Műszaki szakértői kirendelésekre vonatkozó adatok

Az igénylés részben sikeres volt.

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

Tisztelt Budapesti Rendőr-főkapitányság!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a 2000 és 2016 közötti időszakra vonatkozóan, éves bontásban az alábbi adatokat:
a) a BRFK által közlekedési ügyekben beszerzett igazságügyi szakértői
vélemények száma,
b) a BRFK által az adott évben az a) pont szerinti igazságügyi szakértői vélemények beszerzésére fordított szakértői díjak évenkénti összege,
c) a BRFK által Melegh Gábor igazságügyi szakértőtől beszerzett igazságügyi szakértői vélemények száma, illetve az azokért kifizetett díjak adott évre vonatkozó összege,
d) a BRFK által Dalos Attila igazságügyi szakértőtől beszerzett igazságügyi szakértői vélemények száma, illetve az azokért kifizetett díjak adott évre vonatkozó összege.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2017. május 15.

Üdvözlettel:

Atlatszo.hu Kh. Nonprofit Kft.

BRFK Ügyelet, Budapesti Rendőr-főkapitányság

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét a BRFK Tevékenységirányítási
Központja fogadta, azt az illetékességének megfelelően továbbítjuk!

Tisztelettel:

BRFK Tevékenységirányítási Központ

Bodorné Dr. Herold Henrietta Ilona, Budapesti Rendőr-főkapitányság

1 Melléklet

 

 

From: [email address] [mailto:[email address]]
Sent: Thursday, May 25, 2017 11:01 AM
To: Bodorné Dr. Herold Henrietta Ilona <[email address]>
Subject: Message from KMBT_223