Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Szopkó Tibor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

Tisztelt Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen tájékoztatást küldeni részemre arról, hogy a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. nyújtott-e be kérelmet (építési engedélykérelmet, hatósági engedélykérelmet, bejelentést vagy egyéb hatósági eljárást kezdeményező iratot) a Csengey-kert kerítésének átalakításával, kapunyílások létesítésével, illetve a személybejárat szélesítésével kapcsolatban az önkormányzathoz vagy más hatáskörrel rendelkező szervhez. Amennyiben igen, kérem az alábbi kérdésekre vonatkozó tájékoztatást, illetve a kapcsolódó dokumentumok megküldését.

I. Az engedélyezési eljárásra vonatkozó kérdések

1. Milyen típusú kérelmet nyújtott be a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. a Csengey-kert kerítésének átalakítása, a műszaki járműforgalom számára nyitandó kapunyílás létesítése és a személybejárat szélesítése tárgyában, és mikor?

2. Ki volt az eljárásban az engedélyező hatóság, és ki volt az a személy (beosztás megjelölésével), aki az engedélyt kiadta vagy a kérelemről döntött?

3. Az engedély kiadásra került-e? Ha igen, mikor és milyen feltételekkel?

II. A tervezett fejlesztés célja és háttere

4. Milyen változást tervez a társaság a Csengey-kert rendezvényi befogadóképességében, és mekkora maximális létszámot kíván engedélyeztetni?

5. Mi a létszámbővítés célja? Milyen típusú rendezvények megtartását irányozza elő a jövőben? Tervezi-e a társaság a rendezvényhelyszín egyéb átalakítását is, és ha igen, milyen munkálatokat?

6. Készült-e előzetes üzleti vagy hatásvizsgálati terv arról, hogy az átalakítás – figyelembe véve annak anyagi és nem anyagi következményeit egyaránt – összességében előnyös-e a város és a helyi közösség számára?

III. Egyeztetések és érintett szervek megkeresése

7. Sor került-e előzetes egyeztetésre a tervezett fejlesztésről, a magasabb látogatószámról a Miskolci Tankerületi Központtal, tekintettel arra, hogy az épületben középiskola is működik?

8. Megkeresésre kerültek-e a szomszédos lakóházak lakói, illetve a szomszédos ingatlanok tulajdonosai vagy kezelői?

9. Készült-e előzetes vizsgálat vagy tanulmány arról, hogy a rendszeres, megnövekedett kapacitású rendezvények – beleértve a műszaki ki- és bepakolást is – milyen forgalmi hatással járnak?

10. Amennyiben a tervezett átalakítás a Csengey-kert kerítésén új kapunyílás létesítését foglalja magában járművek – különösen tehergépjárművek – be- és kihajtása céljából, kérem tájékoztatást arról, hogy:

- készült-e forgalomtechnikai terv a főútra való csatlakozásra vonatkozóan, beleértve a bekanyarodó sáv, a leengedett szegélykő, a járdaátvágás és a szükséges útburkolati jelek kialakítását;
- elvégezték-e a zöldsáv és a járda alatti közművek érintettségének vizsgálatát, és megtörtént-e a szükséges közműegyeztetés az érintett szolgáltatókkal (elektromos, gáz, víz, telekommunikáció);
- szükséges-e fakivágás a fasorban, és ha igen, rendelkeznek-e az ahhoz szükséges hatósági engedéllyel,
- beszerezték-e az útkezelő, illetve a közútkezelő hozzájárulását a közterületet érintő munkálatokhoz;
- terveznek-e közlekedésbiztonsági elemeket (pl. közúti tükör, táblázás, gyalogosokat figyelmeztető jelzések) a behajtó környezetében;
- ki viseli a fenti munkálatok és hatósági eljárások teljes költségét.

11. Vizsgálták-e a megnövekedett gyalogos forgalom biztonságos kezelésének lehetőségét (pl. gyalogosokat megállító korlát, táblarendszer, jelzőlámpa)? Ha igen, ki viseli ezek költségét?

12. Készült-e előzetes zajhatástanulmány a rendszeres, nagy befogadóképességű rendezvények várható zajterheléséről a lakókörnyezetre nézve?

IV. Önkormányzati döntéshozatal és testületi bevonás

13. Kikérte-e a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. a fenntartó önkormányzat állásfoglalását a tervezett beruházásról és annak céljáról? Ha igen, milyen állásfoglalás született?

14. Tárgyalta-e a tervezett fejlesztést és annak célját a Közgyűlés Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága? Ha igen, milyen döntés született?

15. Tárgyalta-e a fejlesztést a Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottság? Ha igen, milyen döntés született?

V. Társadalmi egyeztetés

16. Tervez-e a társaság vagy az önkormányzat nyilvános társadalmi egyeztetést a fejlesztésről a megvalósítás megkezdése előtt?

VI. A Csengey-kert kerítésének képzőművészeti értékei

17. A tervezett átalakítás érinti-e a kerítés megfestett oszlopait? Ha igen, hány oszlopot és milyen mértékben?

18. A kerítésen 2022 óta elhelyezett kortárs képzőművészeti alkotások – köztük Munkácsy-díjas alkotók munkái – szerzői jogi szempontból megvizsgálásra kerültek-e? Megkérdezték-e az alkotókat arról, hogy hozzájárulnak-e alkotásaik elmozdításához?

19. Amennyiben az alkotások elmozdítása szükségessé válik, milyen terv készült ezek megóvására, biztonságos leszereléseire, tárolására és a nyilvánosság számára való megőrzésére?

20. Mi a Főépítész, az érintett bizottságok, illetve a Kulturális és Sport Osztály állásfoglalása a kerítésen elhelyezett képzőművészeti alkotások sorsáról?

VII. Felelősség és előreláthatóság

21. Amennyiben a fenti egyeztetések és vizsgálatok nem történtek meg, mi indokolja, hogy a beruházás ezek nélkül kerüljön megvalósításra?

22. Mérlegelte-e a döntéshozó, hogy a fejlesztés milyen közösségi fogadtatásra számíthat, figyelembe véve, hogy korábban civil kezdeményezés nyomán a Csengey-kert megszüntetésére irányuló korábbi beruházási terv is meghiúsult?

VIII. A beruházás finanszírozása

23. Kérem a tervezett beruházás részletes költségvetésének megküldését tételesen bontva, valamint az annak fedezetét igazoló dokumentumokat.

24. Szerepel-e a beruházás a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. hatályos üzleti tervében? Ha igen, kérem az azt igazoló dokumentumokat. Ha nem, sor került-e a beruházás egyeztetésére az önkormányzat Gazdálkodási Főosztályával, és ha igen, kérem a Gazdálkodási Főosztály állásfoglalásának megküldését,

· illetve önkormányzati támogatás esetén a támogatási döntést és az azt alátámasztó iratokat,

· egyéb külső forrás esetén a támogatói szerződést vagy a finanszírozási megállapodást.

Kérem, hogy a fenti kérdésekre adott válaszokat – beleértve az összes hivatkozott dokumentumot, levelezést, döntést, engedélyt és állásfoglalást – a tájékoztatással együtt szíveskedjenek megküldeni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. június 4.

Üdvözlettel:

Négyessi, Anna, Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Tisztelt Szopkó Tibor Úr! 
A 2026. június hó 4. napján megküldött közérdekű adatigénylésére - az
információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a
továbbiakban: Infotv.) 31. § (1) bekezdése alapján - a következő választ
adom.
 
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. nem nyújtott be sem építési
engedélykérelmet,
sem hatósági engedélykérelmet, bejelentést, illetve egyéb hatósági
eljárást kezdeményező
iratot sem, amely a Csengey-kert kerítésének átalakításával, kapunyílások
létesítésével, illetve
a személybejárat szélesítésével kapcsolatos.
Az előbbiekre, illetve adat hiányára figyelemmel közérdekű adat
megismerésére irányuló
igényét nem áll módomban teljesíteni.
Tájékoztatom, hogy jelen közérdekű adatkéréssel kapcsolatosan az Infotv.
31. §-a alapján, a
közléstől számított 30 napon belül keresetet terjeszthet elő a Miskolci
Járásbíróságnál vagy a
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet
vizsgálat
kezdeményezése érdekében.
Üdvözlettel,
Szopkó Tibor <[1][adatigénylés #30152 e-mail]> ezt írta
(időpont: 2026. jún. 4., Cs, 19:19):

Tisztelt Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen tájékoztatást küldeni részemre arról, hogy a
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. nyújtott-e be kérelmet
(építési engedélykérelmet, hatósági engedélykérelmet, bejelentést vagy
egyéb hatósági eljárást kezdeményező iratot) a Csengey-kert kerítésének
átalakításával, kapunyílások létesítésével, illetve a személybejárat
szélesítésével kapcsolatban az önkormányzathoz vagy más hatáskörrel
rendelkező szervhez. Amennyiben igen, kérem az alábbi kérdésekre
vonatkozó tájékoztatást, illetve a kapcsolódó dokumentumok megküldését.

I. Az engedélyezési eljárásra vonatkozó kérdések

1. Milyen típusú kérelmet nyújtott be a Miskolci Kulturális Központ
Nonprofit Kft. a Csengey-kert kerítésének átalakítása, a műszaki
járműforgalom számára nyitandó kapunyílás létesítése és a személybejárat
szélesítése tárgyában, és mikor?

2. Ki volt az eljárásban az engedélyező hatóság, és ki volt az a személy
(beosztás megjelölésével), aki az engedélyt kiadta vagy a kérelemről
döntött?

3. Az engedély kiadásra került-e? Ha igen, mikor és milyen
feltételekkel?

II. A tervezett fejlesztés célja és háttere

4. Milyen változást tervez a társaság a Csengey-kert rendezvényi
befogadóképességében, és mekkora maximális létszámot kíván
engedélyeztetni?

5. Mi a létszámbővítés célja? Milyen típusú rendezvények megtartását
irányozza elő a jövőben? Tervezi-e a társaság a rendezvényhelyszín egyéb
átalakítását is, és ha igen, milyen munkálatokat?

6. Készült-e előzetes üzleti vagy hatásvizsgálati terv arról, hogy az
átalakítás – figyelembe véve annak anyagi és nem anyagi következményeit
egyaránt – összességében előnyös-e a város és a helyi közösség számára?

III. Egyeztetések és érintett szervek megkeresése

7. Sor került-e előzetes egyeztetésre a tervezett fejlesztésről, a
magasabb látogatószámról a Miskolci Tankerületi Központtal, tekintettel
arra, hogy az épületben középiskola is működik?

8. Megkeresésre kerültek-e a szomszédos lakóházak lakói, illetve a
szomszédos ingatlanok tulajdonosai vagy kezelői?

9. Készült-e előzetes vizsgálat vagy tanulmány arról, hogy a rendszeres,
megnövekedett kapacitású rendezvények – beleértve a műszaki ki- és
bepakolást is – milyen forgalmi hatással járnak?

10. Amennyiben a tervezett átalakítás a Csengey-kert kerítésén új
kapunyílás létesítését foglalja magában járművek – különösen
tehergépjárművek – be- és kihajtása céljából, kérem tájékoztatást arról,
hogy:

- készült-e forgalomtechnikai terv a főútra való csatlakozásra
vonatkozóan, beleértve a bekanyarodó sáv, a leengedett szegélykő, a
járdaátvágás és a szükséges útburkolati jelek kialakítását;
- elvégezték-e a zöldsáv és a járda alatti közművek érintettségének
vizsgálatát, és megtörtént-e a szükséges közműegyeztetés az érintett
szolgáltatókkal (elektromos, gáz, víz, telekommunikáció);
- szükséges-e fakivágás a fasorban, és ha igen, rendelkeznek-e az ahhoz
szükséges hatósági engedéllyel,
- beszerezték-e az útkezelő, illetve a közútkezelő hozzájárulását a
közterületet érintő munkálatokhoz;
- terveznek-e közlekedésbiztonsági elemeket (pl. közúti tükör, táblázás,
gyalogosokat figyelmeztető jelzések) a behajtó környezetében;
- ki viseli a fenti munkálatok és hatósági eljárások teljes költségét.

11. Vizsgálták-e a megnövekedett gyalogos forgalom biztonságos
kezelésének lehetőségét (pl. gyalogosokat megállító korlát,
táblarendszer, jelzőlámpa)? Ha igen, ki viseli ezek költségét?

12. Készült-e előzetes zajhatástanulmány a rendszeres, nagy
befogadóképességű rendezvények várható zajterheléséről a lakókörnyezetre
nézve?

IV. Önkormányzati döntéshozatal és testületi bevonás

13. Kikérte-e a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. a fenntartó
önkormányzat állásfoglalását a tervezett beruházásról és annak céljáról?
Ha igen, milyen állásfoglalás született?

14. Tárgyalta-e a tervezett fejlesztést és annak célját a Közgyűlés
Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága? Ha igen, milyen
döntés született?

15. Tárgyalta-e a fejlesztést a Városgazdálkodási és -üzemeltetési
Bizottság? Ha igen, milyen döntés született?

V. Társadalmi egyeztetés

16. Tervez-e a társaság vagy az önkormányzat nyilvános társadalmi
egyeztetést a fejlesztésről a megvalósítás megkezdése előtt?

VI. A Csengey-kert kerítésének képzőművészeti értékei

17. A tervezett átalakítás érinti-e a kerítés megfestett oszlopait? Ha
igen, hány oszlopot és milyen mértékben?

18. A kerítésen 2022 óta elhelyezett kortárs képzőművészeti alkotások –
köztük Munkácsy-díjas alkotók munkái – szerzői jogi szempontból
megvizsgálásra kerültek-e? Megkérdezték-e az alkotókat arról, hogy
hozzájárulnak-e alkotásaik elmozdításához?

19. Amennyiben az alkotások elmozdítása szükségessé válik, milyen terv
készült ezek megóvására, biztonságos leszereléseire, tárolására és a
nyilvánosság számára való megőrzésére?

20. Mi a Főépítész, az érintett bizottságok, illetve a Kulturális és
Sport Osztály állásfoglalása a kerítésen elhelyezett képzőművészeti
alkotások sorsáról?

VII. Felelősség és előreláthatóság 

21. Amennyiben a fenti egyeztetések és vizsgálatok nem történtek meg, mi
indokolja, hogy a beruházás ezek nélkül kerüljön megvalósításra?

22.  Mérlegelte-e a döntéshozó, hogy a fejlesztés milyen közösségi
fogadtatásra számíthat, figyelembe véve, hogy korábban civil
kezdeményezés nyomán a Csengey-kert megszüntetésére irányuló korábbi
beruházási terv is meghiúsult?

VIII. A beruházás finanszírozása

23. Kérem a tervezett beruházás részletes költségvetésének megküldését
tételesen bontva, valamint az annak fedezetét igazoló dokumentumokat.

24. Szerepel-e a beruházás a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
hatályos üzleti tervében? Ha igen, kérem az azt igazoló dokumentumokat.
Ha nem, sor került-e a beruházás egyeztetésére az önkormányzat
Gazdálkodási Főosztályával, és ha igen, kérem a Gazdálkodási Főosztály
állásfoglalásának megküldését,

·        illetve önkormányzati támogatás esetén a támogatási döntést és
az azt alátámasztó iratokat,

·        egyéb külső forrás esetén a támogatói szerződést vagy a
finanszírozási megállapodást.

Kérem, hogy a fenti kérdésekre adott válaszokat – beleértve az összes
hivatkozott dokumentumot, levelezést, döntést, engedélyt és
állásfoglalást – a tájékoztatással együtt szíveskedjenek megküldeni.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem
lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a
[2]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton
kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az
Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására
nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és
iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan
a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis
költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen
elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem,
hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása
során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. június  4.

Üdvözlettel:

-------------------------------------------------------------------

Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][adatigénylés #30152 e-mail]

Hibás a(z) [4][Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail] cím a(z) Miskolci
Kulturális Központ Nonprofit Kft. részére benyújtott Közérdekűadat
igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap
segítségével:
[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...

Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.hu/help/officers

Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.

Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.

-------------------------------------------------------------------

--
Üdvözlettel:

Négyessi Anna
ügyvezető
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
cím: 3530 Miskolc, Csengey Gusztáv utca 10.
telefon: +36 46 411 747 +36 46 412 508
mobil: +36 20 4122452
e-mail: [7][Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail]
I I  MKK Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. — A Miskolc Csoport
tagja

3530 Miskolc, Csengey Gusztáv utca 10
Telefon: +36 46 411 747, +36 46 412 508

References

Visible links
1. mailto:[email cím]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/
3. mailto:[email cím]
4. mailto:[Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers
7. mailto:[Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail]

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Szopkó Tibor, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.