"Akár a műszaki ellenőr - szakmai véleménye alapján kerültek kiválasztásra azok a cégek, amelyek az eljárásban rész vettek."

Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal nem kapta meg a kért információt.

Tisztelt Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) alapján az alábbi közérdekű adatok elektronikus másolatának megküldését kérem a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal mint adatkezelő részéről, a Dunavarsányi Bölcsőde közműépítése (víz- és szennyvízelvezetés) közbeszerzési eljárás kapcsán.

Adatigénylésemet a Képviselő-testület hivatalos jegyzőkönyvében rögzített jegyzői nyilatkozatra alapozom, amely szerint:

„A Hivatal soha nem hozott a testület elé semmilyen meghívandó cégre vonatkozó javaslatot, és nem tett ajánlást sem. Minden esetben a Képviselő-testület oldaláról született döntés, akár szakbizottsági javaslat, akár a műszaki ellenőr – aki egy tapasztalt szakember volt – szakmai véleménye alapján kerültek kiválasztásra azok a cégek, akik később az eljárásban részt vettek."

Annak igazolására és ellenőrzésére, hogy a fent hivatkozott jegyzői nyilatkozatnak megfelelően a hivatalos eljárás során ki, mikor és milyen szakmai javaslat alapján választotta ki a meghívott cégeket, az Infotv. alapján kérem az alábbi dokumentumok megküldését:
1. Az eljárást megindító, a meghívandó gazdasági szereplők kijelölésére vonatkozó azon konkrét írásos szakmai/műszaki előkészítő dokumentumok, feljegyzések, e-mailek vagy javaslatok másolatát, amelyeket Rákos József műszaki ellenőr (vagy a BESZ-SZER Kft.) nyújtott be a hivatal részére a cégek kiválasztásához.
2. Az eljárásban az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők listáját jóváhagyó Közbeszerzési Bírálóbizottsági ülés jegyzőkönyvének és döntés-előkészítő iratainak teljes körű másolatát.
3. Az eljárás megindításáról döntő képviselő-testületi ülés (115/2021. (IX. 14.) számú határozat) azon írásos előterjesztésének teljes mellékletét, amely tartalmazza a meghívni javasolt cégek (EFFICIENT Kft., Hegedűs & Schmidt Kft., KONSTRUKTOR Kft., THERMIN Kft.) megnevezését és a kiválasztásuk szakmai indokolását.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2026. szeptember 3.

Üdvözlettel: Sz. Ilona

Dunavarsány PMH - Titkárság, Dunavarsány Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal

4 Melléklet

Tisztelt Szabó Ilona!

Mellékelten megküldjük a közérdekű adatigénylésre válaszlevelünket és azok mellékleteit.

Üdvözlettel:

Dr. Szilágyi Ákos jegyző megbízásából:

Horváth Andrea
jegyzői referens
humánpolitikai előadó
képzési referens
anyakönyvvezető
06-24-521-049

idézett részek megjelenítése