A 10-es és 1107-es út kereszteződésének baleseti statisztikája

Az igénylés részben sikeres volt.

Tisztelt Országos Rendőr-főkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

- a 10-es és 1107-es út kereszteződésének baleseti statisztikáját (könnyű, súlyos és halálos kimenetelűek egyaránt), beleértve a 10-es főút 21 és 22 kilométerszelvénye közötti útszakaszt. Az adatokat igénylésem keltétől 2 évre visszamenőleg szeretném megkapni (2016.06.12-ig).

Kérésemet az Infotv. által biztosított lehetőségeken túl azzal is indokolnám, hogy több, az érintett útszakaszon történt baleset következményeit saját szememmel láttam (útlezárás, forgalomterelés, sérült gépjárművek, helyszínen dolgozó mentők illetve rendőrök, stb.), viszont a weboldalukon elérhető baleseti térképen egyáltalán nem szerepel regisztrált baleset az említett helyen.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2018. június 12.

Üdvözlettel:

Nagy Gábor

Országos Rendőr-főkapitányság

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!
A(z) Országos Rendőr-főkapitányság a mellékelt küldeményt adta fel az Ön részére.