Adatigénylés pontosítása

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Belügyminisztérium!

2021. szeptember 14-én a KiMitTud közérdekű adatigénylő rendszeren keresztül -melyet most is használok- adatigényléssel fordultam az Emberi Erőforrások Minisztériumához (a továbbiakban: EMMI), melynek keretében az EMMI Egyedi Iratkezelési Szabályzata 1. függeléke (EMMI Irattári Terve) Különös Részében meghatározott E105 tételszám alatti, azaz az Országos Diákjogi Tanács működésével és Diákparlamenttel kapcsolatos ügyeiről szóló dokumentumcímeket szerette volna megismerni felsorolásjelleggel, azonban a Minisztérium a 13/2019. (IV. 8.) AB határozatra hivatkozva megtagadta az adatigénylés teljesítését.

Ezt követően ismerősöm 2021. november 11-én hasonló tartalmú adatigénylést nyújtott be, tekintettel az elutasításra, amelyet az EMMI szintén elutasított arra hivatkozással, hogy a kért adatok az igénylésben megjelölt bontásban továbbra sem állnak tárcájuk rendelkezésére, továbbá elutasítási indokként hivatkoztak az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 29. § (1a) bekezdésére is, azaz arra, hogy azonos igénylő által, egy éven belül benyújtott, azonos adatkörre irányul az adatigénylés, és az adatokban változás nem állt be.

2022. március 2-án bejelentést tettem a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: NAIH) az EMMI-vel szemben (érkeztetési szám: NAIH-3447-1/2022.).

A NAIH a Infotv. 38.§ (3) bekezdés a) pontja alapján vizsgálatot indított, amelynek keretében először megkereste az EMMI-t, majd az EMMI válaszlevele alapján – amelyben előadták, hogy a vizsgálattal érintett közérdekű adatigénylés teljesítése érdekében a EMMI-nek az elektronikusan nyilvántartott iratkezelő rendszeréből lekérdezés után kinyert adatokból az igénylő által meghatározott szempontok szerint új adatsort tartalmazó táblázatot lenne szükséges előállítania – a NAIH az Infotv. 56. § (1) bekezdése alapján felszólította 2022. május 25-én kelt levelében az EMMI-t, hogy az részemre haladéktalanul küldje meg a kért közérdekű adatokat, az általam kívánt formában, illetve módon, költségtérítés megállapítása nélkül.

A NAIH 2022. szeptember 5-én kelt tájékoztatása alapján a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V.24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 29. pontja, valamint 194. § (3) bekezdése alapján az EMMI jogutódja a Belügyminisztérium, a válaszlevél – a jogutódlásra valamint a minisztériumok között folyamatban lévő átadás-átvételi eljárásra tekintettel 30 napos határidő-hosszabbítási kérelem benyújtása mellett – 2022. július 22-én már a Belügyminisztériumtól érkezett.

Szintén a NAIH tájékoztatása szerint -ugyanis az elvileg nekem küldött válaszlevél részemre nem érkezett meg- a Belügyminisztérium arról írt, hogy „az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyedi Iratkezelési Szabályzata 1. függelékének Irattári Terve (2021) különös részében meghatározott E105 tételszám alatt” az Országos Diákparlament megrendezésével kapcsolatos dokumentumok nincsenek, holott az adatigénylés az összes tételszám alatti dokumentumra vonatkozott. (Az Országos Diákparlament megrendezésével kapcsolatos dokumentumokra csak különös körültekintést kértem.)

Mivel a NAIH és jómagam szerint is, a Belügyminisztérium és az EMMI válaszlevele némiképp ellentmond egymásnak, továbbá a Belügyminisztérium a válaszát nem a közérdekű adatigénylés tárgyával összhangban fogalmazta meg, azaz nem az igénylésre válaszolt, hanem az igénylést szűkítően értelmezte, jelen levelemmel pontosító közérdekű adatigénylést kísérelek meg.

A KÖZÉRDEKŰ ADATIGÉNYLÉS PONTOSÍTÁSA:
Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre a következőt:
Az EMMI Egyedi Iratkezelési Szabályzata 1. függeléke (EMMI Irattári Terve) Különös Részében meghatározott E105 tételszám alatti, az Országos Diákjogi Tanács működésével és Diákparlamenttel kapcsolatos ügyeiről szóló összes dokumentumcímeket felsorolás jelleggel.

Még egyszer felhívnám arra szíves figyelmüket, hogy a NAIH fent idézett leveleiben leírt állásfoglalása és felszólítása (!) szerint ezek az adatok ebben a formában, költségtérítés nélkül, haladéktalanul megküldendők a részemre. Ez azt jelenti, hogy az adatok kiadásának további megtagadása jogsértő.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. szeptember 13.

Tisztelettel:

Nagy Gábor Olivér

Ügyfélszolgálat (BM), Belügyminisztérium

Tisztelt Feladó!

Tájékoztatjuk, hogy elektronikus levelét fogadta a Belügyminisztérium
levelezőrendszere, megérkezett az [1][BM request email] címre.

A jogszabályban meghatározott időn belül válaszolunk levelére, illetve
továbbítjuk a címzett személynek vagy hivatali szervezetnek.

Kérjük szíves türelmét a válasz megérkezéséig.

Ez egy automatikus üzenet, kérjük, ne válaszoljon rá!

BM Ügyfélszolgálat

══════════════════════════════════════════════════════════════════════════

Ezen üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt
áll, a nyilvános közléstől védett. Az üzenetet kizárólag a címzett,
illetve az általa meghatalmazottak használhatják fel. Ha Ön nem az üzenet
címzettje, úgy kérjük, hogy telefonon, vagy e-mail-ben értesítse erről az
üzenet küldőjét és törölje az üzenetet, valamint annak összes csatolt
mellékletét a rendszeréből. Ha Ön nem az üzenet címzettje, abban az
esetben tilos az üzenetet vagy annak bármely csatolt mellékletét
lemásolnia, elmentenie, az üzenet tartalmát bárkivel közölnie vagy azzal
visszaélnie.

This message and any attachment are confidential and are legally
privileged. It is intended solely for the use of the individual or entity
to whom it is addressed and others authorised to receive it. If you are
not the intended recipient, please telephone or email the sender and
delete this message and any attachment from your system. Please note that
any dissemination, distribution, copying or use of or reliance upon the
information contained in and transmitted with this e-mail by or to anyone
other than the recipient designated above by the sender is unauthorised
and strictly prohibited.

References

Visible links
1. mailto:[BM request email]
mailto:[BM request email]

Adatvédelem (BM), Belügyminisztérium

2 Melléklet

Tisztelt Címzett!

Mellékelten megküldöm a közérdekű adatigényére a választ!

[1]cid:[email protected]

1 Melléklet

Tisztelt Címzett!

Mellékelten megküldöm a közérdekű adatigényére a választ!

Belügyminisztérium