Tankerület eljárásai

A(z) Veszprémi Tankerületi Központ által végrehajtandó, az igénylés kezelésével kapcsolatos belső felülvizsgálatra várakozik.

Tisztelt Veszprémi Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre

A Közérdekű adatokon belüli,

Államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése, illetékességi területe, az ügyintézéshez szükséges doku-mentumok, okmányok, eljárási illetékek (igazgatási szolgáltatási díjak) meghatározása, alapvető eljárási szabályok, az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje), ügyfélfogadás ideje, az ügyintézés határideje (elintézési, fellebbezési határidő), az ügyek intézését segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás és az ügyintézéshez használt letölthető formanyomtatványok, az igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás, az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről
(vagy röviden Hatósági ügyekkel kapcsolatos információk)

közzétételi egység közadatait.

Ha azok hozzáférhetőek a honlapján, kérem a közzétételi egység pontos helyét URL hivatkozásban.

Tájékoztatom, hogy az igényelt közadatok nem hozzáférhetőek 2023. április 26-án a Közérdekű adatok oldalon itt:

https://kk.gov.hu/kozerdeku-adatok-vesz

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. április 26.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Tisztelt Veszprémi Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján előterjesztett adatigénylésemre tekintettel
tisztelettel tájékoztatom, hogy
a Tankerületi Központ kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának és a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének rendjéről szóló, a Klebelsberg Központ elnökének jóváhagyását követő 5. napon hatályba lépett szabályzata 16. § alapján az adatigénylést legkésőbb az (április 27-i) iktatást követő 3 napon belül megvizsgálja és intézkedik.
A Tankerületi Központ az igénynek a legrövidebb idő alatt kell eleget tegyen.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. április 27.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

4 Melléklet

 

 

From: Gór Tamás dr.
Sent: Tuesday, May 9, 2023 3:54 PM
To: '[email address]'
<[email address]>
Subject: Közérdekű adat megismerése iránti kérelem

 

 

 

 

[1]Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

 

 

 

                                  Veszprémi Tankerületi Központ

 

 

Szigeti Viktória

részére

 

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

Szauer István tankerületi igazgató úr megbízásából küldöm Önnek a csatolt
anyagokat.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

[2]kliklogoemail3dr. Gór Tamás

  jogi ügyitéző

 

Veszprémi Tankerületi Központ

8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

Telefon: 88 550-238

E-mail: [3][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
3. mailto:[email address]

Tisztelt Tankerületi Központ!

Hatályos szabályzatának megfelelően
(13. § (1)) A Tankerületi Központnak – mint közfeladatot ellátó szervnek – lehetővé kell tennie,
hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot – az Infotv.-ben
meghatározott kivételekkel – erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.
(2)
Közérdekből nyilvános adat a Tankerületi Központban
a)
kormánytisztviselő neve,
b) kormánytisztviselő állampolgársága,
c)
a kormánytisztviselőt alkalmazó szerv neve,
d) a c) pontban meghatározott szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete,
e)
a kormánytisztviselő jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja,
f)
a kormánytisztviselő munkakörének megnevezése és a betöltés időtartama,
g) a kormánytisztviselő vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontja,
h) címadományozás adatai,
i)
a kormánytisztviselő illetménye.

Adatigénylés

Kérem, szíveskedjen biztosítani
a fenti, 13. § (2) és jogszabály alapján a részleteiben kimásolhatóan, elektronikusan közzétett, közérdekből nyilvános adat megismerését a)- tól i)-ig kormánytisztviselőnként, a teljesítésig terjedő időszakra, részleteiben kimásolható, elektronikus másolatban.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

4 Melléklet

 

 

 

[1]Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

 

 

 

                                  Veszprémi Tankerületi Központ

 

 

 

Szigeti Viktória

részére

 

 

Tisztelt Szigeti Viktória!

 

 

 

Szauer István tankerüleeti igazgató úr megbízásából küldöm Önnek a csatolt
anyagokat.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

[2]kliklogoemail3dr. Gór Tamás

  jogi ügyitéző

 

Veszprémi Tankerületi Központ

8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

Telefon: 88 550-238

E-mail: [3][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
3. mailto:[email address]

Tisztelt Tankerületi Központ!

Tény, hogy a közadat részleteiben kimásolható elektronikus megismerését megtagadta illetve elutasította.
Tény, hogy a hivatkozott oldalakon és mellékletben található, igényelt közadatok - vélelmezetten szándékosan - részleteiben nem másolhatóak.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

Tisztelt Levélíró!

 

2023. 06. 19-től meghatározatlan ideig, amely várhatóan nem lesz több egy
hétnél, nem tudok

munkát végezni.

 

Leveleit addig az alábbi címre szíveskedjen küldeni:

 

[email address]

 

Dr. Gulyás Edina tel.: 88/550-256

 

 

Köszönettel       Dr. Gór Tamás

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Tisztelt Tankerületi Központ!

Belső szabályzatának megsértésének közzétett tényét köszönöm.

Felhívom figyelmét arra, hogy a részleteiben kimásolható elektronikus közzétételi kötelezettségét törvény, és nem csak a hatályosulása kezdetétől - válaszában elismerten - megsértett szabályzata tartalmazza.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

3 Melléklet

 

 

 

[1]Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

 

 

 

                                  Veszprémi Tankerületi Központ

 

 

 

Tisztelt Szigeti Viktória!

 

 

 

A 2023. 06. 16. napján Önnek küldött levelünk mellékletében számelírás
történt, melyért szíves elnézését kérem.

Ezúton küldöm Önnek a táblázat korrigált példányát.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

[2]kliklogoemail3dr. Gór Tamás

  jogi ügyitéző

 

Veszprémi Tankerületi Központ

8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

Telefon: 88 550-238

E-mail: [3][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
3. mailto:[email address]

Tisztelt Tankerületi Központ!

Belső szabályzata és annak jogalapja megsértésének, azaz törvénysértésnek, továbbá esküszegésnek a közzétett tényét köszönöm.

A megszegett eskü:
[44. § (1) A kormánytisztviselőnek kinevezésekor esküt kell tennie.
(2) Az eskü szövege a következő:]
„Én, .............................................. becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.”

Továbbá,

Kormánytisztviselő kötelezettségei
76. § (1) A kormánytisztviselő köteles
feladatait a köz érdekében a jogszabályoknak, a hivatásetikai elveknek és a vezetői döntéseknek megfelelően, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, pártatlanul és igazságosan, a kulturált ügyintézés szabályai szerint ellátni,
munkáját személyesen ellátni.
78. § (2) A kormánytisztviselő köteles felettese utasításának végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével:
a) bűncselekményt, illetve szabálysértést valósítana meg;
(3) A kormánytisztviselő az utasítás végrehajtását megtagadhatja, ha annak teljesítése

b) jogszabályba, a munkáltató által kiadott normatív utasításba ütközne.
(4) A kormánytisztviselő köteles az utasítást adó figyelmét felhívni, és egyben kérheti az utasítás írásba foglalását, ha az, vagy annak végrehajtása jogszabályba vagy a munkáltató által kiadott normatív utasításba ütközne, vagy teljesítése kárt idézhet elő és a kormánytisztviselő a következményekkel számolhat, vagy az utasítás az érintettek jogos érdekeit sérti. Az utasítást adó felettes az utasítás írásba foglalását nem tagadhatja meg. A kormánytisztviselőt az írásba foglalásra irányuló kérelme miatt hátrány nem érheti.
(6) A kormánytisztviselő, ha felettese döntésével, illetve utasításával nem ért egyet, jogosult különvéleményét írásba foglalni. Emiatt hátrány nem érheti.

83. § (1) A kormánytisztviselőre vonatkozó hivatásetikai alapelvek különösen a hűség és elkötelezettség, a nemzeti érdekek előnyben részesítése, az igazságos és méltányos jogszolgáltatás, a méltóság és tisztesség, az előítéletektől való mentesség, a pártatlanság, a felelősségtudat és szakszerűség, az együttműködés, az intézkedések megtételére irányuló arányosság és a védelem.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt hivatásetikai alapelveken túlmenően a vezetőkkel szemben további etikai alapelvek különösen a példamutatás, a szakmai szempontok érvényesítése és a számonkérési kötelezettség.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott hivatásetikai elvek megsértése esetén az MKK etikai eljárás lefolytatására jogosult.
(4) Az etikai eljárás eredménye alapján az MKK fegyelmi eljárást kezdeményezhet a kormánytisztviselő munkáltatójánál.

ÉS TÉNY, HOGY SZABÁLYZATÁBA EBBŐL A TÖRVÉNYBŐL RAKTA BELE SZÓ SZERINT A KLEBELSBERG KÖZPONT -AKI MEGÍRTA AZ ÖSSZES TANKERÜLET (A CÍMZETT( SZABÁLYZATÁT IS - AZT, AMELYET AZ ADATIGÉNYLÉS MEGTAGADÁSÁVAL ÉS INDOKOLÁSA ALAPJÁN NEM ISMER ÉS NYILVÁNOSAN MEGSÉRT.

2011. évi CXCIX. törvény
a közszolgálati tisztviselőkről
179. § Közérdekből nyilvános adatnak minősül
a) a kormánytisztviselő neve,
b) a kormánytisztviselő állampolgársága,
c) a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv neve,
d) a c) pontban meghatározott szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete,
e) a kormánytisztviselő jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja,
f) a kormánytisztviselő munkakörének megnevezése és a betöltés időtartama,
g) a kormánytisztviselő vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontja,
h) címadományozás adatai,
i) a kormánytisztviselő illetménye.

Ez alapján HALADÉKTALANUL igényelem a törvény alapján KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS ADATOKAT.

Felhívtam figyelmét arra is, hogy a részleteiben kimásolható elektronikus közzétételi kötelezettségét szintén törvény, és nem csak a hatályosulása kezdetétől - válaszában elismerten - megsértett szabályzata tartalmazza.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

Tisztelt Levélíró!

 

2023. 06. 19-től meghatározatlan ideig, amely várhatóan nem lesz több egy
hétnél, nem tudok

munkát végezni.

 

Leveleit addig az alábbi címre szíveskedjen küldeni:

 

[email address]

 

Dr. Gulyás Edina tel.: 88/550-256

 

 

Köszönettel       Dr. Gór Tamás

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

Tisztelt Veszprémi Tankerületi Központ!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 21.-ban foglaltak (A közérdekű adat megismerése iránti igény) alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen részleteiben is másolható - azaz nem részleteiben kimásolhatatlanra készített pl. pdf / kép formátumú - elektronikus másolatban - és nem online forrás megjelölésével - megküldeni részemre

ha van olyan, a
Diákönkormányzati Tanács
minden közzétett adatát.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt közzétett adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy az adatigénylő azonosító adatai - még a neve - sem szükségesek a jelen, közzétett adatok elektronikus másolatban történő teljesítéséhez. Az adatkezelő nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem. A törvényi rendelkezésnek megfelelően kérem nevem használatának is a mellőzését.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2023. június 23.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Veszprémi Tankerület (KK), Veszprémi Tankerületi Központ

1 Melléklet

T.Cím!

Mellékletben megküldöm közérdekű adatigénylésére a Tankerület válaszát.
Tisztelettel:
Veszprémi Tankerületi Központ

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Tankerületi Központ!

Jog-, törvénysértésnek, továbbá esküszegésnek a közzétett tényét válaszából köszönettel tudomásul vettem.

A megszegett eskü:
[44. § (1) A kormánytisztviselőnek kinevezésekor esküt kell tennie.
(2) Az eskü szövege a következő:]
„Én, .............................................. becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom; tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom.”

Továbbá,
Kormánytisztviselő kötelezettségei
76. § (1) A kormánytisztviselő köteles
feladatait a köz érdekében a jogszabályoknak, a hivatásetikai elveknek és a vezetői döntéseknek megfelelően, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, pártatlanul és igazságosan, a kulturált ügyintézés szabályai szerint ellátni,
munkáját személyesen ellátni.
78. § (2) A kormánytisztviselő köteles felettese utasításának végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével:
a) bűncselekményt, illetve szabálysértést valósítana meg;
(3) A kormánytisztviselő az utasítás végrehajtását megtagadhatja, ha annak teljesítése
b) jogszabályba, a munkáltató által kiadott normatív utasításba ütközne.
(4) A kormánytisztviselő köteles az utasítást adó figyelmét felhívni, és egyben kérheti az utasítás írásba foglalását, ha az, vagy annak végrehajtása jogszabályba vagy a munkáltató által kiadott normatív utasításba ütközne, vagy teljesítése kárt idézhet elő és a kormánytisztviselő a következményekkel számolhat, vagy az utasítás az érintettek jogos érdekeit sérti. Az utasítást adó felettes az utasítás írásba foglalását nem tagadhatja meg. A kormánytisztviselőt az írásba foglalásra irányuló kérelme miatt hátrány nem érheti.
(6) A kormánytisztviselő, ha felettese döntésével, illetve utasításával nem ért egyet, jogosult különvéleményét írásba foglalni. Emiatt hátrány nem érheti.
83. § (1) A kormánytisztviselőre vonatkozó hivatásetikai alapelvek különösen a hűség és elkötelezettség, a nemzeti érdekek előnyben részesítése, az igazságos és méltányos jogszolgáltatás, a méltóság és tisztesség, az előítéletektől való mentesség, a pártatlanság, a felelősségtudat és szakszerűség, az együttműködés, az intézkedések megtételére irányuló arányosság és a védelem.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt hivatásetikai alapelveken túlmenően a vezetőkkel szemben további etikai alapelvek különösen a példamutatás, a szakmai szempontok érvényesítése és a számonkérési kötelezettség.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott hivatásetikai elvek megsértése esetén az MKK etikai eljárás lefolytatására jogosult.
(4) Az etikai eljárás eredménye alapján az MKK fegyelmi eljárást kezdeményezhet a kormánytisztviselő munkáltatójánál.

Törvénysértés:
2011. évi CXCIX. törvény (“státusztörvény”)- AMELY HATÁLYOS TÖRVÉNY, AMELYNEK BETARTÁSÁRA, BETARTATÁSÁRA FÖLESKÜDÖTT, DE AMELYNEK BETARTÁSÁRA ÉS BETARTATÁSÁRA ESKÜ NÉLKÜL IS KÖTELES -
a közszolgálati tisztviselőkről

179. § Közérdekből nyilvános adatnak minősül
a) a kormánytisztviselő neve,
b) a kormánytisztviselő állampolgársága,
c) a kormánytisztviselőt alkalmazó államigazgatási szerv neve,
d) a c) pontban meghatározott szervnél a kormányzati szolgálati jogviszony kezdete,
e) a kormánytisztviselő jelenlegi besorolása, besorolásának időpontja,
f) a kormánytisztviselő munkakörének megnevezése és a betöltés időtartama,
g) a kormánytisztviselő vezetői kinevezésének és megszűnésének időpontja,
h) címadományozás adatai,
i) a kormánytisztviselő illetménye.

Az Info tv., vonatkozó rendeletek és a fenti törvény megsértésével, alapjog sérelmével a Tankerület A KÖZÉRDEKBŐL NYILVÁNOS, KÖZZÉTETT ADATOK a)-tól i)-ig, RÉSZLETEIBEN MÁSOLHATÓ, ELEKTRONIKUS MÁSOLATBAN TÖRTÉNŐ KÖZZÉTÉTELÉT / MEGISMERÉSÉNEK BIZTOSÍTÁSÁT FENNÁLLÁSA KEZDETÉTŐL ELMULASZTOTTA / MEGTAGADTA / ELUTASÍTOTTA.

A részleteiben kimásolható, elektronikus közzétételi kötelezettségét szintén törvény, és nem csak a hatályosulása kezdetétől megsértett szabályzat tartalmazza.

Üdvözlettel:

Adatigénylő

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

3 Melléklet

 

 

 

[1]Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

 

 

 

                                  Veszprémi Tankerületi Központ

 

 

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

 

Szauer István tankerületi igazgató úr megbízásából továbbítom Önnek a
csatolt levelet.

 

 

 

 

Üdvözlettel:

 

[2]kliklogoemail3dr. Gór Tamás

  jogi ügyitéző

 

Veszprémi Tankerületi Központ

8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

Telefon: 88 550-238

E-mail: [3][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
3. mailto:[email address]

Tisztelt Veszprémi Tankerületi Központ!

Akkor ez mi a Tankerület oldalán:

… a Veszprémi Tankerületi Központ Diákönkormányzati Tanácsának …?

Szövegkörnyezetben:
“Állandó tagjai:
- Szauer István tankerületi igazgató,
- Császár Zsuzsanna a Nagycsaládosok Országos Egyesülete,
- Dr. Tófalvi Renáta a Nemzeti Pedagógus Kar,
- Sótonyi Mónika az országos önkormányzati szövetségek,
- Sándor Mátyás a Klebelsberg Központ,
- Schindler László az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége,
- Marton Dániel a Veszprémi Tankerületi Központ Diákönkormányzati Tanácsának delegáltja”

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Gór Tamás dr., Veszprémi Tankerületi Központ

2 Melléklet

 

 

 

[1]Nemzeti_Eroforras_Miniszterium

 

 

 

                                  Veszprémi Tankerületi Központ

 

 

 

 

 

Tisztelt Adatigénylő!

 

 

Szauer István tankerületi igazgató úr megbízásából tájékoztatom, hogy A
Veszprémi Tankerületi Központ honlapján található, Ön által
észrevételezett szövegrészlet a Tankerületi Tanácsok címszó alatt
közzétett adatok között található. Az állami köznevelési
közfeladatellátásában fenntartóként reszt vevő szervekről, valamint a
Klebelsberg központról szóló 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendelet 2/A – 2/C.
§-ai rendelkeznek a tankerületi tanácsok kötelező létrehozásáról. A
felhívott jogszabály 2/B. § (4) bekezdése az alábbiakat tartalmazza:

„(4) A tankerületi tanács állandó tagjai közé képviselőt jelölhetnek

a) az országos önkormányzati szövetségek,

b) az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetsége,

c) a Nagycsaládosok Országos Egyesülete,

d) a tankerületi központ által fenntartott intézményekben működő
diákönkormányzatok.”

A jogszabály azért fogalmaz így, mert diákönkormányzatok általában minden
intézményben működnek (bár a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
törvény 48. § (3) bekezdése ezek létrehozását is csak lehetőségként
említi), diákönkormányzati tanácsok messze nem minden tankerületben jöttek
létre.

A Veszprémi Tankerületi Központban is ez áll fenn, így a Tankerületi
Tanácsba delegált diákönkormányzati képviselőnek helyesen a Veszprémi
Tankerületi Központ által fenntartott intézményekben működő
diákönkormányzatok delegáltjaként kellett volna szerepelnie az állandó
tagok között.

Köszönjük, hogy felhívta figyelmünket a hibás megfogalmazásra, melyet
korrigáltunk.

 

 

 

Üdvözlettel:

 

[2]kliklogoemail3dr. Gór Tamás

  jogi ügyitéző

 

Veszprémi Tankerületi Központ

8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

Telefon: 88 550-238

E-mail: [3][email address]

 

 

 

 

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
3. mailto:[email address]

Tisztelt Tankerületi Központ!

Tájékoztatom a NAIH-nak a szerve közadataival kapcsolatos alábbi beadvány benyújtásáról.

“Tisztelt Információszabadság Hatóság!

A Hatóság feladata a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése.

Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szerv) lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot – az e törvényben meghatározott kivételekkel – erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse. […]”

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória

Tisztelt Veszprémi Tankerületi Központ!

Tájékoztatom a szerve közadataival és adatigénylésemmel kapcsolatban az alábbi beadvány NAIH-nak benyújtásáról.

“Tisztelt Információszabadság Hatóság!

A Hatóság feladata a közérdekű és a közérdekből nyilvános adatok megismeréséhez való jog érvényesülésének ellenőrzése és elősegítése.

Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó szerv) lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot – az e törvényben meghatározott kivételekkel – erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse. […]”

Please pass this on to the person who conducts Freedom of Information reviews.

A full history of my FOI request and all correspondence is available on the Internet at this address: http://kimittud.hu/request/tankerulet_el...

Együttműködését előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Szigeti Viktória