IX. kerületi Illatos úti Budapesti Vegyiművek telep rekultivációja

Miniszterelnökség nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Miniszterelnökség!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

1. Igaz-e az, hogy annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által 2014. 08. 25-én, az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében megjelentetett, „Keretszerződés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Országos Környezeti Kármentesítési Program – Társasági Alprogram keretében 2014–2020. programozási időszakban megvalósítani tervezett kármentesítési projektek előkészítésével összefüggésben” című ajánlati felhívásban szerepelt az IX. kerületi Illatos úti, volt Budapesti Vegyiművek környezetvédelmi szempontból súlyosan károsított telep kármentesítésének előkészítési terve is, a tervet visszavonták?
2. Amennyiben a fenti állítás igaz, milyen más uniós program keretében, és mennyi időn belül kívánja a Miniszterelnökség biztosítani a volt Budapesti Vegyiművek telepének kármentesítését, illetve a telepen szükséges rekultivációs munkálatok elvégzését?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2015. április 9.

Üdvözlettel:

Szigetvári Viktor

Közérdekű adatigénylés (ME), Miniszterelnökség

2 Melléklet

Tisztelt Címzettek!

 

Mellékelve megküldöm a Miniszterelnökség válaszát az Önök által benyújtott
közérdekű adatigénylésre.

 

 

[1]Leírás: Leírás: Leírás:  
Leírás: Leírás: Leírás: logo
 

Tisztelettel:

dr. Bánhegyi Enikő

főosztályvezető

 

Miniszterelnökség 

Perképviseleti és Döntőbizottsági Főosztály

 

 

idézett részek megjelenítése