Közterületi ivókutak listája

Az igénylés sikeres volt.

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő.

Kérem, szíveskedjen elektronikus és szerkeszthető KML vagy KMZ kiterjesztésű térképfájlban megküldeni részemre Budapest Főváros Önkormányzatának megbízásából az általa részben vagy egészben tulajdonolt összes olyan gazdasági társasága nevét, amelyek Budapest területén belül és akár kívül is kezelnek és/vagy tulajdonolnak közterület ivókutakat (https://budapest.hu/Lapok/2020/ivokut.aspx), továbbá kérem, hogy a térképfájl tartalmazza a társaságok neve mellett az egyes ivókutak X és Y koordinátáit, és az ivókutak földrajzi elhelyezkedésének nevét, vagy amennyiben ismert, a konkrét közterület nevét házszám pontossággal.

Az Infotv. 30. § (2) bekezdése szerint kérem, hogy a másolatokat és az egyéb igényelt adatokat elektronikus úton szíveskedjen részemre a feladó e-mail címére megküldeni.
Ha az igényelt adatokat bármely okból nem lehet e-mailben megküldeni, akkor kérem, hogy azokat a kimittud.atlatszo.hu weboldalon töltse fel.

Az Infotv. 29. § (3) és (5) bekezdése alapján adatigénylésem teljesítéséért költségtérítés kizárólag akkor állapítható meg, ha az adatigénylés teljesítése a közfeladatot ellátó szerv alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár. Ilyen esetben az adatkezelő jogosult az adatigénylés teljesítésével összefüggő munkaerő-ráfordítás költségét költségtérítésként meghatározni. Kérem, hogy előzetesen elektronikus úton tájékoztasson arról, amennyiben a kért iratmásolatokra tekintettel költségtérítést állapítana meg. Ebben az esetben kérem, hogy a tájékoztatásban mellékeljen dokumentumlistát, dokumentumonként tüntesse fel az oldalszámot, az adatigénylés teljesítésével kapcsolatos munkaerő-ráfordítás mértékét és annak óradíját.

Kérem, hogy abban az esetben, ha az igényelt adatoknak csak egy részét tekinti megismerhetőnek, az Infotv. 30. § (1) bekezdése alapján azokat az adatigénylés részbeni megtagadásával együtt küldje meg számomra.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH/2015/4710/2/V. számú állásfoglalásából következően a jelen adatigénylés az Infotv. 29. § (1b) bekezdése alapján nem tagadható meg, mivel tartalmazza az adatigénylő nevét és elérhetőségét. Ezen túlmenő adatok megadását az adatkezelő NAIH állásfoglalás szerint nem kérheti, továbbá nem jogosult a személyazonosság ellenőrzésére sem.

Segítő együttműködését előre is köszönöm.

Kelt: 2022. augusztus 17.

Üdvözlettel:

Lukács Máté

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Lukács Máté!

Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 88010 /2022-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Iroda részére.

Tisztelettel:

Főpolgármesteri Hivatal
Koordinációs Főosztály
„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály
Ügyfélszolgálati Csoport
1052 Budapest, Városház utca 9-11.
telefon: +36 1 327 1957
e-mail: [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email]

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Fővárosi Önkormányzat!

Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a 2022. augusztus 18-án kelt adatigénylésemre továbbra is várom szíves válaszukat.

Üdvözlettel:

Lukács Máté

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Lukács Máté!

Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 93991 /2022-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal  Főjegyzői Iroda részére.

Tisztelettel:

Főpolgármesteri Hivatal
Koordinációs Főosztály
„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály
Ügyfélszolgálati Csoport
1052 Budapest, Városház utca 9-11.
telefon: +36 1 327 1957
e-mail: [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email]

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.

idézett részek megjelenítése

Srajber Beáta dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

2 Melléklet

Tisztelt Lukács Máté!

 

2022. augusztus 18-án kelt közérdekűadat-igénylésére vonatkozó válaszadási
határidőt Budapest Főváros főjegyzője 2022. augusztus 23-án
meghosszabbította.

A meghosszabbításról szóló elektronikus levél postázása - Hivatal iktatási
rendszere szerint - 2022. 08. 24-én 8:53-kor megtörtént.

Tájékoztatásul ismételten megküldöm a hosszabbításról szóló főjegyzői
levelet.

 

Üdvözlettel,   

 

dr. Srajber Beáta

átláthatósági és adatkezelési referens

Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

 

telefon: +36 1 327 1454

e-mail: [1][email address]

 

References

Visible links
1. mailto:[email address]

Srajber Beáta dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

5 Melléklet

Tisztelt Lukács Máté!

 

Közérdekűadat-igénylésére válaszul megküldöm Budapest Főváros
főjegyzőjének válaszlevelét és a levél mellékleteit.

 

Üdvözlettel,

dr. Srajber Beáta

átláthatósági és adatkezelési referens

Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

 

 

Tisztelt Főjegyző úr!

Köszöm válaszát és a megküldött adatokat, azonban a válaszleveléhez csatolt táblázatból nem derül ki számomra, hogy mely ivókútnak ki az üzemeltetője, ugyanis nincs erre vonatkozó információt tartalmazó oszlop. Továbbá nem látom a címlistában azon, a köznyelvben csak kék kútnak nevezett, közterületi öntöttvas nyomókaros kutakat sem, amelyek városszerte nagy számban találhatóak meg Budapesten, főként a külsőbb kerületekben. Kérem, legyenek szívesek ezeket is megküldeni.

Előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Lukács Máté

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt Lukács Máté !

Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 102762 /2022-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal Főjegyzői Irodája részére.

Tisztelettel:
Főpolgármesteri Hivatal
Koordinációs Főosztály
„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály
Ügyfélszolgálati Csoport
1052 Budapest, Városház utca 9-11.
telefon: +36 1 327 1957
e-mail: [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email]

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.

idézett részek megjelenítése

Tisztelt Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal!

2022. szeptember 22. óta várom adatkéresemhez a kért pontosítást.

Üdvözlettel:

Lukács Máté

Ügyfélszolgálat, Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

Tisztelt  Lukács Máté !

Ezúton tájékoztatom, hogy levelét érkeztettük az FPH_KOZP- 130765 /2022-es érkeztetőszámon és továbbítottuk a Főpolgármesteri Hivatal  Főjegyzői Iroda részére.

Tisztelettel:

Főpolgármesteri Hivatal
Koordinációs Főosztály
„Nyitott Budapest” Társadalmi Együttműködési Osztály
Ügyfélszolgálati Csoport
1052 Budapest, Városház utca 9-11.
telefon: +36 1 327 1957
e-mail: [Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal request email]

Ez az e-mail kizárólag a címzettnek szól, és bizalmas információkat tartalmaz. Amennyiben Ön(ök) nem a címzett fél, a küldemény bármilyen célú felhasználása nem megengedett, ideértve a másolást és továbbítást is. Ha ez a küldemény tévedésből került Ön(ök)höz, kérjük, jelezze(ék) a feladónak.
This e-mail message contains confidential information and should only be read by the addressee. If you are not the addressee - to whom it is addressed - you are not allowed to use this consignment, nor copy or forward it. If you have received this e-mail message in error, please notify the sender.

idézett részek megjelenítése

Srajber Beáta dr., Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal

3 Melléklet

Tisztelt Lukács Máté!

 

Közérdekűadat-igénylésére vonatkozó válasz 2022. október 7-én 10:28 került
kiküldésre a Hivatal iktatási rendszere szerint.

Valószínűleg egy technikai hiba miatt nem csatolódott fel a válasz e-mail
a rendszerben.

Erre tekintettel továbbítom az október 7-én postázott elektronikus levelet
a főjegyzői válaszlevéllel és az igényelt adatokkal.

 

Üdvözlettel,

 

dr. Srajber Beáta

átláthatósági és adatkezelési referens

Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

 

 

From: Srajber Beáta dr.
Sent: Friday, October 7, 2022 9:57 AM
To: '[email address]'
<[email address]>
Subject: Közérdekűadat-igénylés: közterületi ivókutak és közkifolyók
listája - eDok iktatószám: FPH070 /793 - 17 /2022 - vonalkód:
1000169477539

 

Tisztelt Lukács Máté!

 

Közérdekűadat-igénylésére válaszul megküldöm Budapest Főváros
főjegyzőjének válaszlevelét és a levél mellékletét.

 

Üdvözlettel,

dr. Srajber Beáta

átláthatósági és adatkezelési referens

Főpolgármesteri Hivatal

Főjegyzői Iroda

 

 

Tisztelt Srajber Beáta dr.!

Köszönöm válaszát és a megküldött adatokat.

Üdvözlettel:

Lukács Máté