Az Európai Emberi Jogi Egyezmény reformjával kapcsolatos kormányzati álláspont

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre az alábbi kérdésekre adott válaszát.

1. Mi volt a Kormány álláspontja a 2012 áprilisában Brightonban megtartott, az Európai Emberi Jogi Egyezmény és a kapcsolódó intézményrendszer reformját felvető konferenciára való felkészülés során? A Kormány előzetes, ill. utólagos álláspontjáról tájékoztatta-e a Parlamentet?
2. Egyetértett-e, és ha igen milyen mértékben a magyar Kormány a Brightoni Nyilatkozat brit kormány által kidolgozott tervezetével?
3. Egyetértett-e a Kormány a Brightoni Nyilatkozat végleges szövegével és az annak megfelelően elfogadott 15. és 16. számú Kiegészítő Jegyzőkönyvvel?
4. Tett-e, illetve tesz-e a Kormány lépéseket az Emberi Jogok Európai Bíróságának reformjával kapcsolatban, amelynek célja a Bíróság befolyásának a csökkentése?
5. Tervezi-e Magyarország a 15. és a 16. számú Kiegészítő Jegyzőkönyv aláírását és ratifikálását? Ha nem, miért nem?

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) bekezdése szerint adatigénylésem során a szkennelés költségén kívüli költségek megtéríttetésére nincs mód. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatok szkenneléséért költségtérítés megállapítására kerül sor. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot és a szkennelés költségét.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2014. november 5.

Üdvözlettel:
Dr. Polgári Eszter

Közadat, Igazságügyi Minisztérium

2 Melléklet

[1]Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: Leírás: F:\Munka\Iratminták\Új
mappa\címer.jpg

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

 

Iktatószám: V/ID/256/2/2014

Dr. Polgári Eszter asszony

részére

Tárgy: Közérdekűadat-igénylés – az Európai Emberi Jogi Egyezmény
reformjával kapcsolatos kormányzati álláspont

 

Tisztelt dr. Polgári Eszter Asszony!

Az Igazságügyi Minisztériumhoz 2014. november 5-én e-mail útján
eljuttatott megkeresésével kapcsolatban a mellékelt tájékoztatást
nyújtjuk.

 

Tisztelettel:

Igazságügyi Minisztérium

 

idézett részek megjelenítése