Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Párizsi udvarral (V. kerület, Ferenciek tere 10.) és a "déli" Klotild-palotával (V.kerület, Ferenciek tere 1.) kapcsolatban az alábbi adatokat:
a)a BP Downtown Kft-vel Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzata által 2010. január 1-je óta kötött minden, a megjelölt ingatlanok tulajdonjogával vagy az azokra vonatkozó bármely más vagyoni értékű joggal összefüggő szerződéseket,
b) a BP Downtown Kft.-nek a megjelölt ingatlanok megvásárlásától való elállásra vonatkozó nyilatkozatát,
c) Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzatának a b) pont szerinti nyilatkozatra adott válaszát tartalmazó minden iratot, függetlenül attól, hogy azokat az Önkormányzat képviseletében ki, illetve a polgármesteri hivatal mely szervezeti egysége kiadmányozta,
d) a BP Downtown elállása után a felek közti elszámolást -
az esetleges bánatpénz, a visszajáró előleg, a foglaló, illetve az eladó és a vevő részéről felmerült, egymással szemben érvényesített egyéb költségek megjelölését - tartalmazó kimutatást.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2013. május 27.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Zalka Szilvia, Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

Tisztelt Átlátszó.hu!

 

A Párisi udvarral és a "déli" Klotild palotával kapcsolatos kérdésére
válaszolva tájékoztatom, hogy Belváros önkormányzata soha nem vált meg az
említett ingatlanoktól, soha egyetlen ingatlanunk sem került a kérdésben
említett cég birtokába, és ezen ingatlanok hasznait és terheit mindvégig
az V. kerületi önkormányzat szedte és viselte, illetve viseli a mai napig.

A fent említett épületekről és a szerződés közös megegyezéssel való
megszűntetéséről szóló, legutóbbi előterjesztést az irodámban, munkaidőben
megtekintheti, ha igényt tart rá.

 

Üdvözlettel:

Zalka Szilvi

V.ker., sajtó

0630 708 7928

Zalka Szilvia, Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

 

Tisztelt Átlátszó.hu!

 

 

A fent említett épületekről és a szerződés közös megegyezéssel való
megszűntetéséről szóló, legutóbbi előterjesztést a holnapi nap folyamán el
is tudom küldeni, ha igényt tart rá.

 

Üdvözlettel:

Zalka Szilvi

V.ker., sajtó

0630 708 7928

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Zalka Szilvia!

Megköszönöm, ha elküldi.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Zalka Szilvia, Budapest Főváros V. kerület Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

1 Melléklet

Tisztelt Átlátszó.hu!

Küldöm a kért előterjesztést.

Üdvözlettel,
Zalka Szilvi