Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Fritz Gergely Csaba, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.

A 2024. november 22-i parkolási előterjesztés 1800 kg-os határértékének és kétszeres díjszorzójának keletkezési dokumentációja

Várjuk, hogy Fritz Gergely Csaba elolvassa a legutóbbi válaszokat, és frissítse az igénylés állapotát.

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

A Fővárosi Közgyűlés 2024. november 27-i ülésére benyújtott, a parkolási rendelet módosítására vonatkozó előterjesztés előterjesztője Karácsony Gergely főpolgármester, előkészítője a Főpolgármesteri Iroda volt.

A Főpolgármesteri Hivatal FPH070/361-12/2026 számú válasza szerint az általam korábban kért, a B+ járműkategóriára, az 1800 kilogrammos tömeghatárra, valamint a kétszeres díjszorzóra vonatkozó megalapozó dokumentumok nem állnak a Hivatal kezelésében.

Erre tekintettel jelen adatigénylésem nem a döntés szakmai indokolására, hanem az előterjesztés ezen részének keletkezési és szerkesztési folyamatára irányul.

Kérem elektronikus másolatban megküldeni:

1. A „parkolas_elot.pdf” dokumentum alapjául szolgáló valamennyi rendelkezésre álló szerkeszthető dokumentumot, korábbi változatot, tervezetet és munkapéldányt.
E dokumentumok rendelkezésre álló elektronikus metaadatait, különösen a létrehozás és módosítás időpontját, valamint a szerzőre, utolsó módosítóra vagy szerkesztőre vonatkozó adatokat.

2. Minden olyan iratkezelési, jóváhagyási, szignálási, továbbítási vagy egyéb elektronikus nyilvántartási adatot, amelyből megállapítható, hogy az előterjesztés elkészítésében, ellenőrzésében és jóváhagyásában mely személyek és szervezeti egységek vettek részt.

3. A 2024. október 1. és 2024. november 22. között keletkezett valamennyi, a Főpolgármesteri Hivatal kezelésében lévő e-mailt, feljegyzést, üzenetet vagy egyéb dokumentumot, amelyben az alábbi kifejezések bármelyike szerepel az előterjesztéssel összefüggésben:
„1800”, „1800 kg”, „1800 kilogramm”, „2000”, „2000 kg”, „B+”, „kétszeres”, „2,00”, „Párizs”, „SUV”, „tömeg alapú”, „tömegalapú”

4. Minden olyan utasítást, feladatkiadást, feljegyzést, e-mailt vagy egyéb dokumentumot, amelyből megállapítható, hogy ki kezdeményezte vagy határozta meg
– az 1800 kilogrammos határértéket,
– a 2000 kilogrammos elektromosjármű-határértéket, valamint
– a pontosan kétszeres díjszorzót.

5. Kérem azon, a Hivatal kezelésében lévő iratok, nyilvántartási adatok vagy elektronikus rendszerbejegyzések megküldését, amelyekből megállapítható azon személyek neve és munkaköre, akik az előterjesztés 1800/2000 kilogrammos tömeghatárokat és kétszeres díjszorzót tartalmazó részének előkészítésében, szerkesztésében, ellenőrzésében vagy jóváhagyásában részt vettek.

6. Minden olyan dokumentumot, amelyből megállapítható, hogy a fenti konkrét számértékeket Karácsony Gergely főpolgármester személyesen javasolta, jóváhagyta, módosította vagy más módon meghatározta.

Amennyiben a fenti pontok bármelyike tekintetében dokumentum vagy adat nem létezik, nem készült, illetve nem áll a Hivatal kezelésében, kérem ezt pontonként egyértelműen közölni.

Amennyiben a Hivatal az igényelt adatok bármely részének megismerhetőségét az Infotv. 27. § (5)–(6) bekezdése szerinti, döntés megalapozását szolgáló adatra hivatkozással korlátozza, kérem a megtagadás konkrét indokának, valamint annak megjelölését, hogy az adat mely további jövőbeli döntés megalapozását szolgálja, illetve megismerése milyen módon veszélyeztetné a Hivatal törvényes működési rendjét vagy feladatainak illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel az adatokat elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem, kérem, hogy amennyiben a Hivatal költségtérítést kíván megállapítani, annak jogalapjáról, összegéről és tételes számításáról az Infotv. rendelkezéseinek megfelelően előzetesen elektronikus úton tájékoztatni szíveskedjen.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy adatigénylésem tartalmazza az Infotv. 29. § (1b) bekezdése szerinti, az igény teljesítéséhez szükséges nevet és elérhetőséget. Az adatigénylő nevén és elérhetőségén túl egyéb személyes adat megadására nem köteles, és az adatkezelő a személyazonosság ellenőrzésére nem jogosult. (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalás)

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. szeptember 21.

Üdvözlettel:

Fritz Gergely Csaba

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Fritz Gergely Csaba!

 

Tájékoztatjuk, hogy levelét az FPH_KOZP- 701740  /2026-os érkeztetőszámon
továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Irodája részére.

 

Tisztelettel:

 

[1]cid:[email protected] Budapest Főváros
Főpolgármesteri Hivatal

Koordinációs Főosztály

„Nyitott Budapest” Társadalmi
Együttműködési Osztály

[2][Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail]
| +36 1 327 1957

 

 

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat
tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú
felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha
ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a
feladónak.

This e-mail message contains confidential information and should only be
read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is
addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or
forward it. If you have received this e-mail message in error, please
notify the sender.

 

 

 

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Ügyfélszolgálat!
Tisztelt Főpolgármesteri Hivatal!

A közérdekű adatigénylésemet az alábbi pontosítással egészítem ki.

Időközben tudomásomra jutott, hogy bár a 2024. november 22-i főpolgármesteri előterjesztés és annak eredeti rendelettervezete a belső égésű motorral felszerelt személygépkocsik esetében 1800 kilogrammos határértéket tartalmazott, a Fővárosi Közgyűlés által végül elfogadott szabályozásba ez a határérték nem került be; a végleges rendelkezés hajtásmódtól függetlenül 2000 kilogrammos saját tömeg felett ír elő kétszeres várakozási díjat.

Ennek megfelelően adatigénylésem nem a végleges szabályozásban alkalmazott 1800 kilogrammos küszöb megalapozására vonatkozik, hanem kifejezetten annak megismerésére, hogy a 2024. november 22-i főpolgármesteri előterjesztés elkészítése során milyen dokumentált szakmai, döntés-előkészítési vagy egyéb folyamat eredményeként került az eredeti javaslatba az 1800 kilogrammos határérték, a B+ járműkategóriára történő hivatkozás, valamint a kétszeres díjszorzó.

Az adatigénylés többi részét változatlanul fenntartom.

Üdvözlettel:
Fritz Gergely Csaba

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Fritz Gergely Csaba!

Tájékoztatjuk, hogy levelét az FPH_KOZP-702532/2026-os érkeztetőszámon továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Irodája részére.

Tisztelettel:

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Koordinációs Főosztály
„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály
[Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal kérő e-mail] | +36 1 327 1957

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.

idézett részek megjelenítése

Nem tudjuk, hogy az adatgazda válasza tartalmazza-e a kért információt – amennyiben ön Fritz Gergely Csaba, kérjük, jelentkezzen be, és értékelje a megkapott adatokat.