Szerződést megszüntető okirat Somogyi András előadása kapcsán
Tisztelt Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a Somogyi András humoristával 2025. évben kötött szerződések másolatát, beleértve az utolsó szerződését megszüntető okiratot, valamint az Ady Endre Művelődési Házban a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Tagiskolája Karácsonyi 2025. évi Betlehemes előadásaira vonatkozó írásbeli megállapodásokat, megrendeléseket, teremfoglalásokat. Továbbá szíveskedjen írásban tájékoztatni arról, hogy a Somogyi András lemondásához vezető állítólagos "túlfoglalás" mekkora anyagi terhet jelentett az intézmény számára, valamint arról, ebben az ügyben milyen belső vizsgálat indult a felelősség megállapítása és az anyagi kár rendezése ügyében.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem, hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. december 19.
Üdvözlettel:
Tisztelt Szopkó Tibor!
A 2025. december hó 19. napján megküldött közérdekű adatigénylésére - az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011.
évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 29. § (1) bekezdése alapján -
a következő választ adom.
Jelen levelem 1-2. sz. mellékletként csatolom a Somogyi András humorista
stand up estjére vonatkozó bérleti szerződést, a szerződést megszüntető
okiratot, a szervező által kiállított számlát, valamint az utalás
teljesítését igazoló dokumentumok elektronikus másolatát.
A stand up esthez kapcsolódva a szükséges intézkedéseket megtettük, a
fellépő részére a kieső bevételt megtérítettük. A belső vizsgálatunk
eredménye - mivel szorosan kapcsolódik a munkavállalókhoz - a személyes
adatok védelmére figyelemmel nem minősül közérdekű vagy közérdekből
nyilvános adatnak.
Tájékoztatom, hogy jelen közérdekű adatkéréssel kapcsolatosan az Infotv.
31. §-a alapján, a közléstől számított 30 napon belül keresetet
terjeszthet elő a Miskolci Járásbíróságnál vagy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóságnál bejelentést tehet vizsgálat kezdeményezése
érdekében.
Üdvözlettel,
Szopkó Tibor <[1][adatigénylés #28710 e-mail]> ezt írta
(időpont: 2025. dec. 19., P, 12:03):
Tisztelt Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.!
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló
2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése
alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a
Somogyi András humoristával 2025. évben kötött szerződések másolatát,
beleértve az utolsó szerződését megszüntető okiratot, valamint az Ady
Endre Művelődési Házban a Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és
Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Kaffka Margit Általános és
Alapfokú Művészeti Tagiskolája Karácsonyi 2025. évi Betlehemes
előadásaira vonatkozó írásbeli megállapodásokat, megrendeléseket,
teremfoglalásokat. Továbbá szíveskedjen írásban tájékoztatni arról, hogy
a Somogyi András lemondásához vezető állítólagos "túlfoglalás" mekkora
anyagi terhet jelentett az intézmény számára, valamint arról, ebben az
ügyben milyen belső vizsgálat indult a felelősség megállapítása és az
anyagi kár rendezése ügyében.
Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az
egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó
e-mail címére megküldeni. Ha az igényelt adatokat bármely okból nem
lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a
[2]kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.
Mivel adatigénylésemben elektronikus másolatban és elektronikus úton
kérem az adatok kiadását, ezért az adatigénylés teljesítéséért az
Infotv. 29. § (3)-(5) bekezdései alapján költségtérítés megállapítására
nincs mód. Ha az adatok kiadása a kért módon lehetetlen volna, és
iratmásolatok adathordozókra másolásához és kézbesítéséhez kapcsolódóan
a hivatkozott törvényi rendelkezések alkalmazásával mégis
költségtérítést állapítanának meg, úgy kérem, hogy előzetesen
elektronikus úton tájékoztasson erről. Ebben az esetben azt is kérem,
hogy a tájékoztatásban tételesen jelölje meg a költségtérítés számítása
során figyelembe vett költségtényezőket.
Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét
tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat
az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.
Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és
Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából
következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján
nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és
elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH
állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a
személyazonosság ellenőrzésére sem.
Segítő együttműködését előre is köszönöm.
Kelt: 2025. december 19.
Üdvözlettel:
-------------------------------------------------------------------
Ezt az e-mail címet használja, amikor erre az igénylésre válaszol:
[3][adatigénylés #28710 e-mail]
Hibás a(z) [4][Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail] cím a(z) Miskolci
Kulturális Központ Nonprofit Kft. részére benyújtott Közérdekűadat
igénylésekre vonatkozóan? Ha igen, lépjen velünk kapcsolatba az űrlap
segítségével:
[5]http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
Jognyilatkozat: Ezt az üzenetet és az ön válaszát is közzétesszük az
interneten. Az adatvédelemre és szerzői jogokra vonatkozó politikánk:
[6]http://kimittud.hu/help/officers
Felhívjuk figyelmét, hogy bizonyos esetekben a kérések és válaszok
közzététele késik.
Amennyiben megkeresésekre válaszoló munkatársként hasznosnak találta ezt
a szolgáltatást, kérje meg szervezete webmesterét, hogy helyezzen el a
honlapunkra mutató hivatkozást közérdekű adatokat tartalmazó weboldalán.
-------------------------------------------------------------------
--
Üdvözlettel:
Négyessi Anna
ügyvezető
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
cím: 3530 Miskolc, Csengey Gusztáv utca 10.
telefon: +36 46 411 747 +36 46 412 508
mobil: +36 20 4122452
e-mail: [7][Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail]
I I MKK Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. — A Miskolc Csoport
tagja
3530 Miskolc, Csengey Gusztáv utca 10
Telefon: +36 46 411 747, +36 46 412 508
References
Visible links
1. mailto:[email cím]
2. http://kimittud.atlatszo.hu/
3. mailto:[email cím]
4. mailto:[Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail]
5. http://kimittud.hu/change_request/new?bo...
6. http://kimittud.hu/help/officers
7. mailto:[Miskolci Kulturális Központ kérő e-mail]
