A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek és vezető tisztségviselőinek rendszeres személyi juttatásai

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Nemzeti Adó- és Vámhivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek és vezető tisztségviselőinek rendszeres személyi juttatásait személyenkénti bontásban tartalmazó pénzösszegek listáját 2013. január 1-étől 2014. szeptember 30-ig bezárólag legalább az alábbi személyekre vonatkozóan:
- Dr. Vida Ildikó - Központi Hivatal - elnök
- Csillag Dezsőné dr. - Központi Hivatal - adószakmai elnökhelyettes
- Kovácsics Iván - Központi Hivatal - vám és pénzügyőri elnökhelyettes
- Dr. Sors László - Központi Hivatal - bűnügyi elnökhelyettes
- Dr. Varga Árpád - Központi Hivatal - külső kapcsolatokért felelős elnökhelyettes
- Vágujhelyi Ferenc - Központi Hivatal - informatikai elnökhelyettes
- Kiss Ferenc - Központi Hivatal - erőforrásgazdálkodási elnökhelyettes
- Dr. Baracsi Attila - Biztonsági Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Balaska Andrea - Szervezetszabályozási és Titkársági Főosztály főosztályvezető ezredes
- Dr. Papp Adrienn - Jogi és Koordinációs Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Vizi Hajnalka - Törvényességi és Felügyeleti Főosztály - főosztályvezető
- Horváthné dr. Pados Zsuzsa - Belső Ellenőrzési Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Kovács Edit - Pénzügyőrök Humánigazgatási Főosztálya - főosztályvezető ezredes
- Poór Jenő - Kormánytisztviselők Humánigazgatási Főosztálya - főosztályvezető
- Dr. Szotáczky Eszter - Adóügyi Főosztály - főosztályvezető
- Kriskó Csaba - Bevallási Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Dávida Marianna - Ellenőrzési Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Várszeghi György - Felszámolási és Végrehajtási Főosztály - főosztályvezető
- Fejes Erzsébet - Kockázatkezelési és Kapcsolattartó Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Horváth Ilona - Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály - főosztályvezető
- Tímár Edit Ildikó - Panasziroda - főosztályvezető
- Bakonyi Tibor - Informatikai Módszertani és Adatvagyon -gazdálkodási Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Tiborcz Péter Sándor - Informatikai Fejlesztési Főosztály - főosztályvezető
- Nagyné dr. Takács Veronika - Információvédelmi, Folyamatszabályozási és Ügyvitelszervezési Főosztály - főosztályvezető
- Kókai Hajnalka - Bérgazdálkodási Főosztály - főosztályvezető
- Bebiák Valéria - Fejezeti Főosztály - főosztályvezető
- Mandzák László - Beruházási és Ellátási Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Soós Zsuzsanna - Közbeszerzési Főosztály - főosztályvezető ezredes
- Májer József - Pénzügyi és Számviteli Főosztály - főosztályvezető őrnagy
- Nagy József - Dokumentációs Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Ferenczy Judit Katalin - Felülellenőrzési Főosztály - főosztályvezető
- Tarján István - Különös Határköri Ügyek Főosztály - főosztályvezető
- Bakai Kristóf Péter - Nemzetközi Főosztály - főosztályvezető alezredes
- Szeverényi Dávid - OLAF Koordinációs Iroda - főosztályvezető alezredes
- Burillák Attila - Sajtó és Kommunikációs Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Molnár Krisztián - Szerencsejáték Felügyeleti Főosztály - főosztályvezető
- Prikler Zoltán - Folyószámla -felügyeleti Főosztály - főosztályvezető
- Dr. Esküdt Gábor - Jövedéki Főosztály - főosztályvezető ezredes
- Magyari Adrienn - Rendészeti Főosztály - főosztályvezető ezredes
- Bognár Andrea - Tervezési és Elemzési Főosztály - főosztályvezető
- Torda Csaba - Vám Főosztály - főosztályvezető ezredes
- Baloghné dr. Horváth Andrea - Bűnügyi Főosztály - főosztályvezető alezredes
- Dr. Simonka Gábor Aurél - Pénzmosás Elleni Információs Iroda - főosztályvezető őrnagy
- Lakos Lambert István - Informatikai Intézet - főigazgató
- Asztalos Gézáné dr. - Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézet - főigazgató

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. október 23.

Üdvözlettel:

Erdélyi Ádám

NAV Központ, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Tisztelt Cím!

 

Tájékoztatjuk, hogy a beadványát a NAV fogadta.

NAV Sajtó, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

1 Melléklet

Tisztelt Erdélyi Ádám!

 

Megkeresésével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

 

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.) 26. § (2) bekezdése
értelmében közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat-
és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői
megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata,
valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény
előírja. A közérdekből nyilvános személyes adatok a célhoz kötött
adatkezelés elvének tiszteletben tartásával terjeszthetőek.

Mindezekre tekintettel kérelmének eleget teszünk és jelen levelemhez
mellékletként csatolom a NAV vezetőinek és vezető tisztségviselőinek
személyi juttatásait - személyi bontásban - tartalmazó pénzösszegek
listáját a 2013. január 1-étől 2014. szeptember 30-ig tartó időszakra
vonatkozóan.

 

Megjegyeznénk azonban, hogy a közérdekből nyilvános személyes adatok a
célhoz kötött adatkezelés elvének tiszteletben tartásával terjeszthetők.
Az adat tehát kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és
kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Csak olyan adat kezelhető,
ami az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél
elérésére alkalmas. Biztosítani kell, hogy az érintettet csak az
adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani. Az adatok
felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie,
azok nem használhatók fel visszaélésszerűen, például valamely konkrét
személy elleni – közfeladatával össze nem függő – személyes támadásra.

 

Üdvözlettel:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal