezett meg, ezért kérem, hogy az április 22-én küldött adatigénylésemre szíveskedjék válaszolni.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

3 Melléklet

Tisztelt Bodnár Zsuzsanna!

Mellékelten küldöm csatolt levelünket a mellékletekkel együtt.

Füri András igazgató megbízásából:

Kissné Irtzl Henriette
Titkársági ügyintéző

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Jogi és Igazgatási Osztály
1121 Budapest, Költő utca 21.
Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf. 86.

www.dunaipoly.hu

Tisztelt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság!

Nem kaptam választ Önöktől április 22-i adatigénylésem egészére.

Adatigénylésem így szólt:
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" projekt keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: Igazgatóság) által végzett vizsgálatok, a beruházóval történt egyeztetések és az Igazgatóság által végzett munkálatok dokumentációját, köztük

- a védett növényfaj egyedeinek áttelepítésére vonatkozó dokumentumokat
- a beruházónak az Igazgatósággal történt egyeztetés(i) során felvett jegyzőkönyve(ke)t.

Adatigénylésemben hivatkoztam a Fővárosi Katasztrófavédelmi igazgatóság 35100/18657/2021.ált. számú határozatára, de nyilvánvalóan az adatigénylésem a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" projekt keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: Igazgatóság) által végzett ÖSSZES VIZSGÁLATRA vonatkozott.

A beruházás Előzetes Vizsgálati Dokumentációja megállapítja, hogy mivel a távvezeték három erdőrészleten és 1,5 kilométer hosszan természetvédelmi területen halad majd át, ezért a fokozottan védett homoki kikerics (Colchicum arenarium) 437 példányát a csatornázás miatt áttelepítik.
https://drive.google.com/file/d/1z1btcjt...

Önök május 8-án arra hivatkozva hosszabbították meg a válaszadási határidőt, hogy az nagy munkaráfordítással és nagyszámú adat megküldésével jár. Majd május 24-én, határidőn túl küldtek két dokumentumot. Ezek szerint a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" projekt keretében végzett tevékenységük ebben kimerült?

Nem végezték el a védett növények áttelepítését?

Kérem tehát szíves tájékoztatásukat, hogy az Előzetes Vizsgálati Dokumentációban előírt, a védett növények áttelepítése, valamint a védett növények területének elkerítése ügyében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság milyen tevékenységet folytatott.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Kálmán Gergely, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Tisztelt Bodnár Zsuzsa!

Elnézését kérjük, adminisztrációs hiba miatt csak a mai nap tudtunk válaszolni adatigénylésére.
Tekintettel arra, hogy adatigénylése jelentős terjedelmű, nagyszámú adatra vonatkozik, amelynek teljesítése igazgatóságunk alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (1) bekezdésében rögzített válaszadási határidő a 29. § (2) bekezdése alapján 15 nappal meghosszabbításra kerül.

Üdvözlettel,

Kálmán Gergely
kommunikációs referens

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály
1121 Budapest, Költő u. 21.
Tel.: +36 1 391 4632
Mobil: +36 30 693 3577
Fax: +36 1 200 1168
www.dunaipoly.hu

A környezet védelme érdekében kérem mérlegelje, szükséges-e levelem kinyomtatása!

-------- Eredeti üzenet --------
Tárgy: Re: dinpi_2613_0_2023
Dátum: 24.05.2023 09:49
Feladó: Bodnár Zsuzsa <[FOI #22331 email]>
Címzett: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság <[Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság request email]>

Tisztelt Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság!

Nem kaptam választ Önöktől április 22-i adatigénylésem egészére.

Adatigénylésem így szólt:
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" projekt keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban:
Igazgatóság) által végzett vizsgálatok, a beruházóval történt egyeztetések és az Igazgatóság által végzett munkálatok dokumentációját, köztük

- a védett növényfaj egyedeinek áttelepítésére vonatkozó dokumentumokat
- a beruházónak az Igazgatósággal történt egyeztetés(i) során felvett jegyzőkönyve(ke)t.

Adatigénylésemben hivatkoztam a Fővárosi Katasztrófavédelmi igazgatóság 35100/18657/2021.ált. számú határozatára, de nyilvánvalóan az adatigénylésem a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" projekt keretében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
(továbbiakban: Igazgatóság) által végzett ÖSSZES VIZSGÁLATRA vonatkozott.

A beruházás Előzetes Vizsgálati Dokumentációja megállapítja, hogy mivel a távvezeték három erdőrészleten és 1,5 kilométer hosszan természetvédelmi területen halad majd át, ezért a fokozottan védett homoki kikerics (Colchicum arenarium) 437 példányát a csatornázás miatt áttelepítik.
https://drive.google.com/file/d/1z1btcjt...

Önök május 8-án arra hivatkozva hosszabbították meg a válaszadási határidőt, hogy az nagy munkaráfordítással és nagyszámú adat megküldésével jár. Majd május 24-én, határidőn túl küldtek két dokumentumot. Ezek szerint a „GÖDI IPARI-INNOVÁCIÓS FEJLESZTÉSI TERÜLET VÍZIKÖZMŰ FEJLESZTÉSE" projekt keretében végzett tevékenységük ebben kimerült?

Nem végezték el a védett növények áttelepítését?

Kérem tehát szíves tájékoztatásukat, hogy az Előzetes Vizsgálati Dokumentációban előírt, a védett növények áttelepítése, valamint a védett növények területének elkerítése ügyében a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság milyen tevékenységet folytatott.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Kálmán Gergely!

Emlékeztetem, hogy az adatigénylésem 30 napra meghosszabbított válaszadási határideje jún. 24-én lejár. Kérem, szíveskedjék az Info tv.-nek megfelelően a a választ határidőn belül megküldeni.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa

Tisztelt Kálmán Gergely!

A mai napon az adatigénylésem válaszadásának meghosszabbított határideje lejárt.
Kérem, szíveskedjék választ küldeni.

Üdvözlettel:

Bodnár Zsuzsa