Budapest Főváros IX. kerület
Ferencváros Önkormányzata
Jegyzőkönyvi kivonat
készült a
Városfejlesztési Bizottság 2010. január 19-én 16 órakor
megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
3.) Az Erkel utca 18. sz. épülethomlokzat helyi védettségének megszüntetése
13/2010. sz. előterjesztés
Előterjesztő: dr. Sersliné Kócsi Margit
Tulajdoncsere (Schöpf-Mérei Kórház)
11/2010. sz. előterjesztés
Előterjesztő: Hardi Róbert – alpolgármester
Dr. Sersliné Kócsi Margit Szokatlan előterjesztés a Városfejlesztési Bizottság előtt, hiszen
évek óta védettségi javaslatokat dolgozunk ki. Az előterjesztésben leírtam azokat a
mérlegelendő érveket, ami homlokzat védelem megszüntetését kezdeményezi. Azt gondolom,
hogy a Shöpf-Mérei Kórház a Bakáts téren sokkal nagyobb értéket képvisel számos
szempontból. Az épületegyüttes közel két éve üresen áll, ezért az állaga rohamosan romlik. Ha
ez a kerületi önkormányzat tulajdonába jut, garancia van arra, hogy az értékvédelme biztosítva
lesz. A több mint 300 védett homlokzathoz viszonyítva egy homlokzat feláldozásával arányos
a helyzet. Az önkormányzatnak nyomós érdekei fűződnek ahhoz, hogy a Shöpf-Mérei
épületben lehessen a polgármesteri hivatal jelenleg több helyen lévő része. Azt gondolom, hogy
elfogadható kompromisszum köthető ennek érdekében.
Hardi Róbert Egy tárgyalási folyamat elején vagyunk a fővárossal. Erről már nyár végén
lehetett hallani híreket, hogy a főváros „hajlandó” lenne a Shöpf-Mérei épületet
önkormányzatunk számára valamilyen konstrukcióban rendelkezésünkre bocsátani.
Mindenféle ötlet – bérlet, vétel – felmerült a főváros részéről. Decemberben olyan előterjesztést
vittek be a közgyűlés elé, hogy az ingatlancserét elfogadhatónak tartják. A tárgyalások elején
vagyunk, a főváros részéről a tárgyaló delegáció a múlt héten járt nálunk. A Shöpf-Mérei
Kórházzal kapcsolatos előterjesztés egyrészt tájékoztató, másrészt felhatalmazás a
polgármester számára, hogy ezt a folyamatot indítsa el, a végeredményt a Képviselőtestület elé
vigye. Sok nyitott kérdés van még a Shöpf-Mérei épülettel kapcsolatban. Nyitott kérdés pl. az
áfa, az az ingatlan ellentételezés, amely az egész konstrukció pénzügyi mérlegébe beszámítható.
Most kaptam a jegyző úrtól egy tájékoztatót, amely pénzügyi mérleget állít fel az akcióval
kapcsolatosan. Az ígéret az, hogy a Dzsumbuj rehabilitációra az értékkülönbözet nagyságában
támogatást kapunk. Tehát sok nyitott kérdés van. Visszatérek az Erkel u. 18. számú ingatlanra,
mint csereingatlanra. A főváros számára kiürített és lebontott állapotában tárgyalási alap. Nem
mi kezdeményeztük ezt, hanem a fővárosi döntés szólt úgy, hogy ezt az ingatlant üres telekként
szeretnék látni. A főváros részéről ez érthető, a Ráday utcai két fővárosi telek beépíthetőségét
- gépkocsiforgalom, gépkocsibehajtó – könnyebben beépíthetővé tenné az Erkel u. 18. számú
ingatlannal együtt. Ha az Erkel u. 18. számú épületnél a homlokzatot meg kellene tartani, a
gépkocsi ki-be járás megnehezedne. Azt kérem T. bizottságtól, hogy a Shöpf-Mérei épületben
gondolkodjunk együtt. A Shöpr-Mérei épület ügyét ne csak a hivatal elhelyezésének módjaként
fogjuk fel, hanem a Bakáts térnek mint központi városi térnek a méltó funkcióját is vegyük
figyelembe. Ha ez a csere nem jön létre, akkor a főváros meg fogja hirdetni az ingatlant és el
fogja adni. Tudom, hogy bizonyos ráhatásunk lehet, hogy milyen funkciót lehet ott
megvalósítani, de nem vagyok ennyire optimista. „Láttam már karón varjút.” Ha valaki
szállodát szeretne itt működtetni, azt előbb-utóbb el is fogja érni. Ennek a térnek a lelkülete
nem engedi, hogy ilyen funkció ide kerüljön. Itt van az iskola, a polgármesteri hivatal, templom,
házasságkötő terem, lakófunkció. Jó lenne, ha nem az idei költségvetési évnek a szempontjából,
hanem hosszú távon gondolkodnánk a térről.
Kővári Ákos Volt már ilyen eset, hogy egy homlokzat mögött teljesen új épület épült.
Elképzelhetetlen, hogy a homlokzat visszakerüljön? Olvasva az előterjesztést, a homlokzatnak
van értéke, a mögötte lévő épületnek nincs.
Emődy Zsolt Azért merülhet fel, mert az indíttatása értékvédelmi. Másként fel sem merülnek
az Erkel u. 18. szám alatti épület levétele a listáról. Városépítészeti szempontból erős cél, hogy
a volt kórház épülete „értelmes” célt találjon. Városház funkcióként szinte optimálisnak
nevezhető. Az épület a kerület 20 legöregebb épülete között van, az 1850-60-as években épült.
Jó lenne a homlokzatot megtartani, de a főváros ebben nem gondolkodik. Érdemes lenne
megnézni, hogy miért. Ebben az egyenlegben a lakóelhelyezési mérlegünk is benne van, ez kb.
600 m Ft. 360 m ft-ot kellene ráfizetnünk. Amennyiben 30 lakás van, ez kb. 400 m Ft-ot jelent.
Az épület bontása kb. 50 m Ft. Tehát a plusz költség kb. 450 m Ft. Többször is nekifutottunk a
ház felújítási kérdésének. Már költöttünk is rá eléggé nagy összegeket. Érdemes lenne számba
venni, hogy mennyit költöttünk az épületre.
Martos Dániel Az Erkel u. 18. számú épület bontása után lesz biztosíték arra, hogy a telek
további sorsa mi lesz? Beépítésre kerül? Milyen funkciót fog ellátni? Tudunk erről valamit? A
Ráday utcában sem túl szép az üresen hagyott telek. A Shöpf-Mérei épületben a legjobb volna
megtartani az eredeti funkciót, de ha már így alakult, az önkormányzatnak van felelőssége,
hogy az épülettel mi fog történni. Kapott valaki anyagot az alpolgármester úr másfél oldalas
előterjesztésén kívül valami számítást, hogy ez mennyibe fog kerülni az önkormányzatnak? A
felújításra vannak már számok? Az épület alkalmas a hivatal elhelyezésére? Általános
tájékoztatás jó lenne még a képviselőtestületi ülés előtt.
Mezey István A kétségemnek adok hangot a Ráday u. 57. – Lónyay u. 56. szám alatt lévő
ingatlannal kapcsolatban. Volt már egy hivatal elhelyezési terv. Az épületet, amit elbontottunk,
előtte felújította az önkormányzat. Többször említettem a képviselőtestületi ülésen is, hogy nem
volt komoly koncepciója az ott lévő épületnek a jövőjével kapcsolatban. Meg is bukott ez a
dolog, bár tudjuk, hogy a pályázó lépett vissza. Kicsit furcsa, mintha hátulról közelítenénk,
először levesszük az Erkel u. 18. számú ingatlanról a védettséget. A csere önmagában
támogatható. Én úgy gondoltam, hogy a „végén” vesszük le a védettséget. Jobb lenne valami
konkrét megállapodás, majd utána lépni. A főváros is tudja, hogy amíg rajta van a védettség a
homlokzaton, abban a helyzetben nem elég jó csere alap. A csere ügyletnek több tétele
esetleges. Ha most levesszük a védettséget, az annyit jelent, hogy el lehet az épületet bontani.
Létrehozunk egy hasonló foghíjat mint ami most van, nem tud vele az önkormányzat mit
kezdeni, bevétele sem származik belőle, megfelelően nem is hasznosítja. Ezzel kapcsolatban
van félelmem. Meg lehet szerezni a Shöpf-Mérei épületet, az egyik „lába” részünkről a vételnek
éppen annak a Ráday-Lónyay telek értékesítése, ami egyszer már nem sikerült. Most magasabb
áron próbáljuk eladni. Látok itt is bizonytalanságot.
Hardi Róbert Javaslom nézzük meg a határozati javaslatot. A határozati javaslat azt mondja,
hogy támogatja az előterjesztésben szereplő ingatlan konstrukciót, és felkéri a polgármestert,
hogy a Fővárosi Önkormányzattal folytasson további tárgyalásokat. Most ott tartunk, hogy a
fővárossal szeptember óta van egy párbeszéd a Shöpf-Mérei ingatlanról. Hadd jegyezzem meg,
hogy heti rendszerességgel beszéltem a frakcióvezetőkkel. Most vagyunk abban a helyzetben,
most érdemes erről beszélni, mert a főpolgármesteri kabinet - amely előkészítő szerv - és
részükről ez elfogadható. Kérjünk felhatalmazást a polgármester számára, hogy ebben az
ügyben a további tárgyalásokat folytathasson. Nem arról van szó, hogy holnap alá akarnánk írni
egy csereszerződést, hanem arról, hogy a folyamat olyan fázisban van, amely pozitív
végkifejletre ad reményt. Ha külön-külön vesszük az ingatlanokat, az Erkel u. 18. számú
ingatlanról le kell venni a védettséget, és mikor kell megtenni, azt nem tudom. Ha az a döntés,
hogy levesszük, ennek van egy bevált protokollja, ami legalább két hónap. Magát az ügyet nem
akadályozza, a bizottság vagy a testület a döntést februárban vagy márciusban hozza meg, mert
a cserszerződésbe beírhatjuk, hogy ilyen kötelezettséget vállalunk. Ezt laikusként járható útnak
tartom. A kiköltöztetési költségekről az iroda készített egy részletes kiürítési tervet. Vannak
üres lakások, másrész vannak olyan bérlők is – a bérlők többsége ilyen – akiket más
önkormányzati lakásokba el lehet helyezni. Nem szeretnék ezen végigmenni, én is egy órával
korábban kaptam meg. Emelet, ajtó szerint le van bontva, hogy kit hova lehet elhelyezni. Ez a
jegyző úr által jegyzett kiadási terv, amely az Erkel u. 18. számú épület esetében becsült
költségként 150 m Ft-ot tartalmaz és 50 m Ft-ot ír a bontási költségre. Az anyag nem titkos,
csak most készült el. A Shöpf-Mérei épületről annyit, hogy amikor az egész ötlet felmerült,
akkor a mi szakértő apparátusunk kiment a helyszínre, és műszaki felmérés történt. Napokon
keresztül a pincétől a padlásig átnézték. A hivatal elhelyezése olyan szinten kidolgozásra került,
hogy ki melyik szobába kerül majd. Az épület műszaki állapota jó. Úgy, mint mi az Erkel u.
18. szám alatti ingatlanra, a főváros is sok pénzt költött a Shöpf-Mérei ingatlanra. Gombás volt
a tetőszerkezet, az egészet felújították. Mondhatni, hogy az épület más fővárosi kórházakhoz
képest jó műszaki állapotban van. Az igaz, mint minden magára hagyott, és nem lakott épület,
rohamosan pusztul. Ezért is lenne fontos, hogy gyorsan lépjünk ebben a kérdésben. Sok a
bizonytalansági tényező, nem tudjuk, hogy mit kell „csinálni” az áfá-val. Vita van még arról is,
hogy mi után kell áfát fizetni, a különbözet után, vagy az egyes ingatlanokat külön kell
értékelni. A szakértő most ezzel foglalkozik. Tudtommal külsős szakembert is meg fog kérdezni
a hivatal. Nem tudjuk a Ráday u. 57. – Lónyay utca 56. szám alatt lévő ingatlan értékét. Nyáron
ki volt írva pályázatra, egy db pályázat érkezett 260 m Ft-os áron. Nem tudjuk a fővárosi
támogatás mértékét, de az értékkülönbözet nagyságában a Fővárosi Önkormányzat
városrehabilitációt támogatandó összeget visszaadja. Itt is nagy a bizonytalanság, mert kabinet
döntés már van, közgyűlési döntés még nincs erről. Azt gondolom, hogy létjogosultsága
mindenképpen van ennek a konstrukciónak, érdemes ezzel foglalkozni. A bizonytalansági
tényezők oly számosak, hogy ennek az ügynek a végére pontos választ valamikor tavasszal
lehet adni.
Schill Tibor Van előzménye az Erkel u. 18. számú ingatlannak, mégpedig kb. 20 éves
előzménye. Akkor történt az, hogy részleges födémmegerősítést kellett végezni
gombakárosodás miatt. Amit még ráköltöttünk az, hogy volt egy szabályozási tervből adódó
feladatunk. Megcsináltuk 4 lakás bontási tervét és ki kellett költöztetnünk az ott lakókat. De ez
a múlt. Megnézettük azt is, hogy jelenlegi állapotában a diagnosztika mit mutat, érdemes, vagy
nem érdemes megcsináltatni. A szakvélemény azt mondja, hogy olyan rossz állapotban van az
épület, hogy inkább a bontása javasolt. Ez az utolsó önkormányzati tulajdonú épület Belső-
Ferencvárosban, ami még ilyen állapotban van. Ezzel az épülettel mindenképpen kellene
valamit kezdeni, vagy úgy, hogy lebontjuk, vagy megerősítést kellene végezni. Ez lakásonként
kb. 10-11 m Ft-ot jelent lakásonként. Ez a duplája az elhangzott számoknak, kb. 400 m Ft.
Emődy Zsolt Jó lenne, ha nem most mondanánk ki a homlokzat védettség levételét.
Felhatalmazhatnánk a polgármester urat a tárgyalások folytatására azzal együtt is, hogy az Erkel
u. 18. szám alatti ingatlan opció is szerepeljen. Komoly ellenérv lenne a konstrukció
szempontjából a homlokzat megőrzése ellen. Nem világos számomra, hogy miért ne lehetne, és
mennyiben szenvedne a Fővárosi Önkormányzat kárt. A különböző lobbizásokba be kellene
vonni a fővárosi ügyosztályt.
Bézsenyi Ákos Arra hívom fel a figyelmet, hogy az Erkel u. 18. számú épület rendkívül rossz
állapotban van, főleg a hátsó része. Azt mondják a lakók, hogy a hátsó lépcsőházat nem lehet
használni.
Dr. Sersliné Kócsi Margit Arra akarom felhívni a figyelmet, ha a bizottság a gazdasági
arányokkal foglalkozik, akkor az Erkel u. 18. számú épületnek a felújítási költségeit is számba
kell venni. Emlékeztetem T. bizottságot egy tavalyi döntésére, amelyben már hozzájárult ennek
a homlokzatnak a bontásához egy befektető javaslatára. A bizottságnak van egy határozata,
amelyben egy nem teljes visszaépítési vázlattervet elfogadott. Kérem, hogy minél előbb
egyeztessünk a fővárossal. A beépítési kötelezés a szerződésben reálisabb, mert ez egyedül a
metró építéshez van kötve a Ráday u. 10-12. számú ingatlan értékesítése a fővárosban. Ez a
metró kivitelezésnek az egyik helyszíne, összefügg a használat. Várhatóan idén ősszel ez
lezárul. A Ráday u. 57. – Lónyay u. 56. kérdése: abban az időszakban merült fel a Shöpf-Mérei
épület kérdése. A tárgyalás eredményétől függ, hogy mikor kívánja ismét pályáztatni az
önkormányzat. Remélhetőleg túlélve a válságot, a Ráday utcai ingatlannak nagy értéke van.
Lehet, hogy nem nyáron és nem két hónapra kell kiírni.
Martos Dániel A 11/2010. számú előterjesztés határozati javaslattal kapcsolatban tennék egy
javaslatot, nevezetesen, hogy a 4. pontot ne, vagy ne ilyen formában támogassa a bizottság,
vagy azzal a kiegészítéssel, hogy a polgármester úr hozza vissza a Képviselőtestület elé.
Emődy Zsolt Javaslom, hogy most a levételről ne döntsünk, de kijelentjük, hogy a bizottság
nem zárkózik el ettől. Szeretné megvizsgálni annak lehetőségét, hogy a homlokzat visszaépítési
előírása belefér-e ebbe a konstrukcióba.
Több hozzászólás nem volt, a bizottság az alábbi határozatokat hozza:
VFB. 5/2010. (I.19.) sz.
Határozat
A Városfejlesztési Bizottság a 11/2010. számú, A Budapest Főváros Önkormányzata és a
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata közötti ingatlancsere ügye című
előterjesztés határozati javaslat 1., 2., és 3. pontját elfogadásra javasolja a Képviselőtestületnek.
Határidő: 2010. január 20.
Felelős: Emődy Zsolt – elnök
(7 igen, egyhangú)
(A szavazásban részt vett 7 tag.)
VFB.6/2010. (I.19.) sz.
Határozat
A Városfejlesztési Bizottság az Erkel u. 18. számú ingatlannal kapcsolatban fontosnak tartja az
eredeti homlokzat visszaépítésének előírását, és felkéri a polgármester urat, érvényesítse az
ingatlan tárgyalásoknál ezt a szempontot.
Határidő: értelemszerű
Felelős: dr. Gegesy Ferenc – polgármester
(7 igen, egyhangú)
(A szavazásban részt vett 7 tag.)
k.m.f.
Emődy Zsolt s.k.,
elnök